Fél évszázados a „cívisváros" judokája

Fél évszázados a „cívisváros" judokája

2019. 05. 29.
Megosztás

A barcelonai olimpiai bronzérmes cselgáncsozó, kilencszeres magyar bajnok, többszörös Európa-bajnoki és világbajnoki érmes Csősz Imre május 31-én ünnepli 50. születésnapját, őt köszöntjük.

Csősz Imre 1969. május 31-én született Debrecenben. Szülővárosához mai napig kötődik. Nemcsak sportolói pályafutása során emelte ki szívesen honnan jött, aktív pályafutását követően belevetette magát a városi közéletbe, képviselői és a Debreceni Sportcentrum technikai vezetői tisztségeket is betöltött. 2012-ben mindezen munkája elismeréseként Hajós Alfréd-díjat kapott a várostól.

Kilenc évesen kezdett judózni, először a Debreceni Sportiskola, majd 1983-tól a Debreceni Dózsa SE versenyzője lett. 21 évesen lett válogatott kerettag. Első nagy sikerét rögtön egy évvel ezután érte el, a barcelonai világbajnokság abszolút kategóriájának harmadik helyezettje lett.

Az 1992-es barcelonai olimpián +95 kilogrammban a bronzéremig verekedte magát. Három egymást követő olimpián vett részt, ezeken felül pedig megannyi érmet szerzett, mind hazai, mind európai- és világversenyeken.

A sydney-i olimpia után szögre akasztotta a judogit, de aktív pályafutása után sem szakadt el a sportágtól. Több éven keresztül a Magyar Judo Szövetség elnöki tanácsadójaként dolgozott. Nemzetközi színtéren több eseményen is tevékenykedett ellenőrként a nemzetközi szövetség elnökének felkérésére, többek között 2015-ben a budapesti GP-n és az asztanai világbajnokságon.

Isten éltesse Csősz Imrét még legalább fél évszázadig!

(MOB, fotó: MTI)