Így készülj fel az 5próba Rióba úszószámára!

Így készülj fel az 5próba Rióba úszószámára!

2015. 08. 16.
Megosztás

Kővári Sándort, az 5próba Rióba első, budapesti kiemelt eseményének úszásért és evezésért felelős szakmai vezetőjét arra kértük, hogy adjon tanácsokat, hogyan készüljünk fel az augusztus 20-i esemény úszószámára.

„A bemelegítés fontosságára nem lehet eléggé felhívni a figyelmet. Bármennyire evidenciának tűnik, sokan nem veszik komolyan, ami menet közben visszaüthet. Fontos, hogy ne csak a parton, hanem a vízben is csináljunk bemelegítő gyakorlatokat, előbbi nem helyettesíti az utóbbit” – mondta Kővári Sándor.

„Ha valamilyen okból mégsem tudsz a vízben melegíteni, tölts el 5-10 percet nyújtással. Mindenképp végezz kardió-mozgást is, például laza kocogást, hogy felpezsdüljön a vérkeringésed és felkészítsd az izmaidat.”

Kiemelte, ha medencében szeretnél felkészülni a nyíltvízre, fordulásnál ne érj falat, a pihenőidőt pedig ne a medence szélébe kapaszkodva töltsd. Ezek jelentős nehezítő tényezők, de a felkészüléshez elengedhetetlenek.

„Ne a versenynap legyen az első alkalom, hogy nyíltvízben úszol. Tegyél azért, hogy a felkészülés során is szimuláld a verseny valódi körülményeit, beleértve a vízhőmérsékletet, a többi úszó közelségét és szükség szerint a neoprén ruha használatát” – húzta alá.

Elmondta: fontos, hogy fejben is legalább annyira felkészülj a versenynap előtt, mint testileg. Tüzetesen tanulmányozd át a verseny weboldalát és a versenyt megelőző kommunikációs üzeneteket, hogy megismerd a versenypályát. Figyelmesen nézd át a verseny menetrendjét, hogy megfelelően tudd időzíteni az érkezést és a felkészülést.

Sokak számára apróságnak tűnhet, de figyelj arra, hogy minél több tényezőt tudj kontroll alatt tartani a versenynapon. Sosem javasolt olyan felszerelésben versenyezni, amiben nem edzettél korábban – nem ez a megfelelő alkalom arra, hogy kipróbáld legújabb szerzeményedet. Győződj meg róla, hogy a neoprén ruhád megfelelő méretű, és hogy az úszószemüveged, úszósapkád és egyéb kiegészítőid megfelelően működnek. Készülj fel a váratlan helyzetekre: mindig legyen nálad tartalék minden felszerelésből.

A legfrissebb előrejelzések szerint a víz hőmérséklete ideális, 22 fok körüli lesz, az indulóknak emellett 3 méteres átlagos vízmélységgel kell számolniuk.

Kővári Sándor hangsúlyozta: sokak számára alapvetés, hogy a gyorsúszást válasszák, miközben könnyen lehet, hogy a mellúszás jóval célravezetőbb lenne az esetükben. „Bármelyik úszásnemet is válaszd, a következő bóját sose téveszd szem elől, és a külső körülményeket is figyelembe véve válaszd ki a megfelelő levegővételi technikát” – mutatott rá a jövő csütörtöki esemény szakmai felelőse.

Az augusztus 20-i, Kopaszi-gáton rendezendő eseményen úszásban, evezésben és futásban teljesíthetik a rövid, illetve hosszú távot a próbázók. Az azt követő rendezvényre augusztus 29-én a Velence Korzón kerül sor.

(Fotó: ironmanbudapest.hu)