Elutazott a dél-koreai világbajnokságra a magyar válogatott

Elutazott a dél-koreai világbajnokságra a magyar válogatott

2013. 08. 20.
Megosztás

Augusztus 25-e és szeptember 1-je között, Csungdzsu ad otthont a felnőtt-világbajnokságának.

Augusztus 18-án, vasárnap, a Liszt Ferenc repülőtéren gyülekeztek a sportolókat és edzőiket .
Négyezer méteres tavon rendezik a vb-t, hihetetlen infrastruktúrával. A pályán a szél napról napra, sőt, néha óráról-órára változik. Versenyzőink felkészülten várják a viadalt.

Ők nyilatkoztak az esélyekről.

Galambos Péter könnyűsúlyú egypárban indul.
"Már csak egy fajta érem – az arany – hiányzik a kollekciódból. Borzasztó erős mezőny lesz Dél-Koreában. London érmesei mellett, a szám világbajnoka – Henrik Stephansen – is rajthoz áll (ő tartja az ergométeres világcsúcsot is), és ott lesz az a francia is, aki a világ eddigi legjobb idejét húzta. Hét-nyolc olyan evezős van, akik közül bárki nyerhet, piszok kemény lesz, huszonheten indulunk…
– Jól sikerült a dunavarsányi felkészülés. Az elmúlt napokban folyamatosan gyorsultam, egyre jobban érzem magam, meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Bízom benne, hogy a formám kitart a versenyig. Szerintem remek vébé lesz.

Molnár Dezső, a Tisza Evezős Egylet edzője, a Simon Béla-Juhász Adrián összetételű kormányos nélküli kettes felkészítője bizakodó:

"A körülményekhez képest a legjobban sikerült a felkészülésünk. Huszonegy induló lesz a számunkban.
– Nyolcadik hely estén már nem bánkódnék, de jó esetben az A döntő végét is megcélozhatjuk.

Széll Domonkos, egy évvel ezelőtt az olimpián szerepelt Simon Béla párjaként, most egypárban indul.

"Az a célkitűzésem, hogy bejussak a legjobb tizenkettő közé. Nem lesz könnyű, mert harminchatan indulunk. A világ élvonala teljes létszámmal képviselteti magát, és kiegészülnek olyan országok versenyzőivel, akiket még nem ismerünk, akik ellen még nem versenyeztem.
– Az edzőtábor elejét kicsit gyengébben kezdtem, mentálisan és fizikálisan is, de a végére olyan formába kerültem, amilyenbe szerettem volna a vb előtt."

Ficsor László, szövetségi kapitány Galambos Pétert véli a legesélyesebbnek.

"Petit – a célkitűzéseknek megfelelően – az első három hely valamelyikére várom. A Simon-Juhász kettőst a B döntő közepére, míg Széll Domonkost a B döntő végére, vagy a C döntő elejére tudom elképzelni. A para-evezősöknél, a nőknél kilencen, a férfiaknál pedig tizenketten indulnak. Nagyon drukkolok nekik. Szép lenne, ha Németh Szabolcs az A döntő végén, B döntő elején tudna végezni."

A világbajnokságon induló magyar egységek:

Férfiak:
Egypár: Széll Domonkos (Csepel EK)
Kormányos nélküli kettes: Simon Béla, Juhász Adrián (Tisza EE)
Könnyűsúly egypár: Galambos Péter (Vác VEC)

Parasport,
ASW egypár: Lengyel Mónika (Arrabona EK)
ASM egypár: Németh Szabolcs (Arrabona EK)

(Forrás: hunrowing.hu)