Kazany 2013: Felvonták a magyar zászlót a faluban

Kazany 2013: Felvonták a magyar zászlót a faluban

2013. 07. 04.
Megosztás

A szerda délutáni „orosz hőségben” felvonták a magyar zászlót az Universiade Faluban a XXVII. Nyári Universiádén, Kazanyban.

A hagyományos ceremónián hármas csoportokban köszöntötték az egyetemi-főiskolai sportolók legnagyobb világjátékán résztvevő országokat. Magyarországot Dél-Afrika és Szenegál társaságában üdvözölték.

Dr. Freyer Tamás csapatvezető ajándékot cserélt az Universiade Falu alpolgármesterével, majd az egyetemi sport himnuszára, a Gaudeamus dallamára felvonták a magyar zászlót. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) alelnöke mellett az ünnepségen megjelent Székely Mózes főtitkár, valamint a sportolók: a női vízilabda válogatott, élén a fogadalomtétel szövegének előmondójával, Gangl Edinával és a szövetségi kapitánnyal, Kelemen Attilával. Rajtuk kívül a ceremónián részt vett Tóth László ökölvívó és edzője, Füzesy Zoltán, valamint a szinkronúszók csapatvezetője is, P. Vándor Géza is.

A szinkronúszók után egyébként a női és a férfi vízilabda csapat, valamint az ökölvívás képviselői is megérkeztek Kazanyba és elfoglalták szálláshelyüket, majd a versenyzők elkezdték a „falubeli” edzéseket.

Az egyetemi sportolók „olimpiája” július 6-án kezdődik és 17-ig tart.

(Fotók: Mateevics Anita)