85 nap
974 nap
Hírek
Szabó Attila: Az eredményesség mellé a megfelelő végzettséget is megkövetelném!

2014. 02. 08., 06:14

Szabó Attila: Az eredményesség mellé a megfelelő végzettséget is megkövetelném!

A legfelső sportvezetés első lépcsőben százötvennégy edzőt részesít kiemelt anyagi juttatásban. Ezzel a konkrét lépéssel azt szeretnék elérni, hogy az elismerten legjobb magyar edzők ne menjenek külföldre, hanem inkább itthon, a magyar sport javára kamatoztassák képességeiket. A másik, ezzel párhuzamos cél pedig az, hogy a következő időszakban a már évek óta külföldön dolgozó, kiváló szakemberek közül esetleg többeket is hazacsalogassanak.
Eltemették Sax Gyula sakk olimpiai bajnokot

2014. 02. 08., 06:12

Eltemették Sax Gyula sakk olimpiai bajnokot

Pénteken, Kecskeméten, a Köztemetőben mély részvét mellett eltemették az életének 63. évében elhunyt sakk olimpiai bajnok, nagymester Sax Gyulát.
Futásban a kenusok uralkodnak

2014. 02. 08., 06:11

Futásban a kenusok uralkodnak

Véget ért Tatán a magyar kajak-kenu válogatott keretének második téli erőfelmérője. Storcz Botond vezetőedző szerint sikeres volt az elmúlt négy nap, amely során sok érdekes eredmény született.
Szocsi 2014: „London semmivel sem volt biztonságosabb”

2014. 02. 08., 06:00

Szocsi 2014: „London semmivel sem volt biztonságosabb”


Szocsi 2014: Öt bajnokot avatnak szombaton, Gombos Károly is bemutatkozik

2014. 02. 07., 23:19

Szocsi 2014: Öt bajnokot avatnak szombaton, Gombos Károly is bemutatkozik


Szocsi 2014: Újbb olimpiai bajnokot választottak a NOB-tagok sorába

2014. 02. 07., 23:11

Szocsi 2014: Újbb olimpiai bajnokot választottak a NOB-tagok sorába


Szocsi 2014: Fellobbant a láng

2014. 02. 07., 22:28

Szocsi 2014: Fellobbant a láng


Szocsi 2014: Chara volt az egyetlen NHL-es a megnyitón - a férfitorna szerdán indul

2014. 02. 07., 21:51

Szocsi 2014: Chara volt az egyetlen NHL-es a megnyitón - a férfitorna szerdán indul


2014. 02. 07., 20:16

Csapatot váltott a korábbi U23-as tereptriatlon-világbajnok


2014. 02. 07., 19:47

Újraválasztották a 2018-as téli olimpia szervezőbizottságának elnökét

Előző
1 ... 1398 1399
1400
1401 1402 ... 2728
Következő
Kapcsolat Partnereink