- Egy évvel ezelőtt, amikor megválasztották a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének, három szóban foglalta össze, milyen vezető szeretne lenni. Emlékszik még rá?
- Sajnos nem. Mi volt az a három szó?

- Együttműködő, elérhető és hiteles.
- Igen, így már valami rémlik.

- Hogy látja, sikerült megfelelnie a saját maga elvárásainak?
- Ami az együttműködést illeti, nálam vezetési alapelv, hogy nem autoriter módon irányítok, úgyhogy bárhol is dolgoztam eddig, bevontam a kollégáimat a döntéseimbe. A MOB-on belül jól kialakított munkamegosztásban dolgozunk Vékássy Bálint főtitkárral: ő irányítja operatívan a napi munkát, az én fókuszomban pedig a tagsággal, a bizottságainkkal, a szövetségekkel, a szponzorokkal, az állami sportirányítással való foglalkozás szerepel, emellett igyekszem megfelelni a tőlem elvárt protokollmegjelenéseknek, intézem a nemzetközi ügyeinket is, és persze törekszem a média rendelkezésére állni. Szóval a munka, amit én végzek, csakis a kölcsönös együttműködésen alapulhat.

- Nézzük az elérhetőséget, annál is inkább, mert elődjét, Borkai Zsoltot talán éppen ezen a téren érte a legtöbb kritika. Érzése szerint változott a helyzet?
- Mindamellett, hogy az elnöki ténykedés tölti ki az időmet, nyilvánvalóan egyszerre nem tudok több helyen lenni, de igyekszem helytállni. Elárulok egy titkot: táblázatot vezetek arról, melyik sportág mely eseményén vettem részt. A cél, hogy ésszerűen, fenntarthatóan és legfőképpen fair módon menedzseljem a megjelenéseimet.

- És hogy áll a hitelességgel?
- Ezen a téren nem szeretném saját magam minősíteni, mert az máris nem lenne hiteles. Viccet félretéve, ebben a tagság mond majd rólam kérlelhetetlen ítéletet, ugyanakkor lássuk tisztán: a mindenkori feladat és cél csak az lehet, hogy a partnereink és a közvélemény szemében a Magyar Olimpiai Bizottság hitelességéhez sem szakmai, sem integritási, sem morális vagy etikai szempontból ne férhessen kétség.

- Az elmúlt tizenkét hónap tapasztalatával, tudásával felvértezve – ha most lenne a választás – indulna az elnöki posztért?
- Igen, sőt talán még inkább motiváltabb lennék. Természetesen nem láttam minden részletében előre, hogy mi vár majd rám a megválasztást követően, de az előzetes várakozás és a valóság közti különbség megélését – kellő alázattal, de – élvezem még akkor is, ha sokszor kihívásokkal tűzdelt.

- Ez utóbbiból van bőven, különösen, hogy a korábbiakhoz képest sokkal kisebb a MOB hatásköre, amit többen a riói olimpia előtti időszak miatti „büntetésként” értékelnek. Ön is így látja?
- Ez valóban fontos kérdés, érdemes tisztába tenni. Ne legyünk szemérmesek, amikor az Olimpiai Bizottság hatásköreiről beszél valaki, akkor elsősorban a pénzek feletti diszponálásra gondol. Nos, a jelenlegi méretünk, költségvetésünk és feladatköreink nemzetközi összehasonlításban tipikus nemzeti olimpiai bizottsági modellnek felel meg. A Magyar Olimpiai Bizottság a sportági szakszövetségek ernyőszervezeteként az olimpiai család feje, képviseljük a hazai olimpiai mozgalmat itthon és külföldön, valamint minden tevékenység, ami az olimpiához és az öt karikához kapcsolódik, autonóm módon hozzánk tartozik. Egyébként pedig a sportállamtitkársággal és a testvér-köztestületekkel kiváló az együttműködés. A MOB-bal való sportszakmai együttműködés az államtitkárság számára törvényileg kötelező, azt pedig egyáltalán nem gondolom, hogy az egyébként civil szervezet Magyar Olimpiai Bizottságnak fő szabályként az volna a feladata, hogy adófizetői pénzek allokációjával foglalkozzon. Szóval a magam részéről azzal a hatáskörrel, amit a sporttörvény nekünk meghatároz, kibékült vagyok, hiszen a szakmai munka elvégzéséhez adva vannak a törvényi feltételek.

- Ez így van. Régi igazság, hogy aki a pénzt adja, az követelhet is, nem igaz?
- Ez a szemlélet azt feltételezi, hogy a sportági szövetség csak azért működik együtt az államtitkársággal, mert onnan kapja a pénzt, de ez nem jelenthető ki ilyen vegytisztán egyébiránt azért sem, mert tőlünk is elfogadják a tagszervezeteink a szakmai vagy szervezeti iránymutatást, miközben nem a MOB-tól érkezik az anyagi támogatás.

- Labdarúgóink legutóbb az 1996-os olimpiára kvalifikálták magukat, aminek köszönhetően akkoriban a szokottnál is nagyobb érdeklődés kísérte idehaza a játékokat, azóta viszont erre nem nagyon volt esély. Milyen a kapcsolatuk a Magyar Labdarúgó-szövetséggel? Tudnak együtt dolgozni azon, hogy futballistáink ismét olimpiai résztvevők legyenek?
- Nem tudom, minek köszönhető – talán annak, hogy fociban még mindig Magyarország a legsikeresebb nemzet az olimpiák történetében –, de örömtelinek tartom a tényt, hogy itthon a futball sokkal inkább része az olimpiai családnak, mint ahogy a nemzetközi szervezeteink szintjén tapasztalható. Miközben mi kiváló viszonyt ápolunk az MLSZ-szel, tisztában vagyunk azzal, hogy az olimpia csak a harmadik legfontosabb tornája a magyar labdarúgásnak, és akkor a kupaküzdelmeket még mérlegre sem tettem. Miközben tehát az MLSZ-nek a Magyar Olimpiai Bizottsággal közös célja az, hogy legyen magyar futballválogatott az olimpián, a magunk részéről természetesen elfogadjuk a prioritásaikat.

- Jegyezzük gyorsan meg, hogy a labdarúgáson kívül is vannak sportágak, amelyeknél nem feltétlenül az olimpia a legrangosabb esemény, mégis mintha jobban ott akarnának lenni a játékokon.
- Így van. Talán érdemes onnan megközelíteni a kérdést, az adott sportágon belül milyen súlya van az olimpiai bajnoki címnek, ugyanis nagyon nem jellemző, hogy a sportoló szintjén találkoznánk az olimpiai részvétel iránti közömbösséggel. Összességében tehát én megengedném magamnak az általánosítást, és azt mondanám, az ezekből a sportágakból jövő sportolók is ott akarnak lenni az olimpián, például amikor az NHL-es hokisok lemaradtak Pjongcsangról, azt maguk az érintettek sajnáltak a leginkább. Mindemellett, az indulói létszámkorlát miatt a legtöbb sportágban a világbajnoki mezőny erősebb az olimpiainál, így szakmai presztízsét tekintve a vb-cím meghaladhatja az olimpiai bajnoki aranyét.

- És így is marad? Megítélése szerint jó úton halad az olimpiai mozgalom?
- Kicsit hasonló a helyzet a labdarúgással: egyre többet szidjuk, a játékvezetők hibáival foglalkozunk, és követeljük a videobírót, kritizáljuk a szervezetet magát is, mindeközben a nézőszám folyamatosan emelkedik. Érdemes lenne megnézni, hányan követték nyomon a londoni, a riói vagy éppen a pjongcsangi olimpiát, mert kiderülne, szó sincs arról, hogy a játékok vonzereje csökkenne. Én úgy ítélem meg, hogy az olimpia idején még mindig megőrül a világ.

- Tehát nincs igazuk, akik válságot emlegetnek?
- Ilyen sommásan kimondva, biztos, hogy nincs. Persze akadnak problémák, kezelendő témák, mint például a fogadási csalások ügye, a dopping, a megcsappanó lelkesedés a nagy események rendezésére, vagy akár a sportszervezetek tagságát érintő korrupciós ügyek, de mivel ezek a problémák nincsenek a szőnyeg alá söpörve, nem gondolom, hogy az olimpiai mozgalom alapvető válságban lenne. Talán engem támaszt alá, hogy újabb és újabb események születnek, gondoljon csak az Európai Játékokra, vagy a World Beach Gamesre.

- Ez elég a fiatalok bevonzására? A 21. század kihívásaira van válasza az olimpiai mozgalomnak?
- Attól nem félek, hogy a versenysport kimenne a divatból, amíg gyerekek születnek, mindig lesznek szülők, akiknek fontos a gyermekeik szellemi és fizikai épsége. Az olimpiai mozgalom feladata, hogy az olimpiai sportágak vonzerejének növelésével harcoljon a fiatalokért. A sportágak pedig egymással is vetélkednek, így bekövetkezhet, hogy az ebben a versenyben kevésbé sikeres, a kevésbé népszerű sportágak kikerülnek az olimpia programjából.

- Egy éve arról is beszélt, hogy szeretné, ha a MOB jól láthatóan működne, azaz minden érdeklődő tisztában lenne a szervezet munkájával. Hogy állnak ezen a téren?
- Itt két dolog van, amit fontosnak tartok. Egyfelől maga az átlátható működés, amivel – tekintettel arra, hogy erre kiemelten figyelünk – nincs is hiba. Másfelől fontos letisztázni a MOB szerepét a hazai sport struktúráján belül, mert ebben a kérdésben vannak még leszabályozandó kérdések. Itt még van teendőnk bőven.

- Elhatározás kérdése, vagy inkább pénzkérdés?
- Ez munkaigényes feladat, ami sok egyeztetéssel jár. Egyáltalában nem pénzkérdésről van szó.

- A piaci szférát sikerült megszólítani? Ez a mostani, csökkentett állami támogatású MOB egyáltalán vonzó az üzleti alapon támogatni kívánók számára?
- Jelenleg egy olyan piaci szereplő van, akivel nagyobb összegű megállapodás megkötése előtt állunk, ezt már be is építettük az idei költségvetésbe. Nyilvánvalóan itt nem szeretnénk megállni, ambiciózus terveink vannak.

Kulcsár Krisztán ugyan még csak egy éve a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, de egyvalamiben már most többet tud felmutatni az összes elődjénél: ezen idő alatt megszületett a téli olimpián szerzett első magyar olimpiai bajnoki cím.

„Erről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni – idézte fel a pjongcsangi sikert az elnök. – Az a szépsége és a cudarsága ennek a pozíciónak, hogy miközben ezt az aranyat a közvélemény már az én regnálásomhoz köti, természetesen csak morzsákat tudtam hozzátenni a sikerhez, mert ez a versenyzők, az edzőik, a klubok és a szövetség közös munkájának eredménye. Mindazonáltal csodálatos élmény volt, első téli olimpiámon megélni ezt a sikert.”

(Az interjú a Nemzeti Sport május 26-ai számában jelent meg, szerző Szűcs Miklós, fotó: MOB/Szalmás Péter)