1915-ben még semmi sem utalt arra, hogy Lausanne a sportvilág központja lehet. Ma pedig már az összefonódó olimpiai karikák fogadják a város vasútállomására érkezőket – és ez nem az egyetlen megnyilvánulása a város olimpiai lelkületének. A Geneva északi partjainál fekvő Lausanne mára az olimpizmus fővárosává vált, jelenlegi státuszát egyrészt az első világháború vérgőzős időszakának, másrészt egy bizonyos francia bárónak köszönheti, aki beleszeretett a környékbe.
Lausanne manapság az olimpiai mozgalom központjaként ismert, hála a játékok újrateremtőjének, Pierre de Coubertinnek. A francia báró ezer szállal kötődött Vaud kanton a Geneva tó északi partjainál fekvő fővárosához és a környékhez, amelyet a XX. század elején látogatott meg. 1906-ban, az 1900-as és 1904-es olimpia szervezési nehézségeitől hajtva Coubertin ezt írta: „Ha valaha Európában lesz az olimpia, akkor az a legvalószínűbb, hogy az egy svájci tó partjainál talál otthonra.” Ekkor a báró hosszútávú megoldást keresett. Úgy gondolta, miért is ne lehetne létrehozni egy állandó helyszínt az ötkarikás játékok számára? Először egy Lausanne közelében található Morges nevű település mellett tette le a voksát, olyannyira, hogy el is kezdett dolgozni a projekt megvalósításán, megtervezve az olimpiai stadiont, a falut és a kantint. A tervek végül sosem valósultak meg, egyebek mellett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szembenállása miatt, amely ragaszkodott hozzá, hogy a játékok helyszíne négyévenként változzon.
Ettől függetlenül Coubertin Lausanne és Vaud kanton iránti rajongása nem hagyott alább. Az 1906-os olimpiai visszatekintésében Svájcot a sport „királynőjeként” emlegette, hangsúlyozva, hogy az ország a „világ sportjának összatartó kapcsa” lehetne. 1914-ben, röviddel a párizsi olimpiai kongresszus után, ahol a báró bemutatta az általa tervezett olimpiai szimbólumot – az összekapcsolódó öt olimpiai karikát – vérzivataros időszak köszöntött Európára. Felborítva a játékok rendjét, kitört az első világháború, Coubertin pedig Párizst elhagyva semleges területet keresett, hogy kialakítsa a Nemzetközi Olimpiai Bizottság székhelyét. Nem meglepő, hogy Lausanne volt az első gondolata. 1915 áprilisában fel is kereste a város első emberét, Paul Maillefert, a viszonylag fiatal NOB pedig otthontra lelt a városra kitűnő kilátással bíró Montbenon kaszinóban. Ugyanennek a hónapnak a 10. napján ünnepélyes ceremónia tette hivatalossá a Nemzetközi Olimpiai Bizottság székhelyének létrejöttét Lausanne-ban.
Beszédében Coubertin elmondta: „Hosszas előkészületek előzték meg a mai történéseket. Már 1907-ben úgy gondoltuk, a város lehet a nemzetközi tevékenységünk központja (...) ez a csodaszép város, ahol Görögországnak és Franciaországnak egyaránt számos barátja van, igencsak jártas a világ sokszínűségében. Vendégszeretete közmondásos, elismertsége világhírű. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elhivatott, hogy a 20 éve elkezdett álhatatos munkáját itt folytassa. Lausanne büszke és független légkörében az olimpizmus megkapja azokat a biztosítékokat, amelyek szükségesek az előrelépéshez.”
EGYSZERRE JÖTT LÉTRE SZÉKHELY, MÚZEUM ÉS KÖNYVTÁR
Nem csupán a NOB székhelyét hozta létre Lausanne-ban Coubertin. Ezzel egy időben a látnok pedagógus életet adott egy könyvtárnak (amely később az Olimpiai Tanulmányok Központja lett) és egy múzeumnak, amely az idő múlásával az olimpiai kincsek végeláthatatlan gyűjteményét vonultatta fel az ősidőktől egészen napjainkig. Coubertin vágyott arra, hogy átadja humanista világnézetét a fiatalságnak, ezért megalapította a Lausannei Olimpiai Intézetet, amely beszélgetéseknek és előadásoknak adott otthont egyebek mellett az ökölvívással, a vívással, a tornával vagy a bírkózással kapcsolatban. 1919 áprilisában, a háború elcsendesülésével a 18. NOB kongresszust Lausanneban tartották. Itt ünnepelték a NOB létrejöttének 25. évfordulóját és ítélték oda Antwerpnek az 1920-as olimpia rendezési jogát. 1921-ben itt rendezték a hetedik olimpiai kongresszust, valamint a 20. NOB közgyűlést. A következő esztendőben a székház, a múzeum és a könyvtár a Villa Mon-Reposba költözött át, amely mind a mai napig a Lausanne város tulajdona.
A NOB és Svájc közötti kapcsolatok tovább erősödtek, miután a svájci St.Moritzban rendezték a második téli olimpiát. Azóta egyre több nemzetközi sportszövetség székhelye található Vaud kanton fővárosában, ma egészen pontosan 55. Coubertin ugyanakkor azután is talált okot a városban maradásra, miután 1925-ben leköszönt a NOB elnöki tisztségéről, méghozzá elvállalta a Villa Mon-Repos múzeumának igazgatását, amelyet egészen 1937-ben bekövetkezett haláláig végzett.
1968-ban aztán – bár Coubertin óta egy NOB-elnök sem élt Lausanne-ban – a város vezetése egy új helyszínt biztosított a szervezet számára, a tóparton található Château de Vidyt a Louis Bourget park zöldövezete díszíti. A székház is ideköltözött, a város pedig a 20. században is az olimpizmus központja maradt.
Juan Antonio Samaranch 1980-as NOB-elnökké válása tovább erősítette a NOB és Lausanne közti szálakat. Ő volt az első teljes munkaidős NOB-elnök és az első Coubertin báró óta, aki Lausanne-ba tette át székhelyét. 1981-ben a Svácji Szövetségi Tanács kiadott egy dekrétumot, amelyben a NOB számára „figyelembe véve a szervezet világszerte folytatott tevékenységét és rendhagyó jellegét, mint nemzetközi intézmény”, speciális státuszt biztosít. 1982-ben a NOB és a helyi hatóságok felügyelete mellett megrendezték Lausanne-ban az első olimpiai hetet, ahol bemutatták az olimpiai zászlót. Ugyanebben az esztendőben Lausanne hivatalosan is az „Olimpia városává” vált.
SAMARANCH ELNÖKSÉGE ALATT A VÁROS AZ OLIMPIA FŐVÁROSA LESZ
Az új projektek gyorsan követték egymást. Tervek születtek egy új, modern, Vidy-ben felépülő, Château mellett található NOB-központról. Megfogalmazódtak az első gondolatok egy új múzeum építéséről, a NOB számos nemzetközi eseményt rendezett a városban, 1983-ban pedig a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is itt telepedett le. 1983. január 11-én a NOB és a város megállapodást írt alá, amelyben rögzítették közös céljaikat, és elkötelezték magukat az esetleges problémák feltárása és megoldása mellett. 1984-ben kiadtak egy bélyeget, amin ez állt; „Lausanne, az olimpiai város”. A Vidy-ben elhelyezkedő új Olimpia Házát 1986-ban adták át.
Ez a hosszú közös történet, az ötkarikás játékok globális jelentősége, a város és a sportszervezet közötti kapcsolat erősödése és Lausanne nemzetközi szerepe egy 1993. december 5-én tartott eseményen csúcsosodott ki, amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Lausanne-t az „Olimpia Fővárosává” nyilvánította. Ezzel Samaranch NOB-elnök és az olimpiai mozgalom együttesen kívánták hangsúlyozni a NOB és a Coubertin által egy világszintű konfliktus kellős közepén választott város közötti kapcsolat fontosságát.
2020 – A JÁTÉKOK HAZATÉRNEK
A XXI. század elején az Olimpiai Múzeum rengeteg látogatót vonzott, az Olimpiai Tanulmányok Központja pedig történelmi anyagok egész tárházát kínálta a különböző hátterű kutatóknak. Aztán 2015-ben Vidyben kezdetüket vették a munkálatok egy új épület létrehozására. A legszigorúbb környezeti és fenntarthatósági előírásoknak megfelelő és a zöldövezetbe, valamint közeg történelmébe tökéletesen illeszkedő székház egy tető alá hozta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egész stábját. A 2019. június 23-án tartott hivatalos átadóünnepségen – a NOB létrejöttének 125. évfordulóján – Thomas Bach NOB-elnök kijelentette, hogy az új Olimpia Háza „a Lausanne, Vaud kanton, Svájc és a sportszervezet közötti szoros kötelék egyértelmű megnyilvánulása. 1915-ben Pierre de Coubertin, menekülve az első világháború pusztításai elől Párizsból Lausanne-ba költöztette a NOB székhelyét. Ezzel a NOB politikai semlegességét kívánta hangsúlyozni.”
Hozzátette: „Ezeken megfontolásokon túl Pierre de Coubertin nagyon kedvelte a várost, hiszen, ahogy írta, az „A tóparton pompásan elterülő, erdők koronázta város minden elképzelhető sportolási lehetőséggel rendelkezik... Lausanne volt a lehető legjobb helyszín a Nemzetközi Olimpiai Bizottság adminisztratív központjának létrehozására.” Ha megengedik, én osztom Coubertin véleményét. Csakúgy, mint akkor, a város jelenleg is a lehető legjobb környezetet biztosítja, hogy a sport által jobbá tegyük a világot.”
A történet pedig nem ért itt véget: számos sikertelen, nyári olimpiarendezésre irányuló pályázat után Lausanne lett a harmadik Téli Ifjúsági Olimpiai Játékok házigazdája. Így 2020 januárjában, különleges légkörben, a játékok „hazatértek”. Az 1915-ben kezdődő közös történelem tehát tovább íródik.
(olympic.org, fotó: NOB)