A kilencszeres olimpiai bajnok Carl Lewis-t látva szeretett bele az olimpiák hangulatába, Atlantában ő is átélhette azt. Az eddigi utolsó, olimpiát megjárt honi futballválogatott tagja, Hrutka János vendégírása a magyar labdarúgás napján.

Apa, mikor jön a „Kárluisz”? – ordítottam ki a kőbányai 56 négyzetméteres panel aprócska szobájából, melyet 4 évvel fiatalabb húgommal bitoroltunk. Ő csak azért nem ordított, mert még nem tudott beszélni, csak szükségleteit próbálta néha fennhangon Ilona és János tudtára adni, de eme közlésformát a magyar értelmező szótár inkább ordításként aposztrofálja. Abban biztos vagyok, hogy nem hétfő volt, a 80’-as évek elején még adásszünet volt a hét első napján, hallgathattál Rádiókabarét mozgóképek helyett. Emlékszem, mekkora örömet jelentett Rózsa Sándor, a Keménykalap és krumpliorr, vagy éppen Müller Kati családos TV tornája után/helyett egy kis sportot is nézni az addigra már kiszíneződött Videotonon. De hova tűnt „Kárluisz”?

1974-ben születtem, pontosan 2 évvel azután, hogy Magyarország ezüstérmet szerzett labdarúgásban a müncheni olimpián. Édesapám sport-, és azon belül futballfanatikus volt. Édesanyám kézilabdázott, nagy Honvéd-drukker. A sport tehát DNS-ekbe kódolva érkezett. Gyermekéveim fókuszába mégis a születésemmel együtt napvilágot látó Dr. Bubó és csapata került. A bagolydoktor, Ursula és Sólyom csőrmester kalandjai előtt rodini remekművé tudtam merevedni. Az imádott rajzfilmsorozat miatt „Bubi”-ra keresztelt gyermek első sportos emlékei Növényi Norbert és Magyar Zoltán sikereihez kötődtek, melyet a nyugat által bojkottált 1980-as moszkvai olimpián értek el. Mire kezdett kinyílni a világ előttem, és a pöttyös gumilabdámon, valamint Katka mamától kártyán nyert 2 forintosokon kívül elkezdett volna érdekelni más is, a szocialista blokk úgy döntött, hogy válaszol a moszkvai távolmaradásra, nem utaztak el Los Angelesbe. Az első, vizuális ötkarikás emlékképek tehát egy színesbőrű atléta, a valaha élt egyik legnagyobb futó, távolugró, a kilencszeres olimpiai bajnok Carl Lewis által kerültek mentésre. Csodáltam minden mozdulatát, elvarázsolt az olimpia hangulata, ezt egyszer én is át akarom élni!

Los Angeles, 1984. Az amerikai Carl Lewis nemzeti színû zászlóval ünnepel a XXIII. Nyári Olimpián, miután megnyerte a férfi 100 méteres síkfutást. MTI Fotó

Nem sokkal az 1984-es olimpia után megalakult az Exotic zenekar. Apró személyi csereberét követően, Sipos F. Tamással kiegészülve ki is adták első kislemezüket, a 24/24 című számmal.

„Másnap, mikor beléptél, 24/24, meghallgattuk a Yesterday-t, 24/24”

A számok mindig jó barátaim voltak, az iskolában is gyorsan rá tudtam hangolódni a logikai összefüggésekre, a sokak által megvetett matematika volt a kedvenc tantárgyam, és hosszú évek óta érdeklődöm a „miértek”, az élet történései, következményei mögött rejlő láthatatlan összefüggések és a lelki folyamatok iránt. A 24-es szuperbővelkedő szám viszont eddig nem férkőzött a 24-szeres válogatott hétköznapjaiba. Eddig.

Budapest, 2001. augusztus 15. A Magyar Labdarúgó Szövetség centenáriumi ünnepén magyar-német barátságos labdarúgó mérkõzést játszottak a Népstadionban. A képen: Karsten Jancker kapura bombáz Hrutka János mellett. MTI Fotó: Kertész Gábor

2020-at írunk, pontosan 24 éve szerepelt a magyar labdarúgó válogatott az ötkarikás játékokon, pont 24 évvel azután, hogy azt megelőzően kijutottunk a világeseményre. Ha megnézzük az 1972 előtti 24 évet, siker hever mindenfelé. Az összes érmünket, mellyel mind a mai napig Magyarország a legsikeresebb férfi labdarúgónemzet az olimpiák történetében, ekkor szereztük. A ciklus, 24 év után most megszakad, már csak a tegnap slágerei csendülnek fel a lejátszóban:

„Meghallgattuk a Yesterday-t, valld be, hogy nagyon féltél, szemeidben… 24/24”

Pedig „Bekopogtunk Atlanta kapuján” – írta pontosan negyed évszázaddal ezelőtt a Nemzeti Sport címlapja, 1995 novemberében. Magyarország – Izland 3–1, csoportelsőként továbbjutottunk. Európából csak 5 csapat kvalifikáltathatta magát a labdarúgó tornára, egy nagy falat még várt az éhes gyomorra. Ha megnyerjük a skótok elleni párharc első összecsapását, akkor az öreg kontinensről elsőként jutunk ki Atlantába. Megnyertük! Ki emlékszik már arra, hogy ezzel 5. helyezést ért el a magyar válogatott az Európa bajnokságon, a lényeg a kijutás volt. Telt ház az Üllői úton, hideg, szakadó hóesés, napokig tartó ünnep, bundája belső zsebéből prémiumot az asztalra dobó mecénás. 24 év után újra sikerült.

A Nemzeti Sport címlapja 1995. november 11-én

Az atlantai olimpián a futballisták, közel 650 km-re lettek elkülönítve a névadó georgiai nagyvárostól Floridában. Érkezés, olimpiai falu, Disneyland, Universal-filmstúdió, edzés a szabadon császkáló aligátorokkal szegélyezett edzőpályán, megnyitó, majd 3 vereség. Emlékképek, egy 21 éves fiatal gyerekkori álmainak beteljesülése. Tudom, ez nem hasonlítható Kiss Balázs, Horváth Csaba, Kolo, Kokó, Rita, Czene Attila, Rózsa Norbi vagy Egerszegi Krisztina nagyságához, eredményeihez, de egy olimpián nem csak az nyer, ki dobogóra áll.

Jelenet a Kérem a következőt! című magyar televíziós rajzfilmsorozatból
Fotó: IMDB

20 labdarúgó, az elmúlt közel 50 évben. Pedig nem is elképzelhetetlen a kijutás, sokszor csak egy döntésnyi távolság a siker, „egyetlen jó orvosi tanács is képes megtölteni a rendelődet.”
„Kérem a következőt!”
Felkészül húsz-24 (párizsi olimpia)! A Nemzetek Ligája csoportelsőség, az Európa-bajnokságra való kijutás pedig tökéletes alap mindehhez, és…

„Páris, Páris, mindjárt itt lesz,
De én mit akarok tőle?
Ni-ni-ni, már idelátszik
Fényköd-selymes szemfödője.

Fölcsillog az éges égig
Én Párisom csillogása.
Óh, más Páris, most érkezik
Te régi gyerkőcöd mása.”

(Ady Endre)

(Hrutka János, Nyitókép: MTI/Földi Imre)