Háromszoros olimpiai bajnok, tízszeres világbajnok, a Nemzet Sportolója. Hite, küzdeni tudása, kitartása vezette végig a legendás úton, tehetsége hihetetlen akaraterővel párosult. A világ valaha volt egyik legjobb öttusázója, Balczó András ma ünnepli 85 születésnapját. Isten éltesse!
„…ha valaki azt képzeli, hogy Isten nélkül is meg tudja oldani az életét, hogy a céljai elérése majd boldogítja, nagyot téved. A boldogság nem függ a sikerességtől. A nem nyerés félelme állandóan gátolja az örömérzetet. De, amikor már nem akar mindenáron nyerni, abban a pillanatban szabaddá válik…” – Balczó András örökérvényű bölcsességei közül ez az egyik, amely útravaló lehet minden ifjú sportolónak kortól és nemtől függetlenül.
Igazságkereső, állhatatosan küzdő, az elveit soha fel nem adó sportoló volt, akinek tehetsége már egészen fiatalon megmutatkozott.
Róma, 1960. augusztus 26. A XVII. nyári olimpián résztvevő Madarász Csilla (b), Boros Kató úszónők és Balczó András öttusázó reggeliznek az olimpiai falu éttermében.
Nyolc magyar bajnoki és tíz világbajnoki címe mellett az olimpiákon háromszor játszották el neki a magyar Himnuszt. 1960-ban, Rómában tagja volt az olimpiai bajnok öttusa-válogatottnak, egyéniben a negyedik helyen végzett, ami csalódást jelentett számára. Akkor és ott elhatározta: önmaga irányításával még többet edz, neki ne mondja meg senki, hogy mennyit fusson. Ha úgy érzi, tíz kilométerrel többet kell teljesítenie, mint a társai, akkor ezt fogja tenni.
Saját maga edzőjeként 1963 és 1969 között sorozatban öt világbajnokságon szerzett aranyérmet egyéniben, és az 1969-es vb-t leszámítva csapatban is diadalmaskodott ezen időszakban Török Ferenc és Móna István társaként. Az 1964-es olimpián nem indulhatott, 1968-ban Mexikóvárosban egyéniben ezüstöt, csapatban aranyérmet szerzett, ám egyvalami még hiányzott a gyűjteményéből: az egyéni olimpiai bajnoki cím.
Budapest, 1969. szeptember 25.Balczó András (26) befut a célba a Budapesti Öttusa Világbajnokság futószáma során a Hármashatárhegyen. Ezen a világbajnokságon Balczó egyéniben arany- a magyar csapattal ezüstérmet szerzett
Egy ország szurkolt, hogy 34 évesen sikerüljön megszereznie, egy ország figyelte lélegzet-visszafojtva az 1972-es müncheni olimpia öttusaversenyének utolsó napját. A nagy finálét.
Elképesztő izgalmakat hozott egyébként a verseny – a lövészet során majdnem füstbe mentek a tervek –, és végül a futásra maradt a döntés, ahogy általában. Balczó szinte légies mozgással, a mellkasáról a hátára csúszó rajtszámmal futott be a stadionba, és azt már nem lehetett könnyek nélkül bírni. Gyönyörű, felemelő, megható pillanat volt – hit erejének megtestesülése.
München, 1972. szeptember 1.Balczó András egyéni olimpiai bajnokot, az ezüstérmes magyar öttusacsapat tagját a magasba dobják ujjongó sporttársai az olimpiai stadionban szeptember 1-én.
„Igen, igen, nagyon boldog vagyok!... De a boldogságból is csak egy bizonyos mennyiséget tud felvenni az ember. Most majd lefekszem, és reggel, amikor felkelek, akkor majd valakinek figyelmeztetni kell, hogy öreg, el ne felejtsd, olimpiai bajnok vagy. És akkor majd nagyon fog tetszeni ez az egész, nagyon fogok örülni a jó hírnek” – nyilatkozta Balczó a győzelem után.
Dobálták, tapsolták, ünnepelték a társak és a sportbarátok az újdonsült olimpiai bajnokot, aki minden idők egyik legnagyszerűbb öttusázója volt.
Az életéről szóló dokumentumfilmet, a Küldetést betiltották, mert hat hét alatt több mint egymillióan látták, és túl őszintének, túl szókimondónak találtatott.
Hiánycikk volt akkor az igazság, és nagy éhség volt az emberekben ennek kimondására – vélekedett a film rendezője, és igaza volt. Balczót háromszoros olimpiai bajnokként kitették a hazai szövetség elnökségéből, nem vállalhatott edzői munkát, csupán belovaglóként alkalmazták, pedig tudása, tapasztalata kincset ért volna a fiatal sportolók számára.
Balczó András ugyanis hős volt – ezt senki sem vitatja.
A Küldetésben pedig tökéletesen megfogalmazta élet- és sportfilozófiáját: „Kimagasló teljesítmény közösség nélkül nem létezik. Egymásba fonódás és egymásra utaltság nélkül nincs meg az a kegyelmi állapot, amelyben az emberből kimegy a nyerésvágy görcse, és a helyére jön egy derű, egy nyitottság.”
Isten éltesse, Balczó András!
(MOB, Nyitókép: MTI)