Vízilabda - Férfi BL-selejtezõ - Szeged - Primorja Rijeka

Molnár Tamás 50 éves

2025. 08. 02.
Megosztás

Ötven esztendős dr. Molnár Tamás háromszoros olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, játékvezető, a hazai szövetség alelnöke.

Peking 2008 - Nyári Olimpiai Játékok

Peking, 2008. augusztus 24. A magyar vízilabda-válogatott tagjait fényképezik a dobogón, miután átvették az aranyérmet a Jingtung uszodában a XXIX. nyári olimpián. Áll (b-j): Varga Dénes, Kásás Tamás, Madaras Norbert, Benedek Tibor, Biros Péter, Molnár Tamás. Guggol: Szécsi Zoltán, Hosnyánszky Norbert, Kiss Gergely, Varga Tamás, Kis Gábor, Varga Dániel, mögöttük Gergely István. Magyarország a döntőben 14:10-re legyőzte az Egyesült Államok csapatát, és ezzel egymás után harmadszor győzött az olimpiai játékokon.

MTI/Koszticsák Szilárd

Molnár Tamás 1975. augusztus 2-án született Szegeden. Műszaki szakközépiskolába, gyengeáramú osztályba járt, majd jogon diplomázott.

Néhány hónapnyi úszás után tért át a vízilabdára. Juniorkorú, amikor a kilencvenes évek elős felében tagja a világelső és Európa-bajnok korosztályos válogatottnak. Kilencvenötben már a felnőtt keretet erősíti, Universiadé-ezüsttel ad névjegyet.

Sydneyi olimpia - Olaszország - Magyarország vízilabda mérkõzés

Sydney, 2000. szeptember 29. (b-j) Kósz Zoltán, Székely Bulcsú, Marcz Tamás, Varga Zsolt, Kásás Tamás, Vári Attila, Kiss Gergely, Benedek Tibor, Fodor Rajmund, Szécsi Zoltán, Steinmetz Barnabás, Molnár Tamás és Biros Péter, a magyar vízilabda-válogatott tagjai a sydneyi olimpiai játékok vízilabdatornájának negyeddöntőjében az olasz csapattal vívott mérkőzés megkezdése előtt. A Magyarország - Olaszország mérkőzést a magyar csapat nyerte 8-5-re, s így az elődöntőbe jutott.

MTI/Földi Imre

A szegedi évek után az UTE, a Honvéd, majd ismét a Szeged játékosa, kitérőként játszik horvát és máltai csapatban is. 295 alkalommal volt tagja a felnőtt válogatottnak.

Sport - Nyári Olimpiai Játékok - Athén

Athén, 2004. augusztus 29. Az olimpiai bajnok magyar válogatott tagjai állnak a dobogó legfelső fokán a férfi vízilabdatorna eredményhirdetésén a XXVIII. Nyári Olimpiai Játékokon. A magyarok 8:7 arányban nyertek Szerbia és Montenegró ellen a döntőben. Balról: Szécsi Zoltán, Varga Tamás, Madaras Norbert, Steinmetz Ádám, Kásás Tamás, Vári Attila, Kiss Gergely, Benedek Tibor, Fodor Rajmund, Gergely István, Steinmetz Barnabás, Molnár Tamás, Biros Péter.

MTI/Bruzák Noémi

A Papesz becenévre is hallgató center kiemelkedő eredményei közt világ- és háromszoros világbajnoki ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok, egyszeres Eb-ezüst- és háromszoros Eb-bronzérmes, világkupa- és -liga-győztes, valamint érmes.

Vízilabda - Euroliga - TEVA-Vasas - Szeged-Beton

Budapest, 2011. február 2. Molnár Tamás, a Szeged (b) és Kiss Gergely, a Vasas játékosa küzd a labdáért a férfi vízilabda Euroliga főtáblája A csoportjának hatodik, utolsó fordulójában játszott TEVA-Vasas-UNIQA - Szeged-Beton VE találkozón, a Komjádi uszodában.

MTI/Illyés Tibor

Olimpiákon háromszor vett részt (Sydney, Athén, Peking), mindháromszor tagja volt a bajnok magyar válogatottnak.

Vízilabda - Magyarország-Horvátország

Budapest, 2008. július 26. Kásás Tamás, Varga Dániel (9), Kemény Dénes szövetségi kapitány, Varga Tamás (2) és Molnár Tamás (12) a mérkőzés szünetében, amikor az Unicum Kupa nemzetközi vízilabdatorna második napján Magyarország csapata találkozott az horvát válogatott csapatával a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában.

MTI/Illyés Tibor

Sportvezetőként korábban a szegedi csapat ügyvezetője és szakmai igazgatója; aktív a Magyar Vízilabda Szövetségben, 2012. óta elnökségi tag, ma is a szervezet alelnöke, a technikai bizottság vezetője, a fellebviteli és a TAO-bizottság tagja, korábban a játékvezetői, valamint a drogellenes testület első embere.

Vizes vb 2022  Nemzetközi sajtótájékoztató

Budapest, 2022. június 17. Husszein al-Musszalam, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) kuvaiti elnöke (k), Szaeki Juji, a Mikasa cégcsoport ügyvezető igazgatója (b2), Manhercz Krisztián (b) és Parkes Rebecca (j2) olimpiai bronzérmes vízilabdázók, Molnár Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó (j) a Mikasa sportszergyártó legújabb labdájának bemutatóján, amelyet a vízilabdatornán használnak majd, a magyarországi vizes világbajnokság nemzetközi sajtótájékoztatóján Budapesten 2022. június 17-én. Ezen a napon megkezdődött a 19. vizes vb, a házigazdák, illetve a nemzetközi szövetség is izgatottan várta az eseményt, amelyre mindössze négy hónapjuk volt felkészülniük a szervezőknek.

MTI/Illyés Tibor

A sportág nemzetközi vérgeringésében is dolgozik. 2016-tól tagja a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet, a FINA sportolói bizottságának, majd tagja a vízilabda bizottságnak, 2022-től elnöke a technikai bizottságnak; közben tagja az európai szervezet, a LEN vízilabda bizottságának is. A Sportolók a drog ellen egyesületének elnökeként is dolgozott.

Oktatás - Grosics Gyula nevét viseli az újbudai sportiskola

Budapest, 2008. november 11. Martinek János öttusázó, Molnár Tamás vízilabdázó, Kárpáti György vízilabdázó, Güttler Kárpoly úszó, Gyarmati Dezső vízilabdázó, Cseh László úszó és Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa azon az ünnepségen, ahol a legendás csapat labdarúgójának nevét veszi fel a Budai Sport Általános Iskola. Az intézmény híres magyar sportolókról nevezte el egy-egy tantermét.

MTI/Földi Imre

Családos, szabadidejében búvárkodik, síel.

Budapest díszpolgára, elismerései közt az év magyar vízilabdázója, az év magyar csapatának tagja, 2015-től tagja az úszósport hírességek csarnokának.

Molnár Tamás, a magyar férfi vízilabda válogatott tagja

Budapest június 18. Molnár Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott tagjaként.

MTI/Koszticsák Szilárd

Isten éltesse Molnár Tamást!