Hét különböző klub nyerte a hét döntőt az evezős ob-n

Hét különböző klub nyerte a hét döntőt az evezős ob-n

2013. 07. 21.
Megosztás

A férfiaknál a Csepel kettőse, Pálffy Róbert és Széll Domonkos, a nőknél pedig a Danubius Nemzeti Hajós Egylet duója, Gyimes Krisztina és Bene Dorottya nyerte szombaton a kétpárok versenyét az evezősök 114. országos bajnokságán, Velencén.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a vasárnapig tartó ob harmadik napján kormányos négyesben a Tisza Evezős Egylet csapata, Bíró Márk, Juhász Adrián, Szekér László, Szigeti György és Pomázi Bálint kormányos ért elsőként a célba, míg kormányos nélküli négyesben a Baja Spartacus SC hajója, Csányi Péter, Vancsura Bendegúz, Cselinácz János és Miskolci Dániel diadalmaskodott.

Könnyűsúlyú egypárban a nőknél Samu Lilla (Arabona EK), a férfiaknál pedig az egy nappal korábban a normálsúlyúaknál is győztes Galambos Péter (Vác) győzött, a férfi könnyűsúlyú nyolcast pedig a Győri Vízügy-Spartacus Evezős Klub csapata nyerte Ispánki Tamás, Gál-Tóth Csongor, Lovass Márk, Máté Dániel, Horváth Tamás, Bajcsi Bertold, Révész Péter és Kiss László kormányos összeállításban.

Közben az is eldőlt, hogy Magyarország három plusz két egységgel képviselteti magát a dél-koreai Csungjuban augusztus végén rajtoló világbajnokágon: Galambos Péter könnyűsúlyú egypárban, Simon Béla és Juhász Adrián kormányos nélküli kettesben, Széll Domonkos pedig egypárban száll majd vízre. A para-versenyekben Lengyel Mónika és Németh Szabolcs lesz érdekelt.


Érmekért lapátolnak

Néhány nap múlva kezdődik az U23-as világbajnokság, rögtön utána a Jeunesse-kupa, majd az ifjúsági korosztály idei legnagyobb megmérettetése, a vb. Ficsor László szövetségi kapitánnyal, a Velencei-tavi országos bajnokságon latolgattunk az esélyeket.

Július 24-én az ausztriai Linz Ottensheim ad otthont a felnőtt korosztályba belépőként szolgáló, huszonhárom éves kategória világbajnokságának. Tavaly ezt a versenyt Litvániában rendezték, ahol a Matyasovszki Dániel, Pozsár Bence összeállítású könnyűsúlyú kétpár, illetve női egypárban, Gyimes Krisztina révén két hetedik helyet szerzett a küldöttség.

– Tizenhét versenyző képviseli hazánkat Ausztriában. Milyen esélyekkel?

A tavalyi vébéhez hasonló létszámmal veszünk részt. Idén rendkívül erős egységeket küldünk, hiszen csaknem az összes csapat esélyes a döntőre.

– Fordítsuk le érmekre!

A két tavalyi helyezettet mindenképpen dobogóra várom, hiszen már rutinosabbak, és beleerősödtek a mezőnybe.

– Olyan korosztályról beszélünk, melynek tagjai már kopogtatnak a felnőtt válogatottság kapuján. Mekkora a különbség köztük és a „nagyok” között?

Jelentős. Talán ez lehet az oka, hogy beemelték ezt az évjáratot is a világversenyek közé. Elsősorban a kondíció, a technikai tudás és a rutin különbözteti meg a két osztályt. Nálunk a legjobb U23-asok már ott vannak a felnőtt mezőnyben is, de nemzetközi szinten még nem várható el tőlük kiemelkedő eredmény. A távlati cél, hogy az olimpiáig minél több olyan egységünk legyen, amely versenyben lehet a kvótákért.

– Augusztus első hétvégéjén, a svájci Luzernben rendezik a Jeunesse-kupát. Ezt a versenyt hol helyezzük el?

Az ifjúsági második vonal képviselteti magát ezen az eseményen. Nagyon erős verseny, tizenhárom ország részvételével szervezik, minden évben. Ha csak néhány indulót említek, például Franciaország, Olaszország, Portugália, Lengyelország, Írország, már ebből is látszik, hogy igazi evezős nagyhatalmak küldenek egységeket, szinte Európa-bajnoki lesz a mezőny.

– Kik a keret tagjai?

Azok a versenyzők, akik a legjobb ifjúsági evezőseink mögött végeztek a válogatókon. Nekik kiváló lehetőség lesz a tapasztalatszerzésre, és lépés abba az irányba, hogy a jövőben ők is tagjai lehessenek az ifjúsági világbajnokságon induló válogatottnak. Ennek ellenére bízom benne, hogy mindannyian döntős helyezéssel térnek haza.

A Jeunesse-kupa indulói: Bertus Kitti (NI 1x), Szegedi Tamás (FI 1x), Bedők Gergely, Pásztor András (FI 2x), Vancsura Bodó, Balogh Dávid, Pistár Miklós, Saáry László (FI 4-).

– Az ifjúsági világbajnokságot Litvániában, Trakaiban tartják, augusztus 7-11. között. Hogyan alakult ki a nevezettek listája?

Az Európa-bajnokság válogatott Trakaira. Három egység harcolta ki az indulás jogát. A férfi kétpár és a kormányos nélküli kettes, illetve a női nyolcas képviseli Magyarországot. A tavalyi keretünk erősebb volt, de remélem, hogy így is jó eredményeket tudunk elérni. Különös jelentőséggel bír a litvániai vébé, hiszen már itt indulási jogot lehet szerezni az ifjúsági olimpiára. Pesszimista forgatókönyv szerint egy, optimista szerint két kvótával számolok.

(Forrás: MTI, evezős szövetség)