Elhunyt dr. Deák Valéria, több olimpiai csapatunk korábbi orvosa

Elhunyt dr. Deák Valéria, több olimpiai csapatunk korábbi orvosa

2016. 12. 10.
Megosztás


Hosszan tartó betegség után, december 5-én elhunyt dr. Deák Valéria, több olimpiai csapatunk, egyben a Magyar Öttusa Szövetség korábbi orvosa - adta hírül a sportág szövetségének honlapja. Az egészségügyi team tagjaként részt vett a londoni olimpián, a szingapúri és a nanjingi ifjúsági ötkarikás játékokon, valamint Bakuban, az első Európa Játékokon is.

Dr. Deák Valéria 1961-ben született. Az Orvosi Egyetemen dr. Pucsok József professzornál ismerkedett a terhelésélettannal, a Sportkórház Terhelésélettani és Kutatóosztályán volt diákkörös.

A Szent István Kórházban, majd '92-től a Sportkórház Sebészeti Osztályán aneszteziológus. Kilencvenhatban szakvizsgázott sportorvosként. 2002 és 2010 között az evezős-válogatott, majd az öttusázók, 2013-ig az Olimpiai Rendelő orvosa. Több mint egy évtizedig dolgozott a Dunavarsányi Edzőtáborban.

Több olimpiai eseményen volt a Magyar Csapat egészségügyi csapatának tagja.

(MOB)