Evezés, olimpiai kvalifikációs verseny: Középdöntőben a magyar férfi egység (06.16)

2008. 06. 16.
Megosztás

A kormányos nélküli kettesek között szereplő Vinkó Gáspár, Simon Béla duó bejutott a középdöntőbe az evezősök végső olimpiai kvótaszerző, úgynevezett világkvalifikációs versenyén, Poznanban.
A viadal honlapja szerint a magyar kettős harmadik lett vasárnapi előfutamában, ezzel biztosította a helyét a legjobb 12 között, s legközelebb majd kedden száll vízre, akkor már a fináléba kerülésért.
A másik egység, a női könnyűsúlyú kétpárban próbálkozó Novák Zsófia, Hajdú Zsuzsanna duó hétfőn kezdi meg szereplését a lengyelországi regattán, ahol mindkét számban az első két hely ér pekingi indulási jogot.
A magyarok eddig egy hajóval, a Varga Tamás és Hirling Zsolt alkotta könnyűsúlyú kétpárevezőssel kvalifikálták magukat az olimpiára.

(MTI)