A pótszékek és a lépcsők is megteltek a TF nagyelőadójában az úszótanszék és a MÚSZ által közösen szervezett konferencián, melyen a szövetség vezetői és az élvonalba tartozó hazai szakemberek tartottak előadásokat.

Elsőként Gyárfás Tamás a nemzetközi sportdiplomáciai sikerekről beszélt: miután a hallgatóság megtekintette a 2021-es világbajnokság elnyeréséről készült filmet, a MÚSZ elnöke elmondta, ennek a hatalmas eredménynek a hazai szakemberek és versenyzők produkciója jelentette az alapját. „Az is a sportdiplomácia része, hogy itthon is megmutassuk magunkat, a sportágfejlesztési programmal, a szakemberek megbecsülésével, a versenyzők támogatásával, az ilyen konferenciák szervezésével” – jelentette ki a MÚSZ vezetője, aki azt is elárulta: a nemzetközi életben általában a semlegesség, a diplomatikus magatartás az alap, ő azonban egyszerűen nem tud hűvös eleganciával tevékenykedni, és minden lehetőséget megragad, amiből a magyar úszósportnak előnye származhat.

Ezután Szabó Tünde, a MÚSZ főtitkára tartott rövid áttekintést a nemrég indult sportágfejlesztési programról, melynek főbb alappillérei a hét régióban folyó akadémiai képzési rendszer, a Minden gyerek tanuljon meg úszni! program, a régebb óta jól teljesítő fiatalok számára kiírt aranyjelvényes program, a versenysport támogatása, valamint a létesítményfejlesztés. Szabó Tünde kijelentette: a példátlan nagyságrendű kormányzati támogatásnak hála hatalmas mennyiségi és minőségi előrelépés prognosztizálható az előttünk álló években.

Kiss László szövetségi kapitány azzal kezdte előadását, hogy „az úszóedző a semmiből mindent varázsol, hiszen örök életére vértezi fel a gyereket, és egy életre eldöntheti, hogy az ifjú miként viszonyul a sportoláshoz, az úszáshoz.” A mester az edzői hivatásról szólva jelezte, „a napi hat és fél órás együttlét olyan érdekközösség, ami talán még egy házasságban sincs meg, hiszen mindkét fél azt szeretné, hogy a versenyző a csúcsra érjen, és ezért mindent a célnak rendelnek alá.” Kiss László szintén utalt a most induló sportágfejlesztési programra, mondván, „a pénz és az ész megvan, most már a kereteket kell megtölteni. És máris látszik, hogy elindult valami: a százhalombattai rövidpályás bajnokságon sosem látott nagyságú mezőny jött össze, hiszen az egyesületeknek van pénzük utazásra, eltűntek a szakadt melegítők, mindenki a legjobb úszódresszekben állhatott rajthoz, így az sem véletlen, hogy példátlan módon 49 korosztályos rekord született. Erre az alapra olyan csapatot lehet felépíteni a riói olimpiára, és a 2021-es világbajnokságra, amelyik minden korábbin túltehet. És az odáig vezető úthoz, még ha megterveztük volna sem tudnánk ilyen remek állomásokat kijelölni, mint a hódmezővásárhelyi ifi Eb 2016-ban, a győri EYOF 2017-ben, majd nem sokkal később a budapesti junior világbajnokság.”

Sós Csaba, a TF úszótanszékének vezetője azért „kitett” néhány figyelmeztető-táblát is. „Látszik, hogy végre kiemelt helyzetbe került a magyar úszósport, mert jókedvűek az edzőink. Annyit egyébként senki nem dolgozik ebben a szakmában, mint az úszóedző, de vigyázni is kell, hiszen amint odaér a medencepartra, valami enzim lebomlik nála, és nagy örömmel elkezdi terhelni a gyerekeket.” Sós doktor egyik tanítványa kutatását idézte, melyből kiderül, hogy az elmúlt időszakban a tanítottakhoz képest serdülő és ifikorban jóval többet edzettek egy sor magyar műhelyben, így a megannyi korosztályos sikert nem mindig követték felnőttkori remeklések. „A régióvezetőknek nagyon kell figyelniük arra, hogy ne váljon parttalanná a mennyiségi munka” – figyelmezetett a tanszékvezető. Sós Csaba előadása második részében a megfelelő táplálékkiegészítőkre hívta fel a figyelmet: „nyilvánvaló, a csúcsterhelés időszakában az élsportoló nem fogja három szeret rántott húsból megkapni a szükséges tápanyagokat, de nagyon kell vigyázni, milyen étrendkiegészítőket használnak, mert rettenetes példák vannak arra, mi minden van az ilyen szerekben, amiket nem tüntetnek fel a dobozok oldalán. Úgy gondolom, bármit is veszünk a versenyzőinknek, előtte egy független laborral meg kell vizsgáltatnunk, hogy valóban abból áll-e az anyag, amiből kell.”

Kiss Miklós, a konferenciák állandó szereplője videókkal illusztrálva beszélt arról, hogy milyen az ideális mellúszó-lábtempó. Az idős mester jelezte a fiatal trénereknek, nem szabad mindent átvenni a külföldiektől, az újabban hódító „szűkített mell-lábtempó” ugyanis bizonyítottan 14 százalékkal csökkenti a tolóerőt. „Mellúszásban is nagyhatalom vagyunk, évtizedek óta, maradjunk a saját módszereinknél” – szögezte le Egerszegi Krisztina egykori felfedezője.

Széles Sándor Gyurta Dániel „felépítését” mutatta be egészen a kezdetektől. Mint mondta, annak idején Széchy Tamás azzal bízta meg, hogy kezdjen el dolgozni olyan gyerekekkel, akiknek mindent ők tanítanak meg. A Verrasztó-testvéreket, Molnár Ákost, majd Gyurta Dánielt felvonultató csoportnál a technikán és a hajlékonyságon volt a hangsúly a legelejétől fogva. Mint Széles fogalmazott: „egy-másfél évig stopper sem volt a kezemben, mindent a technikára fektettünk, és a versenyeken így is gond nélkül értünk el jó eredményeket. Jó technikával a nagyobb mennyiségű munkát sokkal könnyebb elvégezni, mint rosszal feleannyit.” A mesteredző szerint alapvetően a vízben dőlnek el a dolgok, azaz produkálhat valaki kiemelkedő állóképességi eredményeket a futópadon, ha egy merev vállízület miatt igen hamar besavasodik a medencében. Végül elárulta, mire jutott Gyurta Dániel sokat emlegetett, 2005-2006-os visszaesését illetően: „Végigvettünk sok mindent, ám ahogy Széchy Tamás mondta, lehet hablatyolni százféléről, mindig van egyetlen igazi ok. Daninál ez az volt, hogy tizenöt évesen nem fejeződött be a fizikai érése. Rosszabb lett a fajsúlya, és idő kellett ahhoz, hogy visszahozzuk a víz felszínére. Ez sikerült, még ma is messze ő úszik a legmagasabban a nemzetközi mezőnyben, bár nem neki a legjobb a fajsúlya a nagy összevetésben.”

Nagy várakozás előzte meg Shane Tusup előadását, melyet versenyzője-felesége, Hosszú Katinka tolmácsolt. Az ifjú amerikai tréner elgondolkodtató okfejtésének legfontosabb eleme az volt, hogy az azonnali eredmények hajszolása miatt mindenki hajlamos rövidebb utakat keresni, ez viszont behatárolja a hosszútávú lehetőségeket. Ábrákkal illusztrálta, milyen tévutakra visz ez a magatartás, majd arra a következtetésre jutott, hogy miközben rengeteg időt és pénzt fektetünk a legfiatalabb generációk képzésébe, nem szabad elfeledkezni a versenyúszókról sem. „A magyar edzésrendszer garantálja a kiváló felkészítést, azt viszont látni kell, hogy túl sok sportolót veszítünk el abban az időszakban, amikor valaki kiöregszik a juniorcsapatból, de még nem tud bekerülni a felnőtt-válogatottba, mert ahhoz A-szintet kellene úsznia, vagy legyőznie egy világklasszist. A fiatal úszó ráadásul épp ebben az időszakban kerül a legkeményebb kihívások elé is, hiszen döntenie kell: marad versenyző, megpróbál egy magasabb szintre lépni, vagy inkább a tanulásra és a civil pályakezdésre szavaz; de ott az újabb kérdés, hogyha mégis az úszást választja, vajon támogatják-e még a szülei, és így tovább. Nézzük meg, hányan képesek megcsinálni a minőségi ugrást, akiknek pedig nem sikerül, azok közül hányan maradnak úszók egy-két-három év után. Én azt látom, nagy az űr a zseniális legjobbak és a fejlődő úszók között. Fontos volna, hogy ezeket a fiatalokat fogjuk meg, bátorítsuk, támogassuk. Ez az egész magyar programnak minőségi javulást garantálna, hiszen nagyobb lenne a versengés a döntős helyezésekért a bajnokságokon, a válogatottba kerülésért folytatott harc élesedne.” Shane szerint eljön egy pont, amikor a nem megfelelően teljesítők támogatása nem folytatható, de a tizenéveik végén járó, a még nem robbantó úszók iránt jóval nagyobb türelmet kell tanúsítani. „Kell egy olyan kör, aki a sportért szeretik a sportot, és nem szabad állandó, hatalmas nyomás alá helyezni mindenkit, hogy mindenáron eredményt érjenek el.”

A délelőtti, filozofikusabb előadások után délután a szakmai kérdéseké volt a főszerep. Kovácshegyi Ferenc, a Gyurta Dánielt felkészítő edzői team tagja arról beszélt, mennyire megváltoztak a szárazföldi tréningek, ma már a nyolcvanas évek elején használt erősítő eszközökből szinte semmi sem maradt, és az erre fordított idő is a felére csökkent. Törös Károly utánpótlás-kapitány két TF-hallgatón mutatta be a nyújtás (stretching) legfontosabb, és a mai napig nélkülözhetetlen technikáit. Pecsics Zsuzsa az edzői hitvallásról mesélt 40 év tapasztalatát összegezve, Fehérvári Balázs a versenyzők felkészítésében bekövetkezett trendváltozásokat szemléltette azzal, hogy míg Verrasztó Zoltán a nyolcvanas években Széchy Tamás keze alatt 4:24-et tudott 400 vegyesen, addig fia, Dávid negyed századdal később már 4:11-nél tart. Virth Balázs a 10-14 éves korú úszók felkészítéséről értekezett, míg Tóth Ákos az úszásoktatás pedagógiájáról tartott rendkívül nívós prezentációt.

(Forrás: úszó szövetség)