Hódmezővásárhelyen készülnek Gyurtáék a debreceni úszó Eb -re

Hódmezővásárhelyen készülnek Gyurtáék a debreceni úszó Eb -re

2012. 05. 09.
Megosztás

Hódmezővásárhelyen készül a május 21-én kezdődő debreceni úszó Európa-bajnokságra a magyar válogatott több tagja: Gyurta Dániel, testvére Gyurta Gergely, valamint Risztov Éva.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a két edzés között tartott szerdai sajtótájékoztatón elmondta, lázasan folyik a felkészülés az Eb-re, illetve a londoni olimpiára. Komoly segítséget jelent, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat felajánlotta: a válogatott tagjai ingyenesen használhatják a Gyarmati Dezső Sportuszodát, és a város biztosítja számukra a szállást és az ellátást is.

A sportvezető bízik benne, hogy Debrecenben a 2010-es margitszigeti úszó Eb-hez hasonló magyar sikerek születhetnek. Gyárfás Tamás szerint a nagy esélyes Gyurta Dániel, de hasonlóan jó eredményt várnak testvérétől Gyurta Gergelytől, s a vásárhelyi kötődésű Risztov Évától is.

Lázár János polgármester közölte, a jelenlegi edzőtábor már a sokadik alkalom, hogy a magyar válogatott tagjait vendégül láthatja a város.
A politikus elmondta, az uszoda megépítése is kifejezetten sportcélokat szolgált, a létesítmény kihasználtsága pedig 100 százalékos, hazai és külföldi csapatok rendszeresen edzőtáboroznak itt.
A polgármester kitért arra is, az önkormányzat valamennyi vásárhelyi diák számára térítésmentesen biztosítja az úszásoktatást, ami nemcsak a rendszeres testmozgás, hanem az utánpótlás-nevelés szempontjából is fontos.

Az olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok Gyurta Dániel emlékeztetett rá, a pekingi olimpia óta nem volt olyan év, hogy ne edzettek volna Hódmezővásárhelyen, s olyan esztendő sem akadt 2008 óta, amikor ne nyert volna világversenyt.
Az úszó közölte, a hódmezővásárhelyi körülmények teljes mértékben alkalmasak a felkészülésre, ezért elhatározták, a debreceni Eb-t követően a London előtti hajrára visszatérnek az alföldi városba.

Megérkeztek az új pályaelválasztó kötelek, működik a mobil transzformátor

Az eredetileg jelzett időpontnál néhány nappal korábban, már kedden délután megérkeztek Debrecenbe - egy hatalmas kamionnal, nagy konténerekben - az úszó Eb világszínvonalú, Malmsten márkájú pályaelválasztó kötelei. A svéd márka termékei már számos világ- és Európa-bajnokságon vizsgáztak kitűnőre. Az uszoda csütörtökön még nyitva tart, viszont pénteken már elkezdődnek már azok a szerelési-építési munkálatok, amelyek egyértelműen jelzik a május 21-től zajló nagy esemény közeledtét. Sőt! Az Eb alatt a megszokottnál 10-szer nagyobb villamosenergia-igény kielégítése céljából telepített mobil transzformátor már túl is van az első sikeres tesztelésen.

Magyaros öltözetben a csinos lányok

Magyaros „szerelést” kapnak azok a csinos lányok, akik az Európa-bajnokság eredményhirdetéseinek lesznek kötelező jellegű közreműködői. A mutatós öltözetek a hagyományoknak megfelelően jellemzően piros színűek, csipkés fehér blúzzal, rövid piros szoknyával, piros csizmával és pártával. Jógáné Kocsis Andrea, a szervezőbizottság éremátadási ceremóniákért felelős tagja hírszolgálatunknak elárulta, hogy egyszerre magyaros és elegáns ruhákba szerette volna a lányokat öltöztetni, s reméli, hogy a kiválasztottak sikert aratnak majd. „Már a próbáknál tartunk, mindenkire egyénileg igazítják az öltözékeket” – tette hozzá.

A jegyek harmada rögtön az első napon gazdára talált

Szerda reggeltől árusítják a debreceni úszó Európa-bajnokság jegyeit és bérleteit, a szervezők tájékoztatása szerint a jegyek harmada rögtön az első napon gazdára talált.
Az Eb délelőtti előfutamait csak napi jegyekkel, míg délutáni döntőit kizárólag a hét napra érvényes bérlettel tekinthetik meg. A 2012. május 21–27. között megrendezésre kerülő sporteseményre szóló jegyeket és bérleteket május 11-ig (illetve a készlet erejéig) lehet megváltani, mindennap 9 és 18 óra között a Debreceni Sportuszoda külső jegypénztárában.
A délelőtti előfutamokra szóló jegyek egységesen 1000 forintos áron kaphatóak, míg a délutáni döntőkre szóló hétnapos bérlet ára 18 ezer forint. A medencére a legjobb rálátást biztosító, kiemelt helyekre 36 ezer forintért vásárolhatók meg a hétnapos bérletek.

(Forrás: MTI)