„Fontos a kapcsolat a MOB és a sporttudományi társaság között”

„Fontos a kapcsolat a MOB és a sporttudományi társaság között”

2019. 06. 06.
Megosztás


Június 5. és 7. között a Nyíregyházi Egyetem, annak Testnevelés és Sporttudományi Intézete a Magyar Sporttudományi Társasággal (MSTT) közösen rendezte a XVI. Országos Sporttudományi Kongresszust. Az eseményre több mint 200-an regisztráltak, és 150-nél több előadás hangzik el. A nyírségi városba 2013 után 6 évvel tért vissza a hazai sporttudósok konferenciája. A résztvevőket Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, az esemény védnöke is köszöntötte.

A kongresszust sajtótájékoztató előzte meg. A MOB elnöke méltatta a sporttudomány jelentőségét, a MOB és a Magyar Sporttudományi Társaság kapcsolatát. Kiemelte, hogy fontos kapcsolat működik az MSTT és a MOB között, a társaság emellett olyan témákkal foglalkozik, amelyek a magyar sportban általános fontossággal bírnak, ilyen például a eredményesség, a kettős karrier kezelése vagy a tiszta sportban való előmenetel. Kulcsár Krisztián méltatta a korábbi és a jelenlegi elnök, dr. Frenkl Róbert és dr. Tóth Miklós munkáját. Hangsúlyozta: a magyar sportnak szüksége van a sporttudományra. Beszélt arról is, hogy a MOB sportszakmai vezető szerepet kíván betölteni, ezt a 2020-ig tartó stratégiájában is megfogalmazta az olimpiai szervezet. Kulcsár Krisztián a vendéglátó várossal kapcsolatban kitért arra is, hogy szereti Nyíregyházát, és jó kapcsolatban van a városhoz is kötődő dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral, valamint dr. Kovács Ferenc polgármesterrel, aki a Magyar Röplabda Szövetség elnökeként tagja az olimpiai bizottságnak is.

Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, fővédnök elmondta, a sportban az eredményesség eléréséhez ma már elengedhetetlen a magas színvonalú sporttudomány, amely nélkül a jövő generációjának sem lehet átadni a megszerzett tudást és tapasztalatot. A versenysport mellett a szabadidősportról sem szabad megfeledkezni, ezért választották a rendezvény vezető gondolatának a „Sporttudomány az egészség és a teljesítmény szolgálatában" mottót.

Dr. Tóth Miklós, az MSTT elnöke arról beszélt, hogy 2017-ben száz fölé emelkedett a Magyarországon tartott nemzetközi sportrendezvények száma, és ezt azóta is „tartja" az ország. A hat évvel ezelőtti kongresszust felidézve elmondta, az akkor megismert „mozgásgyógyszert", azaz a rendszeres fizikai aktivitás koncepcióját továbbfejlesztve ma már az egyénre és aktuális fizikai állapotra szabott, precíziós mozgásgyógyszert kutatja a sportegészségügy. Ez egy ingyenes, tudományosan bizonyított, az egyén számára könnyedén megvalósítható terápia nyolc-tíz gyógyszert válthat ki, de beszélni kell az egyén felelősségéről is - mondta Tóth Miklós. Hozzátette, a kongresszuson szóba kerül az európai orvosképzésben egyre hangsúlyosabb az életmód-medicina, amely többek közt erre a felelősségre is felhívja a figyelmet.

Dr. Kovács Ferenc polgármester a város sportfejlesztéseiről, sportprogramjairól beszélt, Vassné dr. Figula Erika, az egyetem rektora pedig azt mondta, büszke arra, hogy jelen vannak a sporttudomány hazai palettáján.

A kongresszuson terítékre kerülnek a sporttudomány témakörei, a természettudományos kutatási eredményektől a társadalomtudományi vizsgálatok, elemzések bemutatásáig. A főbb témakörök az olimpia, a versenysport, az egyetemi sport, az utánpótlás-nevelés, a sportorvoslás, a prevenció, a rehabilitáció, a sportpszichológia, a sport-innováció, a sportgazdaság és sportturizmus, a sportélettan- és pedagógia lesznek. A rendezvényen az Európai Unió által támogatott, az európai sportszakma munkaerőpiaci helyzetét elemző és annak eredményeit bemutató ESSA-SPORT-projeket záró workshopját is megtartják. Külön érdekessége az első nap eseményeinek, hogy kifejezetten az extrémsportokkal foglalkozó speciális sportszakmai és sporttudományi szekciókat is tartanak.

(MOB-MSTT, fotó: MOB)