Gabora-gála: Jótékonysági labdarúgótorna olimpiai bajnokokkal

Gabora-gála: Jótékonysági labdarúgótorna olimpiai bajnokokkal

2014. 01. 08.
Megosztás

Hat csapat - köztük olimpiai érmesek - részvételével rendeztek jótékonysági teremlabdarúgó-tornát a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban, január 4-én. A XXII. Gabora-gála jótékony adományait ezúttal a salgótarjáni központi óvoda és tagintézményei kapták, összesen 11-en. Az olimpikonok csapatában pályára lépett többek közt Fábián László, a MOB sportigazgatója, valamint helyettese, a salgótarjáni kötődésű dr. Bartha Csaba is.


A gála sportereklyéje egy olimpikonok által dedikált mez volt, mely aláírásának szervezésében a MOB iroda vezetői, munkatársai vettek részt, heteken keresztül. A mezt végül 61 olimpiai érmes látta el kézjegyével.

"Értelmes célért, a gyermekeinkért mindent megteszünk. Ebben a válságos időszakban példaértékű, hogy aki csak teheti a maga módján odateszi magát a rendezvény mellé. Sokat segít minden évben a város, a megye vezetői, a kedvezményezett intézmény csapata, a szülők, a gála védnökei, támogatói, barátaim, és nem utolsó sorban a családom, amit köszönök nekik. Együtt, összefogással csodákra vagyunk képesek" - nyilatkozta a mérkőzések előtt Gabora János főszervező.

"A Magyar Olimpiai Bizottság csapata ezúttal is elszántan készült a Gabora-gálára. A MOB munkatársaiként azt valljuk, hogy az egészséges életmódról, a sport szeretetéről, a rekreáció fontosságáról nem csak beszélni kell. Szívesen megyünk szinte minden sportos rendezvényre, ahova meghívnak minket. Különösen olyan baráti környezetben, mint a salgótarjáni Gabora-gála. Fokozza a lelkesedésünket, hogy ez egy jótékonysági rendezvény, amelyen a minél jelentősebb bevételhez a magunk módján mi is hozzájárulhatunk" - tette hozzá Szabó Bence, a MOB főtitkára.

Az esemény fővédnöke Szíjjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, védnöke Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere, országgyűlési képviselő, Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő és dr. Palásthy Tamás ügyvéd, az SBTC elnöke volt.

"Mindig nagy megtiszteltetés számomra, ha egy komoly hagyományokkal rendelkező, nemes célokért szervezett jótékonysági rendezvény fővédnöki tisztét láthatom el. Igazolt labdarúgóként külön örömet jelent, hogy a most 22. alkalommal megrendezett Gabora-gála kapcsán kértek fel erre a feladatra, hiszen az ország legnagyobb múltú futballklubjai, soraikban a közelmúlt legjobb magyar labdarúgóival – akik közül többeket csapattársaimként tisztelhetek – mérik össze tudásukat. Mindig őszinte csodálattal figyelem azokat az „öregfiúkat”, akik sok-sok válogatottsággal, több tízezer néző előtt megvívott örökrangadókkal és többen komoly légiós karrierrel a hátuk mögött egy-egy „tét nélküli” jótékonysági tornán is olyan alázattal játszanak, mintha életük meccséről lenne szó. Hogy ez miért is van így? Én olyan szerencsés vagyok, hogy Horváth Feritől, Vincze Ottótól, Szamosi Tamástól és Tóth Istvántól tanulhattam meg: ez azért van így, mert minden meccs életünk meccse. Nekem ők az igazi sztárok, akikre a mai fiatal labdarúgók egytől-egyig felnézhetnek. Mint ahogyan felnézhetünk Gabora Jánosra, a gála alapítójára, a szervezőkre, akik idén a salgótarjáni óvodások körülményeinek javításáért dolgoztak sokat a torna megszervezésével" - fogalmazott Szíjjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára.

A XXII. Gabora-gála döntőjében a címvédő Újpest öregfiúk csapata büntetőpárbajban kikapott a Debrecentől, harmadik helyen a Bp. Honvéd együttese zárt.

A gálamérkőzéseken az olimpikonokkal felálló Magyar csapat – Sport TV 7–3, Magyar csapat – Gabora Team 4–1.

A csarnokban jelenlévők néma felállással emlékeztek a közelmúltban elhunyt három sportemberre, Akeem Adams-re a Ferencváros játékosára, Lakatos Balázsra, a Mátranovák labdarúgójára és Németh Ferenc fotóriporterre.

A Gabora-gála honlapja ide kattintva megtekinthető.

Fotók: Viskárdi Péter. A Nógrádfoci.hu oldalán: itt.

(MOB-Nógrád megyei Hírlap)