Az a csapat akkor és ott verhetetlen volt. Sokak szerint akárhányszor játszottak volna a félelmetes kínaiak ellen, mindig lemosták volna őket. Azon a vébén ez kétszer is megtörtént. A selejtezőben „még csak” 5-2-re nyert a Berczik Zoltán irányította csapat, a döntőben pedig 5-1-re. Ez utóbbi találkozónak valójában 5-0-lal kellett volna végződnie, ha a negyedik párosításban a harmadik játszma közepén Jónyernek nem néznek el egy csuszát. Őt még ma is nagyon bosszantja ez a vereség. Ezt pedig maga mondta a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör legutóbbi (november 12-i) rendezvényén, ahol Gergely Gáborral közösen képviselték a 35 évvel ezelőtti világbajnok csapatot.

Az eredeti terv az lett volna, hogy mindhárman részt vesznek a mátyásföldi Corvin Művelődési Házban tartott eseményen, ám Mr. Csukló (ez volt Klampár beceneve), aki a mai napig aktív játékos, a rendezvény időpontjában meccset játszott, így kénytelen volt lemondani a részvételt. Jónyer és Gergely azonban mindenkit megnyugtatott, hogy ketten is helyettesíteni tudják majd Klampárt. Ilyenre ugyanis volt már példa a történelemben. Elég csak az 1975-ös kalkuttai világbajnokságot felidézni, mely eseményre Klampárt „fegyelmezési okokból” nem nevezték, emiatt egy szinte biztos csapatvilágbajnoki érmet veszítettünk el, ráadásul a bombaerős, és akkor már világbajnok Jónyer-Klampár páros is hiányzott a mezőnyből. Nos, ekkor ugrott be Gergely Klampár helyére, hogy aztán Jónyerrel meg se álljon a világbajnoki címig. Ígéretükhöz hűen november 12-én is sikerült megoldaniuk Klampár helyettesítését, és a közönség a legfontosabb sztorikról nem maradt le.

Első kézből hallhatott az 1973-as szarajevói világbajnokság páros döntője előtti történésekről, amikor egy bosnyák fiú ellopta Jónyer frissen ragasztott ütőjét, így a svédek ellen a döntőben kénytelen volt egy Gergelytől kért ütővel kiállni. Döntő szettben 19-19-nél aztán éppen Jónyer rontott két fontos labdát, melynek eredményeképpen elúszott az aranyérem. De, amit a Jóisten 1973-ban elvett, azt 1975-ben visszaadta. A kalkuttai vébén a férfi páros elődöntőjében a francia Secretinék már 2-1-re és 20-16-ra vezettek a Jónyer – Gergely duó ellen, amikor a beázott tető miatt félbeszakították a meccset. A kényszerszünet pedig a magyaroknak adott erőt és lendületet, a folytatásban ellenállhatatlanok voltak, és nemcsak a meccset, hanem a világbajnokságot is megnyerték. A legtöbb szó november 12-én természetesen az 1979-es csapatvilágbajnoki címről esett. Jónyerék egymás után mesélték a sztorikat. Például, hogy a már csak formalitásnak számító utolsó selejtezős meccsükön, a románok ellen egyikük sem akart játszani. Bercziknek viszont a Takács, Kreisz kettős mellé kellett egy harmadik ember. Ezt pedig sorsolással döntötték el, amely Gergelynek kedvezett. Ő persze ezt nem így élte meg, rettenetesen mérges volt emiatt, és annak rendje és módja szerint ki is kapott az első mérkőzésén. Szerencsére Kreisz és Takács megoldotta a feladatot, így Gergelynek nem kellett agyonstrapálnia magát a létfontosságú japánok elleni elődöntő előtt.


S ha már pingpong volt a téma ezen az estén, a két vendégtől egy röpke bemutató is dukált. A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör erre az alkalomra kölcsönkért egy pingpongasztalt a közeli általános iskolából, amit aztán felállítottak a teremben. Gergelyék egy rögtönzött bemutatón szemléltették, hogy mi is az a Jónyer kifli, meg hogy miként lehet úgy megpörgetni a labdát fonákkal, hogy azt ne lehessen visszaadni. A két világbajnok egy kérést is örömmel teljesített: egy mátyásföldi fiatalemberrel, a diákbajnok Sokvári Olivérrel is ütöttek néhányat. Számukra ez egy aprócska momentum volt, ám Olivérnek ez a lehetőség életre szóló élményt jelentett.


S hogy a két vendég is különleges élményben részesüljön, arról a Kertváros paralimpiai ezüst- és bronzérmes asztaliteniszezője, Majsai Károly gondoskodott, aki a phenjani vébédöntő teljes felvételével ajándékozta meg a két világbajnokot. A 35 évvel ezelőtti sportesemény teljes kép- és hanganyaga olyan kuriózum, hogy még a főszereplők sem rendelkeztek vele.

(Riersch Tamás)