Szilveszterkor meg kellett ünnepelni a 2013-as sikereket, jó néhány kiemelkedő eredményre, versenyzőre és eseményre illett koccintani. Aztán a következő egy esztendőt, a 2014-eset úgy élte végig az ember, mintha el sem múlt volna a pezsgő okozta mámor. Folytatódott a magyar judosport történetének egyik legszebb időszaka, s könnyen lehet, hogy a következőkben felidézett események sora még mindig csak a prológus része...

Szokatlanul korán, már január első napjaiban figyelmet kért a Magyar Judo Szövetség. Marius Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség Budapesten élő elnöke, dr. Simicskó István államtitkár és dr. Tóth László, az MJSZ elnöke rendkívüli sajtótájékoztató keretében írta alá a budapesti Grand Prix rendezéséről szóló hároméves szerződést. Hazánknak már volt egy komoly hagyományokkal rendelkező nemzetközi judoversenye, a Hungária- kupát ötven alkalommal tartották meg. A GP rendezése azonban hatalmas előrelépést jelent, az eddigi kontinentális tornával szemben ezután az olimpiai kvalifikációs sorozat egyik kiemelt versenyének lehetünk házigazdái.

Akár jelképes is lehet: a magyar judo 2014-ben a szeretett, családias Körcsarnokból átköltözött a hatalmas és modern Papp László Sportarénába...

Természetesen nem csak a szervezők számára jelentett különös motivációt a budapesti Grand Prix, legjobb cselgáncsosaink is szerettek volna emlékezetes produkcióval előrukkolni a hazai publikum előtt.

Az előjelek mindenesetre ragyogóak voltak: a mieink nem kevesebb mint öt érmet hoztak haza az áprilisi Európa-bajnokságról. Montpellier-ben újra Csernoviczki Éva adta meg az alaphangot, a tatabányaiak sportolója a 48 kilogrammosok között szerepel, s így a világversenyeken rendre az első napon „kell” tatamira lépnie. Ő pedig évről évre, versenyről versenyre szállítja azt a bizonyos első érmet, a többiek így már teher nélkül (na jó, kevesebb teherrel) küzdhetnek a továbbiakban.

Szóval Évi ismét kitett magáért, lengyel és spanyol ellenfelét ipponnal győzte le, majd az elődöntőben intésekkel bizonyult jobbnak az orosz Rumjancevánál. A finálétól egy kicsit tartottunk, elvégre nem sok jót jelent az egymillió igazolt judóssal rendelkező Franciaországban egy francia versenyző ellen Európa- bajnoki döntőt vívni... Szerencsére Csernoviczki Csaba lánya-tanítványa egy csöppet sem bizonyult elfogódottnak. Bár Amandine Buchard a mérkőzés elején előnybe került, Évi egyenlíteni tudott, s az aranypontért zajló hosszabbításban már esélyt sem adott riválisának: olimpiai bronzérmesünk megvédte Európa-bajnoki címét!

Az ünneplést nem lehet megunni. Pedig a magyar judósok számára immár szinte kötelező aranyat hazahozni a kontinensbajnokságról, 2009 óta sorozatban a hatodik Eb-n játszották el a Himnuszt.

És jutott még nekünk négy bronzérem is: az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós új súlycsoportjában, a 73 kilogrammban is dobogóra állhatott, a kétszeres Európa-bajnok Joó Abigél megszerezte a második Eb-bronzérmét is 78 kilogrammban, a 81 kilós Krizsán Szabolcs a „legsűrűbb” súlycsoportban tudott eljutni a harmadik helyig, a húszesztendős Tóth Krisztián pedig bronzzal bizonyította, hogy a 2013-as remek világbajnoki szereplése nem a véletlen műve volt.

A montpellier-i éremeső után érthetően felfokozott várakozás előzte meg az első budapesti Grand Prix-t. Az érdeklődés nem csak a mieinknek szólt, elvégre a magyar viadalra a kétéves olimpiai kvalifikációs sorozat rajtjánál került sor, így aztán igen jelentős létszámú mezőny, 53 ország több mint négyszáz judósa nevezett. Rendezőként a magyar szövetség minden súlycsoportban négy versenyzőt indíthat, így a korábbinál nagyobb eséllyel – és tegyük hozzá: olcsóbban – szerezhetnek olimpiai kvalifikációs pontokat a mieink.

A Papp László Sportaréna a 2013-as budapesti Eb után egy évvel ismét megtelt, s az alaphangot – nem fogják kitalálni – ezúttal is a tatabányaiak büszkesége adta meg: Csernoviczki Éva szerezte meg a sporttörténelmi verseny első aranyérmét! Évi nagy lendülettel kezdett, ipponnal győzte le a bolgár Damjanovát, de már a második körben igen komoly csatát kellett vívnia, az ellenfele ugyanis a sportág őshazájából, Japánból érkezett. Kondo Ami alaposan meg is dolgoztatta Csernoviczki Évát, de a magyar lánynak megsokszorozta az erejét a közönség fergeteges buzdítása, s végül két akcióponttal (két jukóval) a hazai judós jutott tovább. (Utóbb ennek a győzelemnek az értékéről sokat elárult, hogy Kondo Ami augusztus végén megszerezte a világbajnoki aranyérmet ebben a súlycsoportban...)

Az elődöntőben egy olyan ellenfél következett, aki Bissau-Guinea színeit képviseli, de a sportágban járatosak tudják, hogy egy honosított brazil versenyzőről van szó. Taciana Lima igazolta is félelmetes hírét, de feltartóztatni ő sem tudta a magyar versenyzőt: a vége ippongyőzelem lett.

A negyeddöntő és az elődöntő után szinte „könnyű” ellenfélnek ígérkezett a fináléban Valentina Moscatt, de az olasz lány kihúzta ippon nélkül a négy percet – Csernoviczki Éva ellen már ez is komoly fegyvertény. A győzelem – és ezzel együtt az aranyérem – intésekkel így is a magyar oldalra került.

A Sportaréna hálás közönsége további három eredményhirdetésnél tapsolhatta vörösre a tenyerét: az 57 kilogrammosoknál az olimpiai ötödik helyezett Karakas Hedvig, 78 kilogrammban pedig Joó Abigél lett bronzérmes, a 90 kilogrammos Tóth Krisztián pedig egy szépen csillogó ezüstéremmel jelezte, hogy az eddigieknél sokkal komolyabban kell vele számolni.

A GP amúgy nemcsak az érmek és az olimpiai pontok bekebelezése miatt lett sikeres és maradt emlékezetes. Az MJSZ újabb nagy lépést tett a nagy álom, a 2017-es világbajnokság rendezési jogának elnyerése felé. Ha fogadóirodát működtetnénk, immár egyre gyengébb oddsszal kellene kiírnunk Budapest esélyeit. Már a fenti két verseny felidézése is megvillanthatta a judo hazai legjobbjainak erejét a sportágról eddig talán kevesebbet tudó olvasók számára is, de nem lehet szó nélkül hagyni azt a fejlődést sem, ami a „hátországban” kezdődött (folytatódott) ezekben a hónapokban. Az MJSZ nem érte be annyival, hogy a magyar judo az elmúlt években az egyik legeredményesebb olimpiai sportágunk volt, más sikereket is fel akart mutatni. Az egyik komoly célkitűzése az igazolt sportolói létszám jelentős növelése, ebben pedig a londoni olimpiát követő időszakban máris óriásit sikerült előrelépni, hiszen 2014 közepére megduplázódott az MJSZ tagjainak száma! A sok új „judokát” viszont létesítményekkel is ki kell szolgálni. Nos, a sportágfejlesztési program keretében olyan létesítményfejlesztés kezdődött a judóban, amiről, valljuk be, évtizedeken át csak álmodoztunk. Felújítják a leggyakrabban használt csarnokokat (többek között a válogatottnak is otthont adó Tüzér utcai Honvéd-termet, illetve az UTE Megyeri úti csarnokát), de vadonatúj sportcsarnokot kap a sportág Cegléden és új terem épül a Gazdagréti lakótelepen is. A fejlesztések hivatalos bejelentése után több helyszínen is elkezdődtek az építkezések. Azt talán nem is kell mondani, milyen lökést adhatnak a sportágnak, ha az eddigieknél lényegesen jobbak lesznek a körülmények.

De térjünk vissza a tatamira, mert 2014-ben még három judós csoda várt ránk! Az elsőre, őszintén szólva, számítottunk. Néhány évvel ezelőtt az acélvárosban egy Flórusz János nevű sportszakember talált egy gyémántot. Mindenki tudta róla, hogy nagyon értékes darab, s a Flórusz mester szűkös kis műhelyéből kiszűrődő hangok arra engedtek következtetni, hogy csiszolják is jobbról és balról, aprólékosan felkészítik a nagy szemlére. Nos, a Hell-Miskolci Judo Club gyémántját 2013-ban összehasonlították más, értékes drágakövekkel, de mindig a miénk lett a győztes. Gercsák Szabina tehetségét a csiszolatlan gyémánthoz mérhetjük, csakhogy a tehetségéhez olyan keménység is párosul, amely ugyancsak lehet a gyémánt jellemzője. Szabina 2013-ban az ifjúsági világbajnokságot és az Eb-t is megnyerte, közben tizenhét évesen a felnőttek között is egyre több sikerélményhez jutott. Nem is titkolta, az aranyéremért utazott Nanjingba, az ifjúsági olimpiára.

Csakhogy a judóban néha igen csúszós a tatami, ebben a sportágban a legfelkészültebb, legerősebb, legbátrabb és legügyesebb harcosok is kerülhetnek váratlan, olykor megoldhatatlan helyzetbe, nem véletlen, hogy a cselgáncsban igazi ritkaság, ha valaki néhány hónapon, esetleg éven át meg tudja őrizni a veretlenségét. Vagyis Szabina sem sérthetetlen, ráadásul jó néhány riválisa ugyanazzal a szándékkal érkezett Kínába. Nehéz jelzőket találni arra, ami Nanjingban történt. Gercsák Szabina valósággal kimagaslott a mezőnyből, alaposan végignézve a mérkőzéseit az ember egyetlen pillanatot sem találhat, amikor nem volt fölényben. Persze nem kell sok időt ezzel a bizonyos meccsnézéssel tölteni: Szabina négy összecsapásán összesen négy és fél percet töltött a tatamin, ennyi ideig tartott négy ippongyőzelmet összehozni. Pedig az ellenfelek a korosztály legjobbjai közül kerültek ki, szerte a nagyvilágból...

Éppen csak végigpörgethettük lelki szemeink előtt néhányszor ezt a négy rövidke mérkőzést, s máris kezdődött az év versenye: a felnőtt világbajnokság, méghozzá Nyugat-Szibériában, Cseljabinszk városában.

A judo visszatért a régi időkhöz, egyre hosszabb a világbajnokság, az idei is egy hétig tartott. Mindezt azért fontos megemlíteni, mert az első négy napban kínok kínját kellett kiállnunk. Ezúttal Csernoviczki Éva nem „kezdett be”, most nem sikerült felszabadítania a többieket a terhek alól, „csak” hetedik lett.

Ungvári Miklós egy orosz judós ellen, aranypontos csatában, intéssel búcsúzott a legjobb tizenhat között, de a többieknek sem sikerült a döntő pillanatokban jó döntést hozniuk.

Az „átok” – akárcsak egy évvel korábban, Rio de Janeiróban – az ötödik napig tartott. Akkor lépett tatamira a 90 kilogrammos Tóth Krisztián. Hogy mit érdemes tudni róla? Fantasztikus tehetségként indult, nyert érmet az ifjúsági és a junior vb-n, dobogós volt az első ifjúsági olimpián, korosztályos Eb-érmeinek száma terebélyes, s immár a felnőttek között is a legjobbak között jegyzik: a riói vb-ötödik hely után Montpellier-ben felnőtt Európa-bajnoki bronzérmes lett.

Na de amit Cseljabinszkban „művelt”, arról nehéz higgadtan beszámolni. Ez a még mindig csak húszesztendős fiatalember olyan érett, magabiztos judóval rukkolt elő, amely törvényszerűen hozta magával a győzelmeket. Ipponnal „melegített” elefántcsontparti ellenfelével szemben, ugyancsak ipponnal győzött a szerb Kukolj ellen, majd némi meglepetésre a világranglista- vezető, világbajnok grúz Liparteliani elleni is ő dominált. Az elődöntőben a hazai pályán szereplő orosz Vaproszov nem tudott választ adni Tóth Krisztián stílusára, s a hosszabbításban jukóval kikapott a KSI SE csillagától.

A finálé... Amikor az ember azt hiszi, hogy egy ilyen pazar sorozat nem érhet véget másként, kizárólag az aranyérem megszerzésével, de végül csak az ezüst jut neki. És mégis boldog. Nem bosszankodtunk a vereség után, miért is tettük volna. A judo egyik legnagyobb alakja volt az ellenfél, az a grúz származású világklasszis, aki a kétezres évek elején új hazájában, Görögországban az Iliasz Iliadisz nevet vette fel. 2004-ben olimpiai aranyéremmel hálálta meg a befogadást, s azóta nyert két Európa-bajnokságot, Cseljabinszkben pedig átvehette harmadszor is a világbajnoknak járó trófeát. Igazi virtuóz a szakmájában, a judo Paganinijének is nevezik, még ha nem is annyira romantikus, mint az egykori itáliai hegedűművész. Szóval Iliadisztől nem szégyen kikapni. De volt valami jelképes abban is, ahogy a felek összeölelkeztek a meccs végén, Krisztián tisztelettel emelte a magasba legyőzője kezét, a görög meg mintha azt mutatta volna: figyeljetek, hamarosan ez a magyar fiú lesz az utódom!

A kissé váratlan, de rendkívül örömteli világbajnoki menetelésnek azért volt egy „áldozata” is. Pánczél Gábor edző utólag kissé elhamarkodottnak látszó ígéretét Tóth Krisztián nem röstellte már az eredményhirdetést követő órákban beváltani: nullásgéppel esett neki a mester hajkoronájának, alkalmi borbélyként is alapos munkát végezve.

Cseljabinszk után néhány nappal a Föld túloldaláról, Colorado Springsből érkezett a remek hír, Szabó Nikolett ugyanis világbajnoki címet szerzett az IBSA vb-n, vagyis a vakok és gyengénlátók világversenyén. Az örömünk kettős volt, hiszen ez az arany egyben paralimpiai kvótát is ért. Niki lett a második magyar sportoló, aki kiharcolta a 2016-os indulás jogát, vagyis Athén, Peking és London után Rio de Janeiróban is képviselheti majd a magyar színeket.

Nos, ilyen volt a magyar judo esztendeje, ha csak a legjelentősebb sikerekről ejtünk néhány szót. Hát csoda, ha nem múlik a mámor?


(Szerző: Gombkötő Roland; fotó: MTI, Szalmás Péter)


A Sport 2014 a Líra könyvesboltjaiban kapható 7940 forintért.