„Lépés a jövőbe”

„Lépés a jövőbe”

2015. 07. 26.
Megosztás

„Lépés a jövőbe” – ez a jelmondata a XIII. nyári EYOF-nak. Grúzia nem kis fába vágta a fejszéjét, amikor 2010 novemberében elnyerte Brno előtt a 2015-ös Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál rendezési jogát. A grúziai állapotok alapján valószínűleg a többség aggódott, sikerül-e megépíteni a szükséges létesítményeket, képes lesz-e vendégül látni a dél-kaukázusi szovjet utódállam Európa 50 országát. Az eddig látottak alapján a válasz egyértelmű igen.

A Magyar Csapat vezetője, dr. Nagy Zsigmond, járt már néhány EYOF-on, de azt mondja, soha nem várták még a sportolókat ilyen, az olimpiára emlékeztető faluval, ráadásul a kiegészítő szolgáltatások is felülmúlják az eddig megszokott színvonalat. A városban autózva azért óriási kontrasztokkal találkozik a látogató. Nyomasztó a szegénység, de tény, hogy vannak látványosan felújított, európai színvonalú városrészek, vagy inkább utcák, terek. Egy biztos: Tbiliszi az EYOF-fal megtette az első nagy lépést a jövőbe.

A vasárnapi nyitó nemzetközi sajtótájékoztatón Alekszi Akvlediani, a szervezőbizottság elnöke elárulta, hogy a 3804 férőhelyes, kilenc épületből álló falu egy fillérjébe nem került az adófizetőknek, mert a területet jelképes összegért átadták egy kínai befektetőnek, aki megépítette a lakóparkot és az EYOF után értékesíti a lakásokat. Az egyéb fejlesztésekre 65 millió eurót költöttek hivatalosan.

Patrick Hickey, az Európai Olimpiai Bizottság elnöke úgy fogalmazott, hogy a jövő Európa-bajnokai, olimpiai bajnokai vannak itt és minden elismerése a szervezőké azért a munkáért, amit az elmúlt években elvégeztek. Kiderült, hogy a televíziós nézettség alapján a júniusi Európa Játékok három legnépszerűbb sportága a strandfoci, a 3X3-as kosárlabda és a trambulin volt, ami Hickey szerint azért is érdekes, mert kettő nem olimpiai. „Ez is azt jelzi, hogy mindig érdemes nyitottnak lenni új sportágak befogadására, a program rugalmas kezelésére” – fogalmazott a sportvezető.

A 110 fős magyar küldöttség szombaton érkezett meg Tbiliszibe és a nyolc sportágban 81 versenyzőnk igyekszik a magyar hagyományokhoz méltóan szerepelni: 1991 óta 157 érmet, közte 57 aranyat nyerte az elődök. A vasárnap esti megnyitón a judós Tóth Apor viszi a magyar zászlót. Az úszóknak és az atlétáknak hétfőn már elkezdődik a versenyük.


(MOB/S.E., fotó: MOB/Szalmás Péter)