20240621 014 OQS 03

Kempf Zozó döntős BMX Freestyle-ban!

2024. 06. 21.
Megosztás

Kempf Zozó BMX Freestyle-ban bejutott a szombati döntőbe, míg a sportmászó Tusnády Nimród 40. helyen végzett az Olimpiai Kvalifikációs Sorozat budapesti állomásán.

Magyar szempontból elképesztő izgalmakat hozott az Olimpiai Kvalifikációs Sorozat budapesti állomásának pénteki napja: BMX Freestyle-ban Kempf Zozó úgy is bejutott a döntőbe, hogy a szeme alatt szerzett harci sérülést – amelyet a bringája kormánya okozott – két öltéssel össze kellett varrni. A magyar bringás két hibátlan kört teljesített a technikás pályán: 79.65-ös átlagpontszáma pedig a 12. helyet jelentette számára, így ott lehet a szombaton 14 órakor kezdődő döntőben, ahonnan a legjobbak útja egyenesen a párizsi olimpiára vezet!

20240621 012 OQS 03
MOB-Média, Szalmás Péter

„Jól vagyok, csak van két öltés a szemem alatt, és az orvosok azt mondták, ne sportoljak, ne menjek napra és ne mosolyogjak – nyilatkozta Kempf Zozó. – Persze én mosolygok, mert döntőbe jutottam, a napsütéssel nem tudok mit kezdeni, és hát mozognom is kell, úgyhogy legfeljebb lesz egy kisebb heg a szemem alatt. Ami a versenyt illeti: azt nem állítom, hogy megszerettem a pályát, mert az túlzás lenne, de örülök, hogy ki tudtam hozni magamból a maximumot, ráadásul mindezt hazai közönség előtt. Nem akartam túlságosan rizikós trükköket vállalni, mint például a dupla hátraszaltó – pedig őszintén mondom, azt nagyon meg akartam mutatni a hazai közönségnek, de ezen a pályán nem lehetett. Szóval olyan trükköket választottam, amit a többiek nem csináltak, bejártam az egész pályát, és próbáltam élvezni az egészet. Szenzációs volt a szurkolótábor, amit egészen addig nem is észleltem, amíg be nem mondták a nevemet. Akkor azonban megpillantottam, milyen sokan vannak, és ez inspirált. Nagyon örülök, hogy hazai pályán összejött a döntőbe jutás – holnap is mindent megteszek, hogy a közönség úgy érezze: megérte kijönni!”

Nemcsak a bringásokat, hanem a sportmászókat is szépszámú néző buzdította a Ludovika Campuson, ahol ezen a napon a lead (nehézségi) mászás várt a sportolókra. A legnagyobb üdvrivalgás az utolsóként színre lépő Tusnády Nimródot fogadta, aki dinamikusan kezdett, és a harmadik szakasz közepéig jutott, ami 33 pontot ért. A magyar fiú összesítésben a 40. helyen zárta a versenyt, és hasznos tapasztalatokkal gazdagodott. Úgy érzi, az elmúlt időszakban egy lépéssel közelebb került a világ élmezőnyéhez, és ezt többek között az Olimpiai Kvalifikációs Sorozatnak, és az azt megelőző nemzetközi versenyeknek és edzőtáboroknak köszönheti.

20240621 009 OQS 03
MOB-Média, Szalmás Péter

„Mindenképp közelebb érzem magam a világ élmezőnyéhez, mint Sanghajban, vagy bármelyik korábbi felnőtt versenyemen – nyilatkozta Tusnády. – Ma és tegnap is azt éreztem, hogy van itt keresnivalóm, ami nagyon nagy áttörés számomra – ha csak ezt hozta az OQS, már megérte. A verseny előtt több nemzetközi edzőtáborban is voltam, amelyek nagyon hasznos tapasztalatot hoztak, hiszen külföldi sztárokkal edzhettem együtt, akiktől sokat tudtam tanulni. Ami pedig a budapesti versenyt illeti: sohasem volt még részem abban az élményben, hogy ilyen sokan szurkolnak nekem – ez nagyon feldobott. Felvettem a tömeg hangulatát, és élveztem, hogy ilyen népes hazai közönség előtt mászhatok.”

Ahogy fentebb említettük, az Olimpiai Kvalifikációs Sorozat szombati programjában 14 órától láthatjuk Kempf Zozót a BMX-pályán, míg 13 órától bemutatkozik két breaking-versenyzőnk Szarvák Csenge és Lobontiu Noris. Rajtuk kívül pedig természetesen láthatjuk a négy városi sportág – BMX Freestyle, sportmászás, breaking, gördeszka – világsztárjait is, a soraikban hét olimpiai bajnokkal!