A második versenynap sorsolása alakulhatott volna szerencsésebben is: mindkét szabadfogású újoncunk selejtezővel kezdett. Ezzel szemben maga a sorsolás nem nevezhető nagyon nehéznek.
Két győzelemmel és egy vereséggel kezdtek a mieink.
Molnár Róbert a nyolcaddöntőben az ukrán Havaldzsi ellen folytatja, aki erőnyerő volt. Szabó Emese (a képen) a negyeddöntőben a fehérorosz Mihalkova ellen birkózik, aki az előző körben 1:0, 1:0-ra bizonyult jobbnak a német Neumaiernél. (Az ellenfelekről információt az A sorsolás című részben talál.)
A szabadfogás nyolcaddöntői nem részesítettek minket sikerélményben. Molnár Róbert tussal kikapott az ukrántól, míg a 60 kg-ban a Molnár József ellen győztes, moldovai Negrut 2:0, 1:0-ra megverte a fehérorosz Vlagyiszlav Andrejev, és ez az abonyi versenyző búcsúját jelentette.
A női 59 kg-ban az első kör rangadóján az ukrán Vaszilenko 1:4, 1:0, 5:0-s állásnál két vállra fektette az azeri Ahmadlit, akárcsak a tavalyi vébé elődöntőjében. Az ukrán ezt követően másodpercek alatt tusolta a montenegrói ellenfelet is. A döntőbe jutásért a fehérorosz Mihalkovával birkózik, aki… Aki – sajnos – két menetben legyőzte Szabó Emesét a negyeddöntőben. A vigaszág lehetősége azonban megmaradt.
Az 55 kg-ban a Molnár Róbertet legyőző ukrán következő ellenfele a grúz Gocsasvili lett, aki a török Peker ellen 0:3, 1:0, 1:0-ra győzött. Nagy meccset birkózott vele Havaldzsi, de a grúz már megállíthatatlan volt: 4:3, 0:3, 5:1-re megverte, és a döntőbe jutott. Ez pedig egyben Molnár búcsúját is jelentette.
Egy ukrán birkózó tehát kikapott, és az nekünk nem volt jó. A másik pedig vereség helyett nyert… Vagyis a női 59 kg elődöntőjében az ukrán Vaszilenko 1:0, 2:0-ra jobbnak bizonyult Szabó Emese fehérorosz legyőzőjénél.
Ezzel a magyaroknap véget ért a nap.
A magyar versenyzők mérkőzései:
Selejtező:
Szf 55 kg: Molnár Róbert – Nikola Markovics (szerb) 4:0, 6:0
Szf 60 kg: Pavel Negru (moldovai) – Molnár József 1:4, 1:0, 3:0
Nyolcaddöntő:
Női 59 kg: Szabó Emese – Fabienne Wittenwiler (svájci) 2:0, 5:1
Szf 55 kg: Igor Havaldzsi (ukrán) – Molnár Róbert tus, 2:1, 3:0-nál
Negyeddöntő:
Női 59 kg: Nagyezsda Mihalkova (fehérorosz) – Szabó Emese 1:0, 2:0
A második versenynap végeredményei:
Férfiak:
Szabadfogás,
55 kg (19). Döntő: Otarszultanov – Gocsasvili sérülés miatt fa., 5:0-nál
Európa-bajnok: Dzsamal Otarszultanov (Oroszország), 2. Beszárion Gocsasvili (Grúzia), 3. Radoszlav Velikov (Bulgária) és Ahmet Peker (Törökország), 5. Mihran Dzsaburjan (Örményország) és Alexandru Chirtoaca (Moldova)
60 kg (20). Döntő: Aszgarov – Gidea 5:0, 2:5, 6:1
Európa-bajnok: Togrul Aszgarov (Azerbajdzsán), 2. Anatoli Gidea (Bulgária), 3. Raszul Murtazalijev (Oroszország) és Malhaz Zarkuja (Grúzia), 5. Jevgeni Havilov (Ukrajna) és George Bucur (Románia),… 13. Molnár József
Nők:
51 kg (17 induló). Döntő: Matkowska – Kogut 1:3, 1:0, 1:0
Európa-bajnok: Iwona Matkowska (Lengyelország), 2. Olga Kogut (Ukrajna), 3. Alexandra Engelhardt (Németország) és Katyerina Krasznova (Oroszország), 5. Patimat Bagomedova (Azerbajdzsán) és Burcu Kebic (Törökország)
59 kg (16). Döntő: Vaszilenko – Grigorjeva 1:3, 7:6, 3:0
Európa-bajnok: Hanna Vaszilenko (Ukrajna), 2. Anastasija Grigorjeva (Lettország), 3.. Szona Ahmadli (Azerbajdzsán) és Ludmila Cristea (Moldova), 5. Nagyezsda Mihalkova (Fehéroroszország) és Anna Polovnyova (Oroszország),… 10. Szabó Emese
(Forrás: birkózó szövetség)