Érdekes, és jövőbe mutató témákat feszegetett a MOB Esélyegyenlőségi Bizottsága a legutóbbi ülésén: felvetődött témaként egy közeljövőben tartandó workshop, természetesen nemcsak női, hanem férfi sportvezetők számára is, illetve értékes beszámolót hallgathattak meg a Safe Harbour Erasmus+ Programról.
A női sportvezetők reggelijének tanulságait vitatta meg elsőként a MOB Esélyegyenlőségi Bizottsága, amelynek tagjai abban minden kétséget kizáróan egyetértettek, hogy nagyon hasznos volt ez az úttörő kezdeményezés, és hogy mindenképpen érdemes lesz folytatni, akár szűkebb, akár még a legutóbbinál is bővebb körben. Nincs ugyanis hasznosabb annál, amikor hasonló kihívásokkal szembenéző hölgyek vitatják meg egymással a tapasztalataikat, illetve adnak egymásnak tanácsokat.
Felvetődött, hogy a következő alkalommal tarthatnának workshopot, amelyre három-négy előadót hívnának meg különböző témakörökben, mint például tárgyalástechnika vagy éppen protokoll.
Ezt támasztotta alá dr. Kolbenheyer Zsuzsanna, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke, aki a közelmúltban a nemzetközi szövetség felkérésére részt vett egy, a NOB által szervezett workshopon, amely elmondása szerint kézzelfogható technikákkal segített neki abban, hogy női vezetőként még jobbá váljon.
A bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy a Fiatal Sportvezetők programjában segítséget nyújtanak mentorként és előadóként is – utóbbira Sinkó Andrea a bizottság vezetője és Petrahn Barbara vállalkozott.
A következő napirendi pontban Szarka Tünde, a Safe Harbour Erasmus+ Program magyarországi koordinátora, a MOB munkatársa számolt be arról, milyen témákat boncolgatott a szervezet a második partnertalálkozóján, amelyet Bukarestben tartottak meg a közelmúltban.
A kétnapos eseményen a partnerek — köztük a nemzeti olimpiai bizottságok, sportági szövetségek és kutatóintézetek képviselői — a projekt eddigi eredményeit, valamint a következő szakasz feladatait vitatták meg. A fő cél az európai sportmozgalom eszköztárának bővítése a safeguarding-helyzetek osztályozásával és az ehhez kapcsolódó reagálási mechanizmusok egységesítésével.
Ide kapcsolódó hír, hogy a Testnevelési Egyetemen december 5-én safeguarding konferenciát rendeznek, amelyen természetesen Sinkó Andrea is részt vesz.
#SAFEHARBOUR #SAFERTOGETHER