„A nők mindenhol jelen vannak” – Interjú Regőczy Krisztinával

„Külföldön is számolnak Budapesttel”

2015. 02. 18.
Megosztás

Regőczy Krisztina örömmel számolt be arról, hogy maga is megtapasztalta: külföldön szintén beszédtéma Budapest esetleges olimpiarendezési pályázata.

„Szöulban, a 4 Kontinens Bajnokságon összefutottam a napokban régi jó ismerősömmel, Irina Gladkihhal, aki azért lobbizott a koreai fővárosban, hogy a szinkronkorcsolya bekerüljön az olimpiai programba. Nos, köszönés helyett mindjárt azzal fogadott, hogy ’olimpia Budapesten?”, és sok sikert kívánt. Az ilyen élmények újra és újra arra sarkallnak, hogy a magam eszközeivel még inkább előremozdítsam a budapesti olimpia ügyét” – mondta a mob.hu-nak a Lake Placid-i játékok ezüstérmes műkorcsolyázója.

Regőczy Krisztina hangsúlyozta, hogy Budapest korábban bár többször is pályázott olimpiára, az Agenda 2020 teljesen új helyzetet teremtett.

„Egészen a közelmúltig csak világvárosok voltak képesek otthont adni a világ legnagyobb sporteseményének, úgy, hogy az számukra is komoly megterhelést jelentett. Ez ellen mindenképp tenni kellett, amit Thomas Bach NOB-elnök is felismert. A nagyságrendekkel kisebb költségvetés, a helyszínek szétszórása és számos más újítás mind a Budapest méretű városok malmára hajtja a vizet.”

Az Olimpiai Védnöki Testület tagja szerint gazdaságilag is rengeteget profitálhatnánk a rendezésből, főként azt követően, hogy a NOB zászlajára tűzte a gazdaságos olimpia ideáját.

„Magyarországnak óriási előnyt jelentene a régiós versenyben, ha Közép-Európában mi lennénk az első házigazdák. Temérdek olyan beruházás valósulna meg, amelyekre a játékoktól függetlenül is szükség lenne, ilyen a reptér bővítése vagy a tömegközlekedés fejlesztése, így viszont külön uniós forrásokat is le lehetne hívni hozzájuk.”

Hozzátette, a NOB 1,3 milliárd dollárral segítette az előző, londoni olimpia megrendezését, és hasonló mértékben támogatja majd a 2024-es házigazdát is, ami jelentős hányadát teszi ki a szigorúan vett olimpiai költségvetésnek.

Regőczy Krisztina fontosnak tartja, hogy ezek az üzenetek minél több emberhez eljussanak, kellő társadalmi támogatottság nélkül ugyanis nincs remény nemhogy a győzelemre, de a hivatalos pályázásra sem.

„Ez egy olyan ügy, amely alkalmas lehet arra, hogy tízmillió magyar felsorakozzon mögé. Nagyon régóta vártunk erre, most itt a nagy esély – meg kellene ragadni!”

(MOB/Czövek Oszkár, fotó: MOB)

Kapcsolódó cikk:
Koko: Csak együtt sikerülhet!