Sport - Nyári Olimpiai Játékok - Moszkva - Vitorlázás

Elhunyt Holovits Tamás olimpikon vitorlázó

2023. 02. 14.
Megosztás

„73 évesen vitorlázott el a sokszoros magyar bajnok, sztáros olimpikon” - tette közzé honlapján a Magyar Vitorlás Szövetség február 13-án este.

Holovits Tamás 1950. december 14-én született Balatonföldváron. 1967-től a Spartacus, majd az MTK vitorlázója. 1978 és 1988 között volt válogatott kerettag. Legnagyobb sikereként 1980-ban, a moszkvai olimpián 10. lett a csillaghajósok versenyében. 1978-ban az év vitorlázójának választották. A '84-es olimpiai bojkott számára is hatalmas űrt jelentett pályafutása során.

Testvére a szintén vitorlázó Holovits György, 2018-ban hunyt el.

„Gyuri, a kormányos 1977-ban ült össze öccsével, Tamással a Csillaghajóba. Rögtön ebben az évben nyerték első magyar bajnoki címüket, amelyet aztán zsinórban három követett. Nemzetközi sikereik közül kiemelkedik az 1980-as moszkvai – azaz tallinni – olimpián elért tizedik helyük. És vitorlás pályafutásuk talán legnagyobb szomorúsága az lehetett, hogy az általános bojkott miatt nem vehettek részt az 1984-es Los Angeles-i olimpián. A múlt század nyolcvanas éveiben – egészen Gyúró 1987-ben bekövetkezett betegségéig – egyértelműen ők voltak a legjobb hazai sztárosok. Ez után vált szét a közös vitorlás pályafutásuk: Gyuri a 70-es cirkálóban ért el szép sikereket, Tamás még a 2000-es években is sokáig csillaghajó kormányosként indult a versenyeken. Nevük hosszú évtizedek óta összeforrt Balatonföldvárral, történelmi tragédiák, személyes és családi sikerek, vállalkozások írták ezt a családi krónikát. Tamás 1968 óta versenyzett a földvári Spartacusban. 1994 és 1998 között önkormányzati képviselő volt, a város első díszpolgára lett. Rengeteget tett a földvári városi vitorlás-, és evezős élet beindításáért. Nem utolsósorban minden csillaghajójuk a Földvár nevet viselte” – írta honlapján a Magyar Vitorlás Szövetség.

Balatonföldvár első díszpolgáráról a település honlapján is megemlékeztek. „Közép-Európa-bajnokságon 2. és 6. helyezést ért el testvérével Holovits Györggyel. A moszkvai olimpián 10. helyen végzett a testvérpáros. A Kék-szalag versenyen 1976-ban 2. helyezést értek el. 1979 és 1984 között egy év kivételével megnyerték a magyar bajnokságot csillaghajó osztályban. Sikereiket 1977-ig „Földvár I" ezt követően „Földvár II”elnevezésű hajójukkal érték el. A Holovits testvérek sportsikereik révén Balatonföldvár városának elvitathatatlan hírnevet szereztek és a vitorlás sport egyik bázisává emelték a települést. Holovits Tamás Balatonföldvár Város Képviselő-testületének is tagja volt 1994-98 között. Sokat tett a földvári városi evezős és vitorlás sport beindításáért.”

Természet-környezet - Balatoni vitorlás

1954. június. Csillaghajó kategóriájú vitorlás a Balatonon.

MTI, Vadas Ernõ

A csillaghajó (Sztár) kétszemélyes, tőkesúlyos versenyhajó, 1932 és 2012 között volt olimpiai hajóosztály. Már a második világháború előtt megjelentek a csillaghajók a Balatonon, de az első bajnokságra csak 1947-ben került sor.

A Magyar Olimpiai Bizottság részvétét fejezi ki a családnak, a vitorlázók közösségének.

(MOB-Média, hunsail.hu, balatonfoldvar.hu; fotó: MTI/Urbán Nándor)