Azt mondják, a kezében még ma is több van, mint az egész mezőnyében.
A kezemben lehet, de az kevés, az egész már rég nem stimmel. Bűvészkedhetnék én úgy, mint régen, egy pillanat alatt keresztbevernék az akciómat. De ez a világ rendje, az idő múlik, minden változik. A fizikum sokkal fontosabb, már a kiválasztásnál is figyelem, hogy vízilabdázó méretű gyerekek látnak neki manapság a vívásnak.

A technika már nem is számít?
Számít, de egyszerűbb, mint az én időben. Nem olyan cizellált, leginkább pragmatikus, a szépség nem számít, a hatékonyság a lényeg. De, figyelem: a maiak nem kevesebbet tudnak, mint mi, hanem mást.

Mondja ezt az, akit a vívás Paganinijének tartottak.
Paganini? Ha van hozzá fizikum, ma is elképzelhető. Igen ám, de nincs már annyi idő arra, hogy a finom mozdulatokból automatizmus legyen, hol vannak már a többhetes edzőtáborok, és sokszor a türelem is hiányzik. Nemcsak a versenyzőből, esetenként a mesterből is. Mielőtt megkérdezné, én azt tanítom, ami ma kell, ez így természetes.

A fizikumról szólva: ezért edzett Szász Emese fiúkkal?
Inkább azért, mert nincs elég edzőpartner, az edzőtáborok pedig – mint mondtam − rövidek. Emese vívott mindenhol, ahol – kis túlzással – befogadták. Jártuk a világot, szó szerint, és szerencsénk volt, sok helyen szívesen láttak.

Ami mit sem ért volna, ha a tanítványának nincs úgymond, áldott napja 2016. augusztus 6-án Rióban. Olimpiai bajnoki címet érően.
Még mindig igaz, hogy a szerencsések éppen akkor kelnek fel úgy, akkor süt rájuk fényesebben a nap, akkor a legkifinomultabbak az érzékeik, amikor legjobban kell. És ha még vívni is tud az illető…

Érdekes, hogy Szász Emese versenye nem úgy kezdődött, hogy áldott napja lesz.
Az embernek jár az agya, neki is. Az első asszóban Julija Beljajeva ellen az elején felrémlett Peking, London, a sikertelen olimpiák, ám aztán jött a szerencse: egy kétes találat miatt videóztunk, a szünet mindent megváltoztatott, a jó ég tudja, hogyan. Attól kezdve nem volt gond. A döntő a bizonyíték rá, 7:11-nél a Jóisten megint letekintett rá, megremegett a föld, 9:11-nél pedig már tuti voltam abban, hogy olimpiai bajnok lesz. Rossella Fiamingo már nem tudta azt csinálni, amit tud, a finom kéz, az apró mozdulatok csak akkor hatnak, ha jó az idegállapotod. Ő megremegett, és ettől más lett a világ.

Önt – mint mesélte – kétszer érte utol az áldott állapot, Tokióban, az olimpián és egy világkupaversenyen. Le tudja írni, milyen az?
Nyilván a tokiói a fontosabb. A csapatverseny. Azt csináltam, amit akartam, csak azt láttam, hogy áll velem szemben valaki, akit biztos legyőzök, nem érdekelt, hol vagyok, mekkora a zaj körülöttem, mi a tét, élveztem, hogy a kezem és a fejem a legjobbat produkálja.

Koncentráció?
Az, persze hogy az, de a tökéletes.

Az ilyesmi benne van az emberben, aztán vagy előjön, vagy nem?
Nem tudom. Visszafelé minden egyszerű. A sikerek után magától értetődően gondolja az ember, hogy minden úgy volt jó, ahogy történt.

Még az ellentmondások is?
Mire gondol?

Arra, hogy a vívás Paganinijeként emlegették, az ilyesmihez könnyedség kell, trükkök, virtuozitás, szárnyalás. Ehhez képest mérnökként végzett, sőt, főtitkár is volt.
Ez a Paganini a mániája, de nincs itt ellentmondás. Akár hiszi, akár nem, roppant akkurátus ember vagyok. Ami persze, hogy megnyugtassam, nem jelenti a fantázia hiányát. Precizitás nélkül aligha teremthettem és irányíthattam volna vívóklubot Vercelliben. A pontosságot például makacsul megköveteltem az egyébként linkségre hajlamos olaszoknál. Eleinte kézzel-lábbal tiltakoztak ellene, aztán legnagyobb meglepetésemre elfogadták. Van is egy történetem erről, belefér?

Persze, hallgatom.
Egy perc késés tíz kitörést ért a szúrópárnára, ez volt a szabály. Egyszer az egyik gyerek elsírta magát, hogy ő nem tehet semmiről, a mamája későn ért haza. Mondtam, jól van, küldje be a mamát. Jött, elismerte a hibáját, én pedig elmondtam, mi a rend, és kértem, csinálja meg a kitöréseket, ha nem teszi, oda a pedagógia. Vagány volt, felhúzta a miniszoknyáját, és nekilátott. Már az elsőnél megállítottam, de ennyi is elég volt a hatáshoz. De a rend csak alap, a munkát a kreativitásra kell építeni. Ezerszer áldott mesterem, Vass Imre, az Atya, szögletes, ízig-vérig katonaember volt, egyszerűen belém verte az alapokat. Hogy aztán a fantáziám mit tett hozzá, más kérdés.

Vass Imrével voltak konfliktusai?
Mint általában a tanítványnak a mesterével. Egyébként nem volt ő olyan merev, mint ahogy hangzik, ugyanis rendszere volt. Nem tudom, hogyan csinálta, de zseniálisan. Érzéke volt hozzá. Kiszúrta, hogy az én kezem egyszerűen nem áll rá a flessre, Nemere Zolié meg arra termett, nála azt erőltette. Szóval, az alapok után mindenkinél arra épített, ami jól állt neki. Ugyanakkor tényleg távol állt tőlünk az ő sarkos stílusa. Abban katonásak voltunk, hogy marha sokat edzettünk, de hogy mikor látunk neki, és mikor fejezzük be, megmondhatatlan volt. Az öreg nehezen tűrte, de becsületére legyen mondva, tűrte. Ha a tanítványaim azt csinálnák velem, amit mi vele, biztosan megütne a guta. Őt nem. Ez is bizonyítja, hogy kivételes egyéniség volt.

Megélne ma a pást mellett?
Persze. Lehet, hogy szögletes volt, de fantasztikus szemmel. Nemcsak azt vette észre, ki mire viheti, azt is, ha egy másik mester valami újjal próbálkozik. Sutyiban megleste, megrágta magában, amit látott, és ha hasznosnak ítélte, beépítette a rendszerébe.

Van ilyen manapság?
Nemigen. De ez egy hosszú történet. Legyen elég annyi, hogy minden mesternek ugyanattól a cégtől van diplomája, az ő dolga, hogyan akar eljutni az egyről a kettőre. Nincs az a drehás, aki megszólja a másikat, hogyan esztergál, az a kérdés, milyen lett a munkadarab. Vívásban ez annyit jelent, hogy aki nyer, az a jobb. Az pedig nem érdekes, hogy így vagy úgy indítja-e az akcióit.

Csak a páston, a pást mellett tudom elképzelni. Elárulja, miért vállalta annak idején a főtitkári posztot?
Nem titok. Éppen visszavonultam, nem akartam elszakadni a vívástól, és a pénz is több volt, mint amennyit mérnökként kerestem.

Olimpiai bajnokként is dolgozott?
Akkoriban ez természetes volt. A Villamosenergiai Kutató Intézetben volt állásom, a cég a Gresham-palotában volt, a szobámból nyílt Pest talán legszebb panorámája: budai Vár, Duna, Lánchíd. Mondtuk is, hogy azért keresünk olyan keveset, mert a kilátást beépítették a fizetésünkbe.

Van egy történet, bevallom a kedvencem. Kártyaparti a páston, a hetvenegyes bécsi világbajnokság elődöntőjében… Szerintem jellemző volt önökre.
Jó sztori volt. Vezettünk, jól ment, Schmitt Pali vívott éppen, amikor a svédek magyar mestere, Rerrich Póci hirtelen felindulásból óvni kezdett, hogy kizökkentsen bennünket a ritmusból. Rohangált összevissza a teremben, azt hiszem azért ágált, mert szerinte a pást ellenállása nagyobb a megengedettnél. Marhaság. Schmitt nem hagyhatta el a dobogót, ezért valamelyikünk kerített egy asztalt, előkerült a kártya, s máris leosztottuk a bridzspartit, Schmitt, Fenyvesi, Nemere és én.

Volt önöknél kártya?
Az mindig volt nálunk, mert vagy edzettünk, vagy kártyáztunk. Ez a hosszú edzőtáborok átka.

Szép történet arról, hogy aki vagány, vagány minden helyzetben. Öt olimpiai bajnok tanítványa van, de szerintem van valami, amire legalább olyan büszke lehet.
Mire gondol?

Arra, hogy Vercelliben megszerettette az ottaniakkal a fröccsöt.
Megadom. Olaszokról lévén szó és borról, ez valóban figyelemre méltó siker.

NÉVJEGY

Kulcsár Győző

Született: 1940. október 18.
Iskolai végzettsége: egyetem (BME, TF)
Sportága: vívás (párbajtőr)
Klubjai, versenyzőként: Ú. Dózsa (1955‒1956), Vasas (1956‒1958), MEAFC (1958‒1960), OSC (1961‒1979)
Edzőként: szövetségi kapitány (1980‒1986, 2006‒2012), Pro Vercelli (olasz, 1986‒2001), Bp. Honvéd (2001‒2008), Vasas (2008‒)
A szövetség főtitkára: 1979‒1980
Kimagasló eredményei, versenyzőként: olimpiai bajnok (1964, Tokió: csapat; 1968, Mexikóváros: egyéni, csapat; 1972, München: csapat), olimpiai 3. (1972, München: egyéni; 1976, Montreal: egyéni), világbajnok (1970, Ankara: csapat; 1971, Bécs: csapat; 1978, Hamburg: csapat), vb-2. (1969, 1973: csapat), vb-3. (1963, 1967, 1974, 1975: csapat), 10x magyar bajnok (1x egyéni; 9x csapat).
Edzőként: olimpiai bajnok (1996, Atlanta: Sandro Cuomo, Maurizio Randazzo/csapat; 2000, Sydney: Paolo Milanoli, Maurizio Randazzo/csapat; 2004, Athén: Nagy Tímea/egyéni; 2016, Rio de Janeiro: Szász Emese/egyéni
Díjai, elismerései: Az év vívója (1968, 1971, 1974), mesteredző (1985), MOB olimpiai aranygyűrű (1995), A magyar sport halhatatlanja (2000), a Nemzet Sportolója (2004), MOB-érdemérem (2004), NOB-elnöki különdíj (2005), Az év vívóedzője (2006), Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2010), Prima Primissima-díj (2012), Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2016), Pro Urbe Budapest (2016), M4 Sport-Év sportolója gálán a Magyar Sportújságírók Szövetsége és a Magyar Olimpiai Bizottság közös életműdíja (2017. január 12.)

A Magyar Olimpiai Bizottság szerkesztésében és kiadásában megjelent kiadványt 2016 november 30-án mutatta be a MOB. A Sport 2016 évkönyv 8490 forintért vásárolható meg.

(Sport 2016/Malonyai Péter, fotó: MOB/Szalmás Péter)