Freitag első Lahtiban, Schlierenzauer csak 15.

Freitag első Lahtiban, Schlierenzauer csak 15.

2013. 03. 11.
Megosztás

A finnországi Lahtiban folytatódott a síugrók világkupa-sorozata.

A győzelmet a német Richard Freitag szerezte meg a norvég Anders Bardal, illetve a holtversenyben harmadik Severin Freund és Anders Jacobsen előtt.
Az első sorozatot Freitag nyerte meg 126 és fél méteres ugrással, hat ponttal megelőzve a második lengyel Kamil Stochot. A harmadik, honfitársa Severin Freund volt, de még három norvég és a svájci Simon Ammann is tíz ponton belül volt hozzá képest.

Nem így az összetett világkupában vezető osztrák Gregor Schlierenzauer, aki győzelme esetén már most bebiztosította volna vk-sikerét, ám 119 és fél méteres ugrásával csak a 17. helyről várta a folytatást. Az osztráknak a második sorozatban sem ment jobban, ugyan három métert javított, de még csak a vezetést sem tudta átvenni, s végül ugyan két helyet előrelépett, de így is csak 15. lett.

Amikor Ammann sorra került, akkor a lengyel Maciej Kot állt az élen, s maradt is, mert a svájci 124 méterével, hét tizeddel a második helyre szorult. A norvég Anders Bardal viszont 126 méterig szállt, s neki ez elég volt az első helyhez.

Honfitársa, Tom Hilde ráadásul csak 121 méterig szállt, ez csak a pillanatnyi negyedig helyre volt elég. A harmadik norvég, Anders Jacobsen viszont 127 méterig jutott, de a pontok miatt végül mégis Bardal mögé szorult.

Freund 124 métere arra volt elég, hogy Jacobsennel holtversenyben a második legyen, a világbajnok Stoch 123 és féllel mögéjük került. Freitag 128 és fél méterig szállt, s bár majdnem elesett, mivel talpon maradt, végül magabiztosan győzött, pályafutása harmadik vk-sikerét könyvelve el.

Síugró-vk, Lahti (Finnország)
HS 130: 1. Richard Freitag (német) 274.2 (126.5; 128.5), 2. Anders Bardal (norvég) 266.9 (103.5; 126.0), 3. Anders Jacobsen (norvég) 265.8 (123.0; 127.0) és Severin Freund (német) 265.8 (124.0; 124.0)
A VILÁGKUPA ÁLLÁSA
1. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 1336, 2. Anders Bardal (norvég) 862, 3. Anders Jacobsen (norvég) 792

(Forrás: NSO)