Elkészült a Hintalovon Alapítvány NEMECSEK Sport-programját segítő online kérdőív

Elkészült a Hintalovon Alapítvány NEMECSEK Sport-programját segítő online kérdőív

2022. 02. 24.
Megosztás


„A kutatás célja, hogy szeretnénk felmérni a tapasztalatokat, megéléseket a sportban. Az eredmények alapján pedig olyan programokat kidolgozni, amelyek a jövőben megelőzhetik a gyerekek bántalmazását” – mondta Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, a tanácsadó testület és a Magyar Olimpiai Bizottság Esélyegyenlőségi Bizottságának tagja.

A kérdőív olyan 18 év felettieknek szól, akik gyermekkorukban szervezetten sportoltak. A kérdőív kitöltésének határideje 2022. április 24.

A kérdőív ide kattintva érhető el.

A NEMECSEK SPORT Program és a Tanácsadói Testület 2021. november 23-án tartotta alapító ülését, és ezzel hivatalosan is megkezdte közös munkáját. A következő két évben együtt dolgoznak azon, hogy a sportélet minden résztvevőjének (gyerekek, edzők, szülők) szempontjai érvényesüljenek egy olyan új gyermekvédelmi irányelv összeállításában, amely biztonságosabbá teheti a sport világát a gyerekek számára. A közös munka során és az irányelv kialakításában kiemelten fontos szerep jut a gyerekek véleményének és élményeinek, amit egy saját kutatás kapcsán fog feltérképezni a NEMECSEK Sport Program 2022 folyamán.

A MOB és az Alapítvány együttműködéséről itt olvasható bővebben.

A Hintalovon Alapítvány 2015 óta azért dolgozik, hogy felhívják a figyelmet a gyerekek jogaira. Azt szeretnék elérni, hogy a felnőtt-társadalom az élet minden területén vegye figyelembe a gyerekek érdekeit és szempontjait. Az a céljuk, hogy Magyarország jobb hely legyen a gyerekek számára, és hogy jó legyen itt gyereknek lenni. Szeretnék, ha a családok, az iskolák, a sportegyesületek, a kórházak, a tanárok, a döntéshozók, a politikusok és az egész társadalom odafigyelne a gyerekekre. Ha mind megértenék, hogy mennyire fontos a jó gyerekkor – és hogy minden gyerek számít. Kiemelt céljuk, hogy a felnőtt társadalom minél szélesebb körben vállaljon felelősséget és tegyen a gyermekek kiegyensúlyozott fejlődéséért.

A Hintalovon Alapítványról itt lehet bővebben olvasni.

(Hintalovon Alapítvány)