Egyre népszerűbb az önkéntesség – 24 ezren jelentkeztek Minkszbe

Egyre népszerűbb az önkéntesség – 24 ezren jelentkeztek Minkszbe

2019. 04. 10.
Megosztás


A 2019-es minszki Európa Játékokra több mint 24 ezer ember jelentkezett önkéntesnek.

Ezt Nadezhda Anisovets, a minszki Európa Játékok önkéntes programjának vezetője erősítette meg, hozzátéve, hogy volt, aki 81 évesen, korábbi olimpiai önkéntesként, Nagy-Britanniából pályázott a pozícióra.

A 24 ezer emberből azonban nem mindenki kap majd helyet az önkéntesek csapatában, hiszen a szervezőknek mindössze 8 ezer önkéntesre és 700 egyéb szakemberre van szükségük.

A felvett jelentkezők, akik 34 különböző helyszínen tevékenykednek majd, megfelelő képzéseken vesznek részt, valamint hasznos információkat kapnak a sportágakról az elkövetkezendő időszakban.

Ahogy az már megszokottá vált, a rendezvény után minden önkéntes megkapja az egyenruháját, egy szuvenírekkel teli tornazsákot és egy számukra rendezett záró party-val ünnepelhetik meg a sikeres munkájukat.

Az Európa Játékok június 21-én kezdődik és 30-án zárul.

(Forrás: insidethegames.biz, fotó: minski2019.by)