Az MVLSZ jellemzése szerint Monostori Attila – aki az elmúlt években az OSC korosztályos csapatainál tevékenykedett – igazi vasgyúró volt, klasszikus kolosszus, aki mellett a centerek nem sok levegőhöz jutottak, elöl pedig, ha úgy adódott, komoly bombákat volt képes megereszteni.

Manó – merthogy a kilencvenes években őt becézték így – pályafutásának legszebb évei a kilencvenes évek derekára estek. Azok után, hogy 1992-ben bajnok lett a Tungsram csapatával, a korábban a juniorválogatottal két Eb-n és egy vb-n is érmes kiválóság bekerült a felnőttválogatottba, és három éven át Németh Zsolttal a mezőny egyik legmasszívabb állóbekk-párosát alkották.

Kvalitásainak hála 1993 és 1996 között kirobbanthatatlan volt a válogatottból, így lett Európa-bajnoki ezüstérmes 1993-ban és 1995-ben, utóbbi évben világkupa-győztes is, és persze egyike azoknak, akik oly csalódottan tértek vissza az atlantai olimpiáról, ahol végül negyedikként zártunk. Ezt követően klubcsapataiban remekelt: 1996-ban leigazolta az abban az esztendőben bombameglepetésre bajnoki címet nyerő BVSC, amellyel háromszor lett aranyérmes a következő szezonokban.

1999-ben Olaszországba szerződött: egyike lett azoknak, akik részt vettek a hamarosan világverővé váló Recco újjáépítésének első, alapozó fázisában – ebből akkor még egy bajnoki bronz kerekedett 2000-ben –, később megfordult Bolognában és Savonában is. Hazatérése után egy-egy idényt töltött újra a BVSC-ben, majd a Fradiban és Szegeden, aztán Nagyváradra igazolt, ahol a CSM Oradea színeiben négyszer egymás után nyert román bajnokságot. A játékot végül 2015-ben, Kecskeméten fejezte be – pontosabban igazából sosem hagyta ott a medencét.

Még 2022-ben, ötvenen túl is lövöldözte a gólokat a Budapest-bajnokságban a BVSC-Heavy fantázianéven futó együttesben, ahol több korábbi élvonalbeli klasszissal csinálták azt, amit mindennél jobban szerettek: vízilabdáztak.