Jeremy Wariner felépült és már az olimpiára készül

Jeremy Wariner felépült és már az olimpiára készül

2012. 04. 02.
Megosztás

Felépült lábujjsérüléséből, és teljes erőbedobással a londoni olimpiára, illetve a júniusi amerikai válogatóra edz Jeremy Wariner, a férfi 400 méteres síkfutás athéni ötkarikás bajnoka.

A kétszeres egyéni vb-győztes, a pekingi olimpián és a 2009-es világbajnokságon is második helyezett amerikai futónak tavaly júliusban egy edzésen elszakadt a szalagja az egyik lábujjában. Sérülése miatt nem vehetett részt az augusztus-szeptemberi tegui világbajnokságon.

"Ott akartam lenni a vébén, de jó döntés volt, hogy kihagytam. A távlati terveim kerültek akkor előtérbe, ezek pedig arról szóltak, hogy sikeresen visszatérjek és felkészüljek a játékokra” – nyilatkozott egy austini viadalon csapattársaival 4x400-on aratott győzelme után.

Wariner 20 évesen robbant be a világ élvonalába, s rögtön megnyerte az athéni játékok 400 méteres versenyét, majd egészen 2008-ig egyeduralkodója volt a számnak. A pekingi olimpián aztán kikapott honfitársától, LaShawn Merritt-től, aki egy évvel később a berlini vb-n is legyőzte őt.

(Forrás: MTI)