Idén is lehet pályázni a MOL tehetségtámogató programjára

2012. 03. 02.
Megosztás

A MOL Tehetségtámogató Program olyan fiatal sportolók támogatását tűzte ki célul, akik már bizonyították tehetségüket országos vagy nemzetközi versenyeken, továbblépésükhöz azonban anyagi segítségre van szükségük.

A cég segítségével a nyertesek eszköztámogatásban vagy útiköltség támogatásban részesülnek.

Az elmúlt évekhez hasonlóan 2012-ben is meghirdetik a MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázatot azoknak a 10-18 év közötti magyarországi általános és középiskolás diákoknak, akik jó eredményeket értek már el egy sportágban országos vagy nemzetközi versenyeken. Továbblépésükhöz azonban anyagi segítségre van szükségük. A pályázatok beadási határideje 2012. március 30.

A pályázatokról a végső döntést az Új Európa Alapítvány kuratóriuma hozza meg május végén. A kuratórium munkáját szakértő zsűri segíti, amelynek tagja Dénes Ferenc sportközgazdász, Dr. Petrekanits Máté sportorvos és Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Utánpótlásnevelési Intézet igazgatója. Az értékelésnél az eddig elért eredményeket és a rászorultságot veszik figyelembe. A döntésről minden pályázót írásban értesítenek.

2011-ben összesen 125 sportolót tudott az alapítvány kuratóriuma támogatásban részesíteni, közel 25 millió forint értékben.
A támogatottak között olyan tehetséges fiatalok szerepeltek, mint Földházi Zsófia többszörös ifjúsági, világ-, és Európa-bajnok öttusázó, a kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok úszó Kapás Boglárka, és Rapport Richárd sakkozó, nemzetközi sakknagymester.

A MOL továbbra is segíti a 18. életévüket már betöltött, de eredményes sportpályafutást folytató korábbi pályázóit a Tehetségtámogató Klasszis program keretében, amelyre a korábban már támogatott, de továbbra is jó eredményeket felmutató sportolók pályázhatnak. Ebben a kategóriában 2011-ben figyelemmel kísérték és támogatták többek között Fucsovics Márton teniszezőt, Kovács Henri díjugratót és Tóth Zsófia triatlonistát is.

(Forrás: MOL csapat)