Ifiben szinte hibátlanul!

Ifiben szinte hibátlanul!

2013. 06. 28.
Megosztás

Csütörtökön megkezdte szereplését ifjúsági és U23-as válogatottunk a poznani Európa-bajnokságon.

Az első napon az ifjúágiaknál tíz, míg az U23-asoknál hét egység jutott be egyenes ágon a döntőbe.
Az időjárás megkegyelmezett, ifjúsági versenyzőink pedig a napsütéses időre való tekintettel megtáltosodtak a poznani Európa-bajnokságon. Az első napi 1000 és 500 méteres előfutamok során tíz egységünk jutott be egyenes ágon a hétvégi döntőkbe, s a tíz egységből kilenc futamgyőzelemmel lépett tovább! Lubickoltak tehát a fiatalok, akiket nem győzött dicsérni Hüttner Csaba ifjúsági kapitány.

„Nem is akárhogyan jutottak tovább ezek a fiatalok, sokan az előfutamok legjobb idejével kvalifikáltak a döntőre – mondta a kapitány, aki természetesen kiemelt néhány szép produkciót. - A legnagyobb fölénnyel az ötszáz méteren rajtoló győri páros, Takács Tamara és Czéllai-Vörös Zsófia (a képen) nyert, de szépen versenyzett ezer egyesben Janza Richárd és Homonnai Luca is, aki élete első rangos nemzetközi versenyén vesz részt. Nagyon tetszett Noé Zsombor és Vass Péter versenyzése ezer párosban, valamint az is, ahogyan Szilágyi Anett és Somogyi Szilvia nyerte meg az előfutamát.”

Az U23-as mezőnyben egy kicsit árnyaltabb a kép, igaz, hozzá kell tenni, hogy a 22-23 éves
versenyzőkkel szemben ezúttal egy fiatal, 19-20 évesekből álló magyar csapat veszi fel a versenyt.

„Hét egységünk jutott be egyből a döntőbe, közülük kiemelkedett Farkasdi Ramóna és a Hagymási Réka, Horváth Alexandra páros, ők ezer és ötszáz méteren is könnyedén léptek tovább. Jól vette az első akadályt még Hérics Dávid és a Gacsal Ákos, Illyés Róbert kajak kettős, de a kenusoknál most egy kicsit haloványabban teljesítettünk. Korisánszky Dávid saját bevallása szerint fejben nem volt ott ezen a napon, de ígérte, hogy a pénteki folytatásra mindenképpen összeszedi magát.”

Eredmények itt megtalálhatók.

(Forrás: kajakkenusport.hu)