Elhunyt Pásztor György jégkorongozó, a MOB tiszteletbeli tagja

Elhunyt Pásztor György jégkorongozó, a MOB tiszteletbeli tagja

2022. 08. 22.
Megosztás


Életének 100. évében elhunyt dr. Pásztor György korábbi válogatott játékos, a Magyar Jégkorong Szövetség tiszteletbeli elnöke, az IIHF Hírességek Csarnokának tagja – adta közre honlapján augusztus 22-én a Magyar Jégkorong Szövetség. A Fair Play-díjas sportember, sportvezető korábban a MOB rendes tagja, haláláig tiszteletbeli tagja volt.

Pásztor György 1923. március 2-án született Törökbálinton. A jegkorongszovetseg.hu nekrológjában emlékeztet, hogy jégkorongozó pályafutását 1933-ban a Fasori Evangélikus Gimnázium jégkorong csapatában kezdte. Az iskola csapatával a középiskolai (KISOK) jégkorongbajnokságban vett részt. 1941-ben a magyar Levente (ifjúsági) válogatott tagja és a BKE jégkorongcsapatának igazolt játékosa lett.

A magyar jégkorongbajnokságban 1942 decemberében mutatkozott be, és az 1943-44-es szezonban megszerezte első bajnoki címét. A második világháború megszakította karrierjét, a hazai bajnokságban 1948-ban szerepelt újra: a Csepel csapatával szerzett bronzérmet. 1951-től a csapat Vörös Meteor néven szerepelt tovább, ahol három bajnoki címet szerzett 1960-as visszavonulásáig.

„Mr. Jégkorong” játékosként ötszörös magyar bajnok; ifiként a Levente-válogatott tagja, majd több fővárosi csapatban is játszott 1941 és 1960 között. Felnőtt válogatottként kétszer lépett pályára, az 1951-es romániai főiskolai világbajnokságon bronzérmet nyert együttesével.

A hatvanas évek első felében a Budapesti Építők edzője. Már játékosként részt vállalt a sportág vezetésében. Sportvezetőként 1957-től a Magyar Jégsport Szövetség Jégkorong Szakbizottságában a játékosok képviselője, majd szaktanácsadó, 1963-tól a szövetség elnökségének tagja, 1988-ig a Jégkorong Szakbizottság vezetője is. Az 1988-ban létrejött önálló Magyar Jégkorong Szövetség alelnöke 1994-ig, majd tiszteletbeli elnöke.

1989 és 1999 között a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, majd haláláig tiszteletbeli tagja. Sportdiplomataként a nemzetközi szövetség (IIHF) kongresszusain 1959-től 1982-ig képviselte Magyarországot. 1982-től 1994-ig az IIHF elnökségének tagja, majd tiszteletbeli tag. Gyógyszerészvégzettségét, szaktudását kamatoztatva 23 éven át az IIHF Orvosi és Doppingellenőrzési Bizottságának vezetője. 2001-ben a jégkorongsportban, a Nemzetközi Jégkorong Szövetségben és a jégkorongsport családjában szerte a világon kifejtett egyedülálló közreműködéséért bekerült az IIHF Hall of Fame-jébe, a nemzetközi hírességek csarnokába. Több kitüntetése mellett 2003-ban a MOB is elismerte munkásságát, MOB-díjat, majd 2008-ban MOB Fair Play-díjat kapott.

A Magyar Jégkorong Szövetség 2017-ben létrehozta a Pásztor György díjat, melyet az adott versenyévad legjobb hátvédje nyerhet el.

A vitorlázás volt a nyári szerelem. A versenyzés mellett hosszú évekig volt az almádi Építők SC vitorlás szakosztályának szakosztályvezetője, olyan versenyzőkkel a csapatban mint Wossala György, az olimpikon Fundák György, Zalai Gábor 470-es páros, Tenke Tibor, Sigmond András... Precíz volt mindenben, ahogy az egy igazi gyógyszerészhez illik. Udvarias, kedves, mindig elegáns úriember volt, de elleshettük tőle például azt is, hogyan kell stílusosan rendelni egy drinkbárban. Szerette az életet, és az élet, a Jóisten is szerette őt – emlékezett meg róla honlapján a Magyar Vitorlás Szövetség.

Pásztor György 2022. márciusában ünnepelte a 99. születésnapját, amely alkalomból többek között a Nemzetközi Szövetség korábbi és jelenlegi elnöke és minden idők legjobb játákosa Wayne Gretzky is felköszöntötte.

A Magyar Olimpiai Bizottság búcsúzik tiszteletbeli tagjától, és együttérzését fejezi ki a családnak és a jégkorongozók közösségének.

(MOB; fotó: MTI/Marjai János, Bruzák Noémi)