Azt pedig még kevesebben tudják, hogy az emlékfal létrejöttében ötletadóként és a kivitel támogatójaként elévülhetetlen érdemei vannak a ma már 84 éves Domby Ivánnak. Az évtizedeken keresztül a Temetkezési Intézetben dolgozott, egykori kiváló vízilabda játékvezetőt csepeli lakásán kerestem fel.

- Ahhoz, hogy valaki évtizedeken keresztül óriási energiákat mozgósítson olimpiai bajnokaink és helyezetteink legkülönfélébb, temetkezéseivel kapcsolatos ügyeinek önzetlen intézéséhez, komoly sportmúltra is szükség volt...
- Úszóként kezdtem sportpályafutásomat, a BESZKÁRT szakosztályában, Rajki Béla bácsinál, ahol egészen 1952-ig úszkáltam. Ekkor érettségiztem a Lónyay utcai Református Gimnáziumban. Ezt követően a Csepel Művekben meósként kezdtem munkás éveimet. Ott kezdtem el vízilabdázni. 1955-ben kerültem át a Budapesti Vasasba, dr. Bozsi Mihály irányítása alá, ahol a kapuba kerültem. Miután 1956-ban az MTK csapata szétszéledt, engem 1957 tavaszán, az utolsó átigazolási napon leigazoltak. Később kisebb klubokban – Typográfia, Budai Spartacus – védtem, majd visszavonultam. Idő közben az edzőképzőt és a játékvezetői tanfolyamot is elvégeztem. A játékvezetők testületének elnöke, Schlenker Zoltán támogatta azokat a korábbi játékosokat, akikből azután bírók lettek. Kisebb csapatoknál edzősködtem, bíróként pedig hazai és nemzetközi meccseken is fújhattam a sípot, egészen az 55 éves koromban volt visszavonulásomig. A legemlékezetesebbek a Fradi – Újpest rangadók voltak, ahol mindig 4-5 ezer néző ült a lelátókon. Akkor még csak egy bíró vezette a meccseket; mindenki szidott, ha kellett, ha nem.

- Ki volt a legszimpatikusabb pólós, akinek vezetett?
- Egyértelmű a válaszom: Markovits Kálmán! Ő utolérhetetlen volt, emberileg és játékintelligencia dolgában egyaránt előzött mindenkit.

- Hogyan került a Temetkezési Intézethez?
- Nekem mindössze két munkahelyem volt: a Csepel Művek és a Temetkezési Intézet, ahova 1974-ben kerültem és ott is maradtam az 1994-ben volt nyugdíjazásomig. Munkavédelmi felelősként jártam a fővárosi temetőket. Jól ismertem a Népsport akkori munkatársát, Kocsi Tibort, aki egy alkalommal segítségemet kérte az olimpiai bajnokok sírjainak feltérképezéséhez. Egy ilyen lista először az ő közvetítésével látott napvilágot. A Nemzeti Örökség Intézete (NÖVI) nagyban segítette az eltűnt, illetve áthelyezett sírok megmaradását azok védetté nyilvánításával.

- Farkasrét kutatásainak kiemelt területe volt.
- Ott nem csak ötkarikás bajnokainkat számoltam össze, hanem a szerényebb eredményt elérteket, az egykori sportvezetőket és általában mindenkit, akinek a sportélethez valami konkrét köze volt. Itt több száz emberről beszélhetünk.

- Ön nem csak az otthon elhunytakat kutatta, hanem szerte a világban kereste az idegenbe szakadt bajnokaink nyugvóhelyeit...
- Az internet nagyon sokat segített. Mellette Győr Béla a magyar követségeknek írt leveleken keresztül is kért és kapott információkat. A legnehezebben egyébként az 1948-as, londoni olimpia távolugró bajnokát, Gyarmati Olgát lehetett elérni, aki a hetvenes években minden magyarországi kapcsolatát felszámolta. Végül csak utolértem és Melbourne kard bajnokcsapatának tagja, dr. Hámori Jenő még életében meg is találta a megadott címen.

- A sokéves munkának meglett az eredménye: a farkasréti emlékfalon a 149 eltávozott olimpiai bajnokunk neve található meg. Farkasréten egyébként már csak kilenc név felírására van hely. Mi lesz, ha a közeli években megtelik az emléktábla?
- Ez egy alapvetően új helyzet lehet, amelynek megoldása nem lesz könnyű feladat. Én ez év februárjában minden, birtokomban lévő információt átadtam Kulcsár Krisztiánnak, a MOB elnökének. Remélem, minden gond a maga idejében megoldást nyer majd.

(jochapress.hu/Jocha Károly, fotó: MOB/Szalmás Péter)