Imre Géza 1974. december 23-án született. Gyermekéveit, majd ifjúkorát a Budai Várban és annak környéként töltötte. Kipróbálta az úszást és a teniszt, majd kilenc évesen a páston dobott horgonyt. Az UTE, majd a BSE, 1996-tól pdig a Bp-i Honvéd vívója. Nevelőedzője Kopetka Béla, későbbi mestere Dancsházy-Nagy Tamás.

1991-ben indult először felnőtt országos bajnokságon, 1992-ben győzött is; a magyar bajnokságokon 37 érmet nyert, köztük 18 aranyat. Már kadet- és juniorkorában is letette névjegyét a nemzetközi páston.

Sportolóként ötszörös olimpikon, négy érem tulajdonosa. Rióban egyéniben, valamint Athénban Kulcsár Krisztiánnal, Kovács Ivánnal és Boczkó Gáborral lett ezüst-, Atlantában egyéniben, majd Rióban Boczkó Gáborral, Rédli Andrással és Somfai Péterrel lett bronzérmes; pontszerzőként 5. és 6. helyet is jegyez. Felnőtt világ- és kontinensversenyekről 26 érmet számlál, köztük négy világbajnoki és hat Európa-bajnoki aranyat.

Edzőként a Honvéd utánpótlásához kötődik, de fontos szerepet vállal a sportág népszerűsítésében is, rendezvények aktív résztvevője.

Tanulmányait a Harsányi János Főiskolán végezte, közgazdászként diplomázott.

Sportvezetőként is sikeres pályát jár be: a Budapesti Honvéd SE sportigazgatója, 2017-től a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagja – a Párizs utáni, szeptemberi tisztújítás alkalmával megerősítették tisztségében –, május óta a Magyar Vívó Szövetség szakmai alelnöke, korábban elnökségi tagja. A MOB elnökségének tagjaként egyben az ötkarikás szervezet sportszakmai és sporttudományos bizottságának összekötője is.

Felesége az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok kézilabdázó Kökény Beatrix, aki ma az FTC kézilabdázóinál lát el vezetői feladatokat, emellett a Magyar Olimpiai Bizottság Esélyegyenlőségi Bizottságának is tagja.

Atlantában ismerkedtek meg. „Fiatalon jutottam ki az olimpiára, még nemigen ismertek. Egyszer csak bronzérmes lettem, mindjárt az első napokban; a magyar csapat első érmét nyertem. Sokan felkapták a fejüket, ki vagyok; a kézilabdás lányok sem tudták, ki ez a „tejfölösszájú kisgyerek”. Aztán a faluban másnap Kocsis Böbével odajött hozzám Kökény Bea, megnézték az akkreditációs kártyámat, onnan azonosítottak be, gratuláltak. Mint érmes, kint maradhattam, az akkorra már rutinos, több olimpiát megjárt úszóbajnok Darnyi Tamás vett a szárnyai alá, és jártunk eseményről-eseményre, köztük kézimeccsekre is. A lányoknak volt miért szurkolni. Majd ők is bronzérmet nyertek, velük ünnepeltünk. Egyik nap az olimpiai faluban található McDonald’s-ban múlattuk az időt, ahol Bea és én egymással szemben foglaltunk helyet. Kettőnk közt elkezdődött valami. Majd augusztus 10-én a budapesti Külkerparkban volt egy fogadás az olimpikonok tiszteletére, kapcsolatunkat ott pecsételtük meg – úgy tűnik, végérvényesen. ’99-ben volt az esküvőnk” – emlékezett vissza Imre Géza a MOB egyik korábbi interjújában.

Két gyermekük közül a Párizsban olimpiai 10. helyezett kézilabdázó fia, Bence (FTC) 2002-ben született, szintén kézilabdázó Szofi lányuk 2004-es. Géza és Bea Párizsban már kettős szerepben: sportvezetőként és szülőként vett részt.

2016. augusztus 9-én este egy ország szurkolt a riói olimpia férfi párbajtőrversenyének döntője során, hiszen az akkor 41 éves Imre Géza a dél-koreai Park Szang Jung ellenében lépett pástra. Nüanszon múlt a győzelme; ahogy könyvében fogalmaz: fehér arany született. Pár nappal később csapatbronzzal gazdagította a magyar vívás értéktárát. Bő 20 éve, 2000. október 1-jén egy nemzet drukkolt a sydney-i olimpia női kézilabdatornájának döntője során, hiszen a Kökény Bea irányítóval felálló magyar válogatott a nyertes félidő utáni végjátékban alig néhány góllal (31–27) maradt el a dánok elleni győzelemtől.

„A két, számunkra meghatározó olimpiai finálén már túlléptünk, megbékéltünk, nem téma otthon. A gyerekek is jól kezelik. Boldog, kiegyensúlyozott a családi életünk, két szép gyerekünk van, az élet kompenzált bennünket. Szép sporteredményeink vannak, ne legyünk telhetetlenek” – mondta az interjúban.

Mi az otthoni leosztás? – kérdeztük korábbi beszélgetésünk során.

– A családot Beus tartja össze, ő a karmester. Igazi irányítójátékos, nem csak a pályán, otthon is. A mi kis közösségünkben is azon a poszton játszik, mint korábban a válogatottban. Én csöndesebben, a háttérből támogatom. Övé a logisztika, a házimunka; sok a teher a vállán, amiben tudom, természetesen segítem én is, a gyerekek is. Gyakorlatias vagyok, amit kell, megjavítok, ha van időm, barkácsolok. Újabban a növényeket is tudatosan ápolom-nevelem, ennek érdekében beépítettem, téliesítettem az erkélyünket. Amolyan okosotthont építek, ez érdekel. Nem vagyok konyhatündér, szakácstálentum, de ha sütögetünk, mindig lehet rám számítani. Ő nem vezet – noha régóta van jogsija –, én igen, ebben is számíthat rám, ha szükséges, ügyesen megszervezi.

A gyerekek hogyan viselték a sok távollétedet, az élsportolói létet? Értették? Mi a legemlékezetesebb élményed e tekintetben?

– Ebben nőttek fel. Nálunk ez a családi lét velejárója volt. Ha itthon volt versenyem, Beus kihozta őket a lelátóra, együtt drukkoltak, két asszó közt váltottunk pár szót. Soha nem felejtem el, a 2013-as budapesti világbajnokságon az egész család kint szurkolt. A magyar párbajtőrcsapat döntőt vívott. Amikor én léptem pástra, és „angard”-ot intett a bíró, elcsendesedett a lelátó, majd két vékony gyerekhang felkiáltott: „gyerünk, apa!”. Ez akkor csodálatos élmény volt, hatalmas motivációt adott. Ma is beleborzongok. Büszke vagyok, ezért is mondom: megérte.

Imre Géza a riói olimpia után egy, a versenyzői időszakához hasonlóan sikeres sportvezetői pályafutásba kezdett, amely azóta is töretlen: az olimpiai, a vívó- és a honvédos család egyik igen aktív tagja, akire szimpatikus személyisége miatt mindíg lehet számítani.

Isten éltessen Géza!