Doppingoláson érték az olimpiai ezüstérmest

Doppingoláson érték az olimpiai ezüstérmest

2014. 11. 11.
Megosztás

A Nemzetközi Tollaslabda-szövetség (BWF) doppingvétség miatt ideiglenesen eltiltotta Li Csong Vej kétszeres olimpiai ezüstérmes tollaslabdázót, akinek a szervezetében tiltott szert találtak az augusztusi világbajnokságon.

A BWF a keddi közleményében azt írta, a malajziai sportoló versenyzési jogának felfüggesztése addig marad érvényben, amíg doppingmintáját alávetik egy újabb vizsgálatnak. A szövetség egyúttal továbbította az ügyet saját doppingellenes bizottságának, amely Li meghallgatása után dönt majd arról, hogy valóban vétséget követett-e el, írja az MTI.

A malajziai szövetség szombaton jelentette be, hogy egyik versenyzőjének szervezetében a tiltott szerek közé sorolt dexamethasone gyulladáscsökkentő nyomaira bukkantak, de akkor még nem közölte, kiről van szó.

A világranglista-vezető Li Twitter- és Facebook-bejegyzéseiben köszönetet mondott a szurkolóinak a támogatásért, s azt írta, egyelőre „sok megválaszolatlan kérdés vetődik fel az ügyben, és reméli, hogy mihamarabb tisztázhatja a nevét”.

„Soha nem csaltam, és a jövőben sem fogok tiltott szereket alkalmazni” – tette hozzá.

Ha Liről bebizonyosodik, hogy doppingolt, két évre tilthatják el, s megfoszthatják az augusztusi, koppenhágai vb-n megnyert ezüstérmétől, valamint a szeptemberi Ázsiai Játékokon szerzett két bronzérmétől.

Li 2008-ban Pekingben, majd négy évvel később Londonban is második volt az olimpián. Emellett három vb-ezüst és egy -bronz tulajdonosa.