Európa-bajnoki arany négy ipponnal!

Európa-bajnoki arany négy ipponnal!

2012. 11. 19.
Megosztás

Jerman-Szabó Franciska (balról a második) remekül szerepelt a prágai U23-as Európa-bajnokság második versenynapján: Szabó Ferenc lánya-tanítványa négy ippongyőzelemmel megszerezte az Európa-bajnoki aranyérmet!

A Leányvár-Egerági Üstökös SE huszonegy esztendős judósa káptázatos formában szerepelt ezen a napon, ellenfelei egyetlen pillanatra sem tudták kizökkenteni. Olyannyira, hogy valamennyien kapituláltak…

Jerman-Szabó Franciska az első mérkőzésén három és fél perc alatt leszorítással nyert az ukrán Krjukova ellen, majd villámgyorsan, hét másodperc alatt ippongyőzelmet aratott az orosz Pocskina ellen is. Az elődöntőben a szlovén Pogacnik csak másfél percig bírta a nyomást, a döntőben a horvát Matic még addig sem, ötvenhét másodperc után kihirdették a magyar versenyző győzelmét.

Négy mérkőzés, négy ippon, aranyérem lett Jerman-Szabó Franciska jutalma, ezen a – számára – tökéletes napon. Ez volt a magyar judosport tizenhatodik U23-as Európa-bajnoki címe!

Jól szerepelt a 63 kilogrammosok között két fiatal magyar versenyző, a tizenhét éves kecskeméti Polyák Krisztina és a tizenhat esztendős miskolci Gercsák Szabina. Polyák Krisztina (Kecskeméti JC-KESI) a svéd Hermansson elleni ippon után ipponnal kapott ki a kétszeres junior-világbajnoki bronzérmes szlovén Trstenjaktól, majd a vigaszágon aranyponttal az olasz Giorgistól, így a hetedik helyen végzett.

Gercsák Szabina (Hell-Miskolci JC) az ukrán Murasko és a belga Billiet ellen is remek teljesítményt nyújtva nyert, a negyeddöntőben intésekkel kapott felnőtt Eb-ezüstérmes olasz Gwendtől, majd a vigaszágon minimális különbséggel az osztrák Krssakovától, vagyis Szabina is a hetedik helyen zárt.

Nem volt ilyen jó napja a többi magyar indulónak, a bajai Koller Milán (81 kg) egy győzelemmel és egy vereséggel, Stadler Ádám (73, Honvéd-Kipex), Kiss Norbert (73, Atomerőmű SE) és Kiskó Gergő (81, Pécsi VSK) pedig egy-egy vereséggel búcsúzott a prágai U23-as Eb-től.

Alig három hónappal a londoni olimpián elszenvedett súlyos sérülés – és az ezzel együtt megszerzett olimpiai ötödik helyezés után – Joó Abigél újra versenyen szerepelt, méghozzá nem is akárhogy! A prágai Európa-bajnokságon megvédte címét, s ezzel sporttörténelmet írt: sorozatban negyedszer lett a kontinens legjobbja a 23 évnél fiatalabbak között, ez a bravúr korábban senkinek sem sikerült!

A KSI SE kétszeres felnőtt Európa-bajnoka lehengerlően szerepelt Prágában, minden mérkőzését ipponnal nyerte. Egy percen belül diadalmaskodott a brit Powell ellen, az ukrán Turcsin két percig állta a magyar rohamokat. Az elődöntőben a lengyel Furmanek csak alig több mint fél percig tudott ellenállni, míg a finálé csupán másfél percig tartott – az ukrán Makuka ugyan felkészült Joó Abigél dobásaira, de a magyar judós „feltalálta magát”, fojtással késztette feladásra ellenfelét.

A remek teljesítmény jutalma a negyedik U23-as Európa-bajnoki cím, a két junior és két felnőtt címmel együtt Joó Abigél immár nyolcszoros Európa-bajnok! Egészen kivételes…

A 90 kilogrammosok között is Pánczél Gábor tanítványa menetelt: a tavalyi Európa-bajnok Tóth Krisztián a német Gutsche és a luxemburgi Barboni legyőzésével jutott el a negyeddöntőig, ahol a remek napot kifogó ukrán Nabali ipponnal legyőzte a KSI SE fiatalját.

Tóth Krisztián a vigaszágon javított, előbb a szerb Kukolj, majd a bronzmeccsen a cseh Jurecka ellen nyert jukónyi különbséggel, így a még mindig csak tizennyolc esztendős magyar reménység a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

A többi vasárnapi indulónknak nem marad emlékezetes a prágai Eb, Ohát Zalánt (90, Atomerőmű SE) a horvát Kumric, Cirjenics Miklóst (100, Honvéd-Kipex) az olasz Di Guida, Vér Gábort (100, Honvéd-Kipex) a cseh Krpalek, Kalydy Patríciát (78, Pollák DSE) pedig a horvát Maranic búcsúztatta az első körben.

A magyar válogatott Eb-mérlege Prágában két arany- és két bronzérem, ezzel a mieink Oroszország (3, 3, 4) és Hollandia (2, 2, 1) mögött a harmadik helyen végeztek az éremtáblázaton. Ragyogó eredmény, amelynek fényében jó érzés arra gondolni, hogy a kovetkező Európa-bajnokság Budapesten lesz: 2013 áprilisában a felnőttek küzdenek majd a Budapest Sportaréna tatamiján, hasonló magyar esélyekkel…

(Forrás: judoinfo.hu)