Folytassa, Olga!

Folytassa, Olga!

2019. 03. 27.
Megosztás


Egy igazi csapatjátékos, aki versenyzőként és edzőként is bizonyította: a tornasport legnagyobbjai közt a helye. Sikereit és díjait megszámolni is nehéz, a tornával pedig idős korára sem hagyott fel. 90 éves az olimpiai és világbajnok tornász, Tass Olga.

Lemhényiné Tass Olga 1929. március 28-án született Pécsett. A tornával 14 évesen ismerkedett meg először, öt évvel később pedig már ott volt a londoni olimpián, ahol a magyar csapattal összetett ezüstérmet szerzett. A magyar tornasport legszebb évei voltak ezek: olyan kiválóságokkal szerepelhetett együtt, mint Keleti Ágnes vagy Korondi Margit.

Az 1952-es helsinki olimpián bronzérmet, az 1954-es római világbajnokságon aranyat nyert a kéziszer csapattal, ahol még egy összetett ezüstöt is begyűjtöttek. Ugyanebben az évben három aranyat nyert a főiskolai világbajnokságon (felemás korlát egyéni, felemás korlát csapat, talaj csapat), majd következett az 1956-os olimpia Melbourne-ben, ami talán pályafutása csúcsát jelentette. Bár a remeklő Keleti Ágnes került leginkább a rivaldafénybe – 4 aranyérmével és 2 ezüstjével ez persze érthető –, Olga 3 érmet is szerzett a tornán. Bodó Andrea, Keleti Ágnes, Kertész Alíz, Korondi Margit és Köteles Erzsébet társaságában kéziszer csapatban arany-, összetett csapatban ezüstérmet nyert, valamint lóugrásban egy egyéni bronzot is szerzett. Ezt követően még az 1960-as római olimpiáig versenyzett (két Európa-bajnokságon és egy világbajnokságon is indult), majd visszavonult.

Közben a tanulást sem hanyagolta el, ez pedig bőségesen kifizetődött számára a későbbiekben. 1951-ben a Testnevelési Főiskolán tanári, 1978-ban torna szakedzői, 1981-ben pedig mesteredzői oklevelet szerzett. 1960-ban az Újpesti Dózsánál kezdett edzősködni, majd 1968-ig a francia női tornaválogatott trénereként dolgozott. Ezt követően a Vasas, a Honvéd és a magyar válogatott is rá bízta az edzői feladatokat, mígnem 1974-ben befejezte ebéli pályafutását is.

Profi karrierje mellett magánéletében is sokat köszönhetett a sportnak. A helsinki játékok után ismerkedett meg az olimpiai bajnok vízilabdázó Lemhényi Dezsővel, majd mindössze fél évvel később össze is házasodtak. Fél évszázadot töltöttek együtt.

Sportolói és edzői eredményei mellett számtalan egyéb elismerésben is részesítették: volt a Népköztársaság Érdemes Sportolója, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (1996), a MOB Nők Sportjáért díjat (2008), az Elnöki Érdemérmet, valamint a Magyar Tornasportért díjat. 2007-ben ráadásul első könyvét is kiadta, A tudatos mozgás művészete címmel.

Tass Olga 90 évesen is kiváló egészségnek örvend, ebben pedig nagy szerepet tulajdonít annak, hogy a sporttal sosem hagyott fel teljesen. Igazát mi sem bizonyíthatná jobban, mint az az 1956-os olimpiai bajnokcsapat, amelynek minden tagja a mai napig életben van. Pozitív világlátását és sugárzó életörömét látva nem is tehetünk mást, minthogy még sok hasonlóan boldog születésnapot kívánjunk neki!

(MOB-összeállítás; Képek: MTI, MOB-archívum)