Marosi Paula 2022. március 4-én, 85 esztendős korában hunyt el. A tőrvívó legnagyobb sikerei közt egy-egy olimpiai és világbajnoki arany- és ezüstérmet jegyez csapatban 1962 és '68 között. Testvére Marosi József olimpiai ezüstérmes, világbajnok párbajtőrvívó.

A Magyar Olimpiai Bizottság tavaly novemberben köszöntötte őt születésnapja alkalmából.

A Farkasréti temetőben több vívólegenda is megjelent, a sporttársak nevében Rejtő Ildikó emlékezett. Az olimpiai család részéről Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke mondott búcsúbeszédet. A család képviseletében az unoka, dr. Szilágyi Márton mondta el szívhez szóló, személyes gondolatait. A narrátor Kurucz Ádám volt.

Az eseményen több olimpiai érmes és sportvezető mellett részt vett Schmitt Pál, a NOB magyar tagja, a MOB tiszteletbeli elnöke, Fábián László, a MOB sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke és Kulcsár Krisztián, a MOB előző első embere, Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, továbbá a Magyar Vívó Szövetség és az UTE képviselője is.

Gyulay Zsolt MOB-elnök búcsúbeszéde

Búcsúzni olyan, mint leugrani egy szakadék széléről. Egyetlen lépés, mégis rettentően fájdalmas és szívbe markolóan végleges. Mert annyi történet marad befejezetlenül, annyi mindenről kellene, lehetne még beszélni, annyi leckét megtanulhatnánk.

Marosi Paulát 85. születésnapja alkalmából tavaly novemberben a Magyar Olimpiai Bizottság nevében elődöm, Kulcsár Krisztián köszöntötte. Most már tudjuk: az volt az utolsó „nagy fellépése” az olimpiai család tagjaként, hiszen alig néhány hónap elteltével búcsúznunk kell tőle itt, a Farkasréti temetőben. És fájdalmas a búcsú.

Tisztelt gyászoló Család, tisztelt Emlékezők! Sportbarátaim, nagyra becsült Vívóközösség!

1964 mindannyiunk számára emlékezetes év: aranybetűs ünnep az ötkarika világában, hisz’ Marosi Paula társaival egészen az olimpiai fináléig, majd ott a győzelemig menetelt, és Magyarország ünnepelt vívója lett. Versenyezni ugyan nem láttam, de legendás alakja a nyolcvanas években már része volt olimpiai élmény-gyűjteményemnek. Most az olimpiai család nevében búcsúzom tőle.

Egy nagy generáció tagja, a hatvanas évek egyik legendája volt – most rá emlékezünk. Búcsúzunk a vívótól, az édesanyától, a feleségtől, a nagymamától. És a testvértől, hiszen bátyja, Marosi József világbajnok és olimpiai ezüstérmes; mindketten a vívók közösségének nagyra becsült tagjai. Hadd említsem első férjét is, hisz’ Földessy Ödönt olimpiai bronzérmes távolugróként szintén az olimpiai család tagjaként tiszteljük.

Marosi Paulának tehetségével, szorgalmával, sportága iránti alázatos munkájával két olimpiai érem megszerzésében volt jelentős szerepe. Hozzájárult ahhoz, hogy a vívás az olimpiai érmek, és ötkarikás aranyak száma tekintetében is máig a legeredményesebb sportágunk legyen.

A női tőrcsapattal olimpiai bajnok lett Tokióban 1964-ben, majd ezüstérmes Mexikóban, 1968-ban. Ágoston Judittal, Dömölky Lídiával, Juhász Katalinnal és Rejtő Ildikóval nyerte meg Magyarország 79. olimpiai bajnoki címét, majd négy évvel később Bóbis Ildikóval, Gulácsy Máriával, Dömölky Lídiával és Rejtő Ildikóval lett a játékok ezüstérmese. A 60-as években a nemzeti válogatottal számos kiemelkedő sikert aratott: nyert világbajnokságot és világbajnoki ezüstöt is.

Legendás csapatot erősített – valódi csapatember volt. A páston mindent megtett a sikerért, a társaiért, a nemzetéért, a sportágáért. Mindig vágyott a társak közelségére, igyekezett a sportolók közelében maradni. Versenyzői pályafutása után sportvezetőként a Dózsában vállalt szerepet, és ameddig csak egészsége engedte, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Olimpiai Akadémia, vagy éppen a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja rendezvényeinek aktív résztvevője volt, de szívesen tette eleget a különböző más meghívásoknak is.

S hogy nem csak az olimpiai család ismerte el, annak bizonyítékaként engedjék meg, hogy idézzek a Népsport archívumából, a ’64-es olimpiai győzelem híradásából. A krónikás a BM központi konyha vezetőjét interjúvolta, ahol Paula gazdasági területen dolgozott az olimpiai felkészülés időszakában is.

„Táncol az örömtől az egész konyha! Mindenképpen örülnénk az aranyéremnek, Paula nagy sikerének, de amiatt külön is örülünk, hogy olyan rendes, becsületes és szorgalmas kislány nyerte, mint ő. Nagyon szeretjük Paulát, nemcsak mint embert, hanem mint dolgozót is. Felelősségteljes munkát végez, még sohasem volt vele semmi baj. Lelkiismeretes, pontos, mindig mindennel időben kész. Még legalább száz ilyen sportolót kívánok mindnyájunknak. Olyan nagyszerűen tudta beosztani az idejét, hogy sohasem éreztük meg az edzésekkel eltöltött időt. Minden munkáját előre elvégezte, egyszer sem kellett helyettesíteni.”

Ilyen ember volt Marosi Paula. Nem csak a páston nyújtotta tudása legjavát – emberileg is a legjobbak közé tartozott. Amit tett, azt mindig százszázalékos odafigyeléssel tette.

Kedves Paula!

Megtört szívvel búcsúzunk Tőled. Itt, Farkasréten az olimpiai család oly’ sok legendáját kísértük már utolsó útjára. Újra találkoztok, de ez már egy másik találkozás lesz.
Emlékszel a tatai edzőtáborban töltött hetekre, hónapokra? A Semmelweis utcai OSC-teremre, a Dózsa vívótermére?
Újra felidézhetitek a közös történeteket, a győztes asszókat, együtt léphetsz újra pástra egykori csapattársaddal, Ágoston Judittal, aki csaknem egy évtizede hagyott itt bennünket.
Paula, Isten veled! Emléked megőrizzük…

(MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)