Láng Júlia 7. helyezéssel mutatkozott be Szarajevóban

Láng Júlia 7. helyezéssel mutatkozott be Szarajevóban

2019. 02. 13.
Megosztás

A szarajevói 14. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál harmadik versenynapján a Magyar Ifjúsági Csapat egyetlen műkorcsolyázója is bemutatkozott, nem is akármilyen gyakorlattal: rövidprogramja a 7. helyre rangsorolta. Tovább meneteltek a curlingesek, az alpesi sízők közül a lányok csatoltak lécet.

Curlingben – Biró Blanka, Dobor Dia Regina, Szarvas Kristóf és Tatár Lőrinc Sebestyén – az olimpiai fesztivál harmadik versenynapján délelőtt kifejezetten nehéz mérkőzés várt a magyar csapatra, az eddig 4/4-es mérleggel álló brit csapat volt az ellenfél. A magyarok is hibátlanul vették az első három összecsapásukat. Egy esetleges újabb győzelem nagy lépést jelenthetett az elődöntőbe jutáshoz. A britek jól kezdték a találkozót és 2 end után már 5–0 arányban vezettek. A magyarok a folytatásban csak szépíteni tudtak, a britek a hetedik endben 7–2-re megnyerték a találkozót. A mérkőzés lendületét egy több percig is eltartó áramkimaradás törte meg.

Este a négy mérkőzésből egy győzelmet begyűjtő csehek vártak a magyarokra. Rosszul kezdődött a magyar-cseh találkozó, hiszen szomszédaink 4 end után már 5–1 arányban vezettek. A magyar gárda azonban nem adta fel, az ötödik és hetedik endben összesen 7 kővel voltak jobbak riválisuknál, amire a csehek csak 1 kővel tudtak válaszolni. A befejező 8. endben további 3 kővel növelte előnyét a magyar válogatott. A 11–6-os győzelem azt jelenti, hogy az utolsó fordulóban a dán-magyar összecsapáson dől el, melyik válogatott jut be az elődöntőbe.

Műkorcsolyában Láng Júlia mutatta be rövid programját a 29 főt számláló mezőnyben. A nyolcadikként jégre lépő Júlia csupán a tripla-tripla kombinációs ugrásban hibázott, de végig elegánsan korcsolyázott, aminek eredményeként a bírók magas pontszámmal (50.78) jutalmazták és a 7. helyre rangsorolták. Ez a pontszáma pályafutásának legjobbja, hiszen az ISU honlapja szerint eddigi legjobbja 48.42 volt, amit az elmúlt évben a pozsonyi junior GP-versenyen korcsolyázott. Folytatás csütörtökön, ahol az utolsó előtti, 4. csoportban 4. korcsolyázóként lép a jégre. Egy jó kűrrel megelőzheti a minimális pontszámkülönbséggel előtte álló svájci riválisát. A sportágnak – a rövidpályás gyorskorcsolyához hasonlóan – a Szarajevó központjában található Skenderija-sportcsarnok ad otthont, amit már 1984-ben is láthattak az akkori játékok résztvevői és a szurkolók – erre az ott látható hatalmas logó is emlékeztet.

A Dinári-hegyekben, Jahorinában – ahol a '84-es téli olimpia lesiklóversenyeit is rendezték – nagy hó, sűrű hóesés és hideg szél fogadta az alpesi sízőket; szerdán a leányok kapták a főszerepet. Az óriás-műlesiklás első futamában Tóth Zita kiesett, összesítésben a phjongcshangi olimpikon Hozmann Szonja 39. (első futamban 47.), Majtényi Hanna 43. (első futamban 67.) lett.

Az EYOF első napján a rövidpályás gyorskorcsolyázó Talabos Attila 1500 méteren aranyérmet nyert, másnap Bontovics Balázs bronzérmes lett.

A 14. téli EYOF első versenynapjának beszámolója itt olvasható.
A 14. téli EYOF második versenynapjának beszámolója itt olvasható.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)