„Egy sor érdeklődő van a 2026-os játékokra”

„Egy sor érdeklődő van a 2026-os játékokra”

2018. 01. 02.
Megosztás

A közelmúlt leszavazásai ellenére Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke erős pályázatokkal számol a 2026-os téli játékokra.

„Jelenleg is egy sor érdeklődővel állunk kapcsolatban három kontinensről” – mondta a német sportdiplomata a Die Welt című lap keddi számában.

Az elmúlt hónapokban Tirolban, Graubündenben és Münchenben is népszavazáson utasították el a polgárok, hogy a régió – Innsbruck, St. Moritz és a bajor főváros – kandidáljon a 2026-os játékokra.

Bach ugyanakkor rámutatott: a megváltozott körülmények között nem a minél több jelentkező, hanem csak a legjobb pályázó megtalálása a cél.

„Az új eljárás sokkal rugalmasabb és több lehetőséget kínál arra, hogy a potenciális jelentkezők közül valóban csak a legerősebbek kerüljenek oda, hogy végül tényleg pályáznak” – fogalmazott Bach.

A mostani, informális szakaszban a svéd főváros, Stockholm, az 1988-as kanadai házigazda, Calgary, valamint a svájci Sion tűnik lehetséges kandidálónak, de elképzelhető, hogy egyesült államokbeli helyszín is beszáll a versenybe, valamint Kazahsztán, Törökország és Japán is érdeklődését fejezte ki.

A jelentkezés határideje március vége, a 2026-as téli olimpia helyszínét 2019 szeptemberében, Milánóban jelölik ki.

Idén februárban a dél-koreai Phjongcshang, 2022-ben pedig Peking lesz a házigazda.

(MTI)