Itthon az EYOF csapat

Itthon az EYOF csapat

2013. 07. 21.
Megosztás

Szombaton a késő esti órákban szerencsésen hazaérkezett a XII. EYOF-ról a 75 fiatal magyar sportoló.

Nagy volt a forgalom Ferihegyen a szombat késő esti órákban. Pár perc különbséggel szállt le a barcelonai, müncheni, frankfurti és amszterdami járat is.

A barcelonai járattal érkezett haza többek között a sikeres vizes vb pályázatról Kemény Dénes a vízilabda szövetség elnöke és Riskó Géza az MTVA sportszerkesztőségének a vezetője. A két németországi járattal több nemzet résztvevői, többek között a kanadai és Trinidad és Tobago küldöttsége is megérkezett a szegedi Sárkányhajó világbajnokságra.

Az érkezők hamar eltűntek a terminál váróból, hiszen ott hangos dudaszó, boldog családtagok, barátok, klubtársak várták a 8 aranyérmet, további 3-3 ezüst és bronzérmet szerzett magyar csapatot a Liszt Ferenc repülőtér 2/A termináljának várójában.
Az Amszterdamból este 3/4 11-kor leszállt járat utasainak közel harminc percig kellett várakozniuk csomagjaikért.

Elsőként a 200m síkfutás ezüstérmese a zalaegerszegi Ferenczi Melinda (a képen középen) tűnt fel a váróterem ajtajában.

Majd sorban érkeztek a többiek is.

A 2000m akadályfutás bajnokát a dombóvári Tóth Lili Annát boldogan ölelték meg családtagjai, klubtársai.

A kétszeres bajnok Halász Bence nyakában a két aranyéremmel edzőjével Németh Zsolttal tűnt fel a kijáratnál.


Boldogan lépett ki a váróban a kalapácsvetés győztese Bácskay Zsófia Matild és edző édesapja Bácskay Béla.


A versenyzők többsége gyorsan elhagyták a várót, hiszen még több órás utazás várt rájuk, hogy hazaérjenek. (Pupp Réka, judós)

A székesfehérvári ezüstérmes Szabó Dániel mögött szerényen húzódott meg a kétszeres fesztivál bajnok hátúszó Matyasovszky Dalma.

Úszótársa a 200m vegyes bajnoka a mezőkövesdi Szilvási Gréta (jobbra) még zavartan viselte a fotózást.

A leghangosabbak a bronzérmes kosárlabdázók voltak. A váróba érve összekapaszkodtak a lányok és egy hangos Hajrá Magyarokkal köszöntötték hozzátartozóikat, majd még közös fotókat is készítettek.

Dr. Nagy Zsigmond , csapatvezető gépkocsival tért haza Hollandiából, így őt hétfőn kérjük meg , hogy értékelje a küldöttség teljesítményét.