A kivételes játékintelligenciájáról, zseniális trükkjeiről, váratlan megoldásairól egyaránt híres Göröcs 62 válogatottságig jutott. Tagja volt olimpiai bronzérmes (1960) és világbajnoki ötödik helyezett (1962) magyar válogatottnak is. Ma is jó egészségnek örvend, pedig már huszonhatodik éve tétlenségre kárhoztatott nyugdíjas, akit a régi jó kapcsolat ellenére sem volt könnyű szóra bírni.

- Heten laktunk egy szobában az angyalföldi Tomori közben, a híres Tripoliszban – idézte fel a régmúlt időket az egykori újpesti extraklasszis. – Tízévesen már „feketén” játszottam a Jutagyár ifi csapatában, tizennyolc éves voltam, amikor bekerültem a Vasas Izzó együttesébe. Röviddel később Konkoly Béla, az Újpesti Dózsa intézője az utcán íratta alá velem az átigazolási kérelmet. Egy nappal előzte meg a Vasas képviselőjét...

- Ettől kezdve villámkarrier volt az Öné. Mire emlékszik legszívesebben?
- 1958 tavaszán játszhattam először az Újpesti Dózsa színeiben, a Népstadionban, ahol mindjárt vezető gólt szereztem. A végén viszont a Salgótarján örülhetett, mert 3-1-re ők nyertek. Sok, szép emlékem van, például amikor a Népstadionban 3-2-re vertük a Honvédot, ott két gólt rúgtam. Vagy az Ajax kiverését említeném a VVK-ból, amikor a Népstadionban a 3-1-es győzelemhez szintén két góllal járultam hozzá.

Göröcs János (balról a második) a válogatottban

- És a 62 válogatottságból mit emelne ki?
- Az ugyancsak 1958-ban volt bemutatkozásomat mindenképpen, hiszen játszhattam a lengyelek ellen, Chorzówban (3-1). Nagy élményt jelentett az 1959-es svéd-magyar (3-2), ahol két gólom mellett Sándor Csikarnak is adtam egy gólpasszt. De említhetném a svájciak elleni 8-0-s sikert is, ahol az első és az utolsó gól az enyém volt, közben pedig legalább négy gólpasszt adtam Tichy Lalinak.

- Az 1958-as, svédországi világbajnokság után Baróti Lajos által megfiatalított nemzeti együttesben szinte bérelt helye volt, az 1966-os vb történéseit viszont csak itthonról követhette.
- Lajos bácsi nagy bánatomra nem vitt ki Angliába, s mivel tíz éve nem voltam szabadságon, azonnal el is mentem nyaralni. Ott értek utol a lila-fehér vezetők, akik az én válaszomtól tették függővé, jöjjön-e Újpestre Baróti edzőnek. Félretéve az egyéni bánatomat, kapásból azt válaszoltam, nagyon jó edző, hozzák csak nyugodtan. Ekkor állt össze a hazai viszonylatban egyedülállóan eredményes Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II., Zámbó ötösfogat. Ám hiába lőttünk 102 gólt, mégis a Ferencváros lett a bajnok, mert a bajnokság utolsó öt mérkőzését kivétel nélkül mind megbundázták. Így nekünk 1969-ig kellett várnunk a bajnoki aranyéremre.

- Nem sokkal később, 1970-ben Ausztria ellen súlyos térdsérülést szenvedett...
- Még két évig voltam a Dózsa játékosa, ahol végig kitűnően éreztem magamat, s különösen Sóvári Kálmán, Szentmihályi Antal, Káposzta Benő, Solymosi Ernő és Bene Ferenc állt közel hozzám. A válogatottban pedig Sándor „Csikar”, a már régen eltávozott Nagy István („Paróka”), Sipos Ferenc („Tüdő”) és Kotász Antal voltak a legjobb barátaim.

- Két évre „áthelyezték” Tatabányára, majd a Dózsa ifit edzette, hogy azután 1976-ban Kuvaitba mehessen.
- Az ott töltött nyolcból hat évig királyi dolgom volt. Jól megfizettek, napi három órai munka után kitűnően éreztem magamat a magyar kolóniában Adorján János, Konrád János, Pigniczki László, Várhidi Pál, Sárosi László, Szentmihályi Antal és a többiek társaságában.

- 1984-ben jött végleg haza. Utána hol folytatta?
- 1985-ben három évre rámbízták az Ú. Dózsa első csapatát, de nem volt különösebb szerencsém. Törőcsik András akkor ment külföldre, s nem volt egyetlen, igazi, robbanékony, góllövő csatárom sem. Nyolc meccset vesztettünk el 1-0-ra, de bennmaradtunk. 1986-ban a 2. hely mellett megnyertük a kupát. 1988-ban azután lemondtam, amit csak másodjára fogadtak el. Arra kicsit büszke vagyok, hogy itthon csak Újpesten voltam edző, külföldön viszont Kuvait után még Iránban is megfordultam.

- Az 1960-as, római olimpiáról essék külön is szó. Ott speciális élményekkel gazdagodott, amelyekről csak véletlenül beszél bárki is...
- A csapat edzője hivatalosan Volentik Béla volt, aki kitűnő hangulatot teremtett. Ám az elődöntőre megérkezett Baróti Lajos is, aki mindjárt át is vette az irányítást. Két sérült szélsőnk, Sátori és Pál helyére két, nem odavaló embert állított be: Orosz Pált és Dunai I. Jánost. Döcögött a meccs, majd 0-1 után kaptunk egy tizenegyest, de az is kimaradt, s végül 0-2-vel zártunk.

- A bronzmeccsen már ismét Volentik Béla dirigált.
- Mi meg minden várakozást felülmúlóan játszottunk, Maldini, Rivera, Trapattoni, Corso és társai ellen nyolcvanezer néző előtt simán nyertünk, s így legalább a bronzérmet megszereztük. 1972-ben, a müncheni olimpián kísértetiesen ugyanezt játszották el, mint Volentik és Baróti esetében. Akkor dr. Lakat Károly volt a kapitány és a torna közben Illovszky Rudolfot vitték ki a nyakára.

- Ugorjunk egy nagyot az időben. Ma már leginkább a tévében követi az eseményeket.
- Mivel nincs autós belépőm, 75 évesen nem villamosozgatok ki Újpestre és vissza. Minden hétvégén megnézek hat-nyolc bajnokit, de ha van magyar találkozó valamelyik csatornán, akkor előbb odakapcsolok. Egyébként is elég sok dolgom van, ebben a tanévben például elvállaltam az Alkotmány utcai Vendéglátóipari Főiskolára járó leány unokám támogatását, ami a korábbi legényéletemhez képest jelentős plusz tennivalókkal jár.

- Mit lát a magyar bajnoki meccseken?
- Hát túl sok jót nem, az biztos. Itt van például a Videoton, tele portugál vendégművészekkel. Ennyi pénzért fölényesen kellett volna nyerniük a bajnokságot - a közelébe sem kerülnek az aranyéremnek. Azt hiszem, mégis inkább a magyar edzőket kelletne favorizálni, mert azok csak jobban ismerik az élcsapatokat, mint a külföldről érkezők.

- És a válogatottról mi a véleménye?
- Mi vagyunk az örök reménykedők országa. Most éppen a Pintér Attila vezette együttestől várjuk az előrelépést. Azután jön a kicsit lebecsült Finnország és szépen leiskoláztak bennünket.

- Lát igazi tehetségeket?
- A fehérvári Kovács István pihentetése rejtély számomra. Egy ilyen tehetségnek minél többet a pályán kellene lennie. Ugyanez a helyzet az újpesti Lázár Bencével is, akinek szintén sok játéklehetőségre lenne szüksége. Kispadról ugyanis nem lehet beleerősödni a játékba...

(MOB - Jocha Károly)