A korábbi fedezet ezer szállal kötődött a Ferencvároshoz, teljes profi pályafutását a klubnál húzta le 1952 és 1966 között, amivel kiérdemelte az FTC örökös bajnoka címet 1974-ben.

Tagja volt az 1960-as olimpián dobogón végzett csapatnak, melyben hét alkalommal szerepelt és két gólt szerzett. 1964-ben utazó kerettag volt Tokióban, mivel azonban nem lépett pályára, aranyérmet sem kapott.

Dr. Orosz Pál is játszott – mi több, a Juventus elleni döntőn is futballozott – abban a Fradiban, amely a magyar klubfutball legnagyobb sikerét elérve 1965-ben megnyerte a Vásárvárosok Kupáját. A következő szezonban BEK (Bajnokcsapatok Európa-kupája)-negyeddöntős volt a Ferencvárossal, míg a VVK-serleg megnyerése előtt egy alkalommal, az 1962-63-as szezonban a VVK-elődöntőig jutott.

Az egykori kiválóság „rendkívüli játékintelligenciával bíró labdarúgó volt, aki kivételes labdaérzékkel és rúgótechnikával rendelkezett. Edzői bátran nyúltak hozzá, hiszen megbízható, egyenletes teljesítményre volt képes egész pályafutása során” – jellemzi a fradi.hu.

A korábbi kiváló futballista már aktív pályafutása során, 1963-ban tanári diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán, majd 1977-ben szakedzői diplomát, 1979-ben pedig doktori címet szerzett.

Visszavonulása után 1968-70-ben a Ferencváros labdarúgó-szakosztályát vezette, 1970-73 és 1979-82 között pedig az el-Dzsadida, majd a Radzsa Casablanca edzője volt Marokkóban.

Dr. Orosz Pál három könyvben működött közre szerzőként: az 1986-os „Edzéstervezés”, valamint 1986-os „Sportjátékok edzése” című műveket többekkel együtt, de az 1991-es az „A labdarúgás edzéselmélete” című könyvet egyedül publikálta.

Fia, ifj. Orosz Pál az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.

(Fotók: Róth Tamás, archivum)