Elhunyt Szerencsi Zsolt - három olimpián segített fegyvermesterként

Elhunyt Szerencsi Zsolt - három olimpián segített fegyvermesterként

2021. 10. 11.
Megosztás


Rövid, súlyos betegség után, 56 éves korában elhunyt Szerencsi Zsolt – tájékoztatott október 8-án honlapján a Magyar Vívó Szövetség. A korábbi vívó közel három évtizeden keresztül dolgozott fegyvermesterként, három olimpián segített a magyar válogatott mellett.

Szerencsi Zsolt 1965. május 23-án született Budapesten. Az MTK, akkoriban a Rákos-patak partjára költözött vívótermében kezdte pályafutását. Junior éveit követően gyakorlatilag azonnal a fegyvermesterkedés irányába indult el, és már huszonévesen a válogatott mellé került, ahol a legendás Kovács Károlytól tanulta el a szakma csínját-bínját. Élete ettől kezdve kapcsolódott végleg össze a vívással, gyakorlatilag haláláig a válogatott mellett dolgozott. Háromszor járt olimpián, ő rakta össze, illetve javította a párbajtőrét a helyszínen az olimpiai bajnok Nagy Tímeának és Szász-Kovács Emesének.

A 2010-es évek elején megalapította a Szerco Sport Kft-t. A sportszergyártással is elkezdett foglalkozni, emellett az Allstar és Ulhmann cégek kizárólagos magyarországi forgalmazója lett. „Szeró” – mert mindenki így hívta – számára viszont az igazi szerelem mindig is a fegyvermesteri szakma maradt.

A Magyar Olimpiai Bizottság részvétét fejezi ki a családnak és a vívók közösségének.

(hunfencing.hu, MOB)