Ifjúsági olimpikon a Héraklész-díjasok között - Tóth Krisztián

2014. 03. 06.
Megosztás

A múltheti Héraklész Díjátadó Gálán elismerést vehetett át az első ifjúsági olimpia bronzérmese, a cselgáncsozó Tóth Krisztián is. A KSI SE judokája ezúttal azonban nem 2010-es, hanem 2013 eredményei alapján lett az egyéni rangsor második helyezettje, ami azt mutatja, fejlődése folyamatos és töretlen.

Tóth Krisztián Szingapúrban, mint korosztálya egyik legjobbja, akkor még ifjúsági korában, a 81 kilósok küzdelmeiben lett bronzérmes. Akkor elsők között vívta ki a részvétel jogát. A fiatal sportoló a hazai és nemzetközi tatamin azóta is számtalanszor bizonyított. A fiatal héraklészes Londonba ugyan még nem jutott ki, de Rióban már akár ott lehet...

Pánczél Gábor tanítványa 2013-ban, a 90 kilogrammosok között érte el sikereit, a felnőtt világbajnokságon 5. lett, korosztályában, a juniorok között Európa trónjára ülhetett.

A múltheti, jubileumi, tizedik gálán az Utánpótlássport.hu-nak adott interjújában Krisztián elmondta, örült annak, hogy a díjazottak közt meghívták, de nem számított arra, hogy annyi jó, eredményes sportoló közt ő is "dobogós lesz". Kiemelte, áttörést hozott számára, hogy junior korosztályú versenyzőként a felnőtt világbajnokságon ötödik tudott lenni. "Ez nagyon nagy motivációt adott számomra. Meg szeretném célozni a riói olimpiát, ennek függvényében készülök a továbbiakban."

Az idei Héraklész Díjátadó Gála másik egyéni "ezüstérmese" a szintén judós, ifjúsági világ- és Európa-bajnok Gercsák Szabina, aki kora alapján még nem lehetett ott Szingapúrban, Nanjingra viszont - Krisztiánhoz hasonlóan - elsők között szerezte meg a kvalifikációt.

(Fotó: singapore2010.sg)