Liu Shaolin és a két váltó jutott tovább

Liu Shaolin és a két váltó jutott tovább

2013. 11. 16.
Megosztás

Mindenki viszonylagos jókedvvel tért nyugovóra csütörtökön este Kolomnában. Viszonylagossal, hiszen a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott tagjaiban azért még ott volt a múlt vasárnap – a torinói világkupaversenyen, ahogy az ismert, az elődöntőben sárga lappal kizárták a férfiváltónkat, majd az óvás után visszavonták a sárga lapot. Akkor örültünk, hiszen ezzel a csapat a kvótát érő nyolcadik helyen zárt, míg a sárga lappal a mezőny végére rangsorolták volna őket.

Csütörtökön késő este oda is rangsorolták... A nemzetközi szövetség illetékes bizottság ugyanis felülvizsgálta a torinói esetet – magyar szempontból kedvezőtlenül.

A szakmai stábot gyakorlatilag álmából ébresztette a döntés, a versenyzőkkel a rossz hírt pénteken reggel közölték a vezetők. És ami a fura: a lányokat fogta meg leginkább a határozat.

A második nap a nők 1000 méteres előselejtezőivel kezdődött. Heidum Bernadett jó idővel futam másodikként ment tovább. Keszler Andreának és Kónya Zsófinak nem sikerült bejutni a selejtezőbe.
Sajnos nehezen tették túl magukat a csapatot ért újabb traumán, s egy egyébként máskor könnyen vert versenyző akadályozta őket a sikeres megoldásban. A következő fordulóban Bernadett a selejtezőben, egy régi ismerősével és örök ellenfelével, az osztrák lánnyal került afférba, amiből a sógorok versenyzőjét hozták ki továbbjutónak a bírók, míg Bernit büntetéssel kizárták.
Egyik magyar sem végzett kvótás helyen, Heidum Bernadett 43., Kónya Zsófia 47., Keszler Andrea az 50 helyen áll a ranglistán.

A fiúk 1000 méteres előselejtezőiből mindhárom magyar továbbment. Ugyanezt a tettet a selejtezőkben is véghezvitte a Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor (a képen), Béres Bence trió. A nyolcaddöntőbe végül Liu Shaolinnak sikerült bejutnia, Viktor és Bence elbúcsúzott a mezőnytől ezen a távon, de ők is az első 30-ban végeztek, Knoch Viktor 25., Béres Bence 27. lett.

És akkor nézzük a váltók szereplését.
A nőknek 3000 méteren egy futamban kellett helytállniuk a legjobb nyolc közé kerülésért, míg a férfiaknál 5000-en kétszer, s mindkét magyar négyes sikerrel vette az akadályokat.

Női váltónk (Lajtos Szandra, Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Kónya Zsófia) túljutott az előfutamon – mellőlük kizárták az amerikaiakat, őket, akárcsak a mieinket ugyanezért Torinóban, a mezőny végére rangsorolták. Vagyis... Vagyis megcsillant a remény: a lányok kvartettje talán mégis kijuthat az olimpiára! Ehhez az kell, hogy legalább a hatodik helyen végezzen vasárnap, mivel Amerika a múlt heti kvalifikációs vk-viadalon, Torinóban a hetedik lett.

És mit csinált a férfiváltónk, miután reggel megtudta, hogy gyakorlatilag lenullázták szocsi álmaikat?
Az előfutamból új országos csúccsal (6:45.480) lépett tovább, majd Knoch Viktor, Béres Bence, Burján Csaba és Liu Shaolin Sándor a negyeddöntőt is sikerrel vette, vagyis Torinóhoz hasonlóan ismét a nyolcba jutott! Ha nem lenne az a visszaadott sárga lap, szinte már Szocsit ünnepelhetnénk...

A 6:49.873 perces régi rekordot - ugyancsak Béres, Knoch, Liu Shaolin, Burján Csaba összetételben - még tavaly decemberben Sanghajban állította fel a négyes.

Az elmúlt időszakban történtek ellenére mindkét magyar egység megmutatta, hogy a versenypályán mutatott teljesítményük alapján a világ élvonalába tartoznak. Megfelelő, elegáns válasz volt a fehér asztalnál eldöntőtt eredményekre !

Már megjósolni sem tudjuk, mi jöhet még mindezek után, ami biztos: akárcsak a vancouveri olimpiára, most is öt egyéni kvótát szerzett a válogatott – a megszerezhető hatból.

Az olimpiai kvóták megszerzése szempontjából a torinói, valamint a mostani vk-n elért eredmények számítanak: 500 és 1000 méteren 32, 1500-on 36, a váltóknál pedig nemenként 8 kvóta vár gazdára.

Egyéniben a két vk-n elért eredmények összesítése után derül majd ki, kik azok, akik beférnek a kvótás helyekre, azaz a legjobb 32-be, illetve a leghosszabb távon az első 36-ba. A korcsolyázók az országuknak szereznek indulási jogot, s ha valamelyik távon három versenyző is kvótás pozícióban zár a két vk összesített eredményei alapján, akkor az adott nemzet egyéniben három főt indíthat a jövő februári szocsi olimpián.

A váltóknál szintén a torinói és a kolomnai futamok eredményeit összesítik majd, s nemenként az első nyolc helyen végzett ország stafétái szereznek kvótát a játékokra. A váltók 4+1 fősek, de az egyéniben és csapatban is indulási jogot szerzett nemzetek sem indíthatnak többet öt versenyzőnél, ideális esetben tehát nemenként 5, azaz összesen 10 fős lehet egy-egy szocsiba utazó rövidpályás válogatott.

Eredmények:

Férfiak

1000m (78 induló)
Előselejtezők:
3 fiutam:1.MALONE Jordan (amerikai) 1:32.444, 2.KNOCH Viktor 1:32.507
5 futam:1.LEE Han-Bin (koreai) 1:29.126, 2.LIU SHAOLIN Sándor 1:29.200
8 futam:1.SIN Da Woon (koreai) 1:33.865, 2.BÉRES Bence 1:33.996
Selejtezők:
6 futam:1.LEPAPE Sebastien (francia) 1:32.608, 2.LIU SHAOLIN Sándor 1:32.742
7 futam:1.HAMELIN Charles (kanadai) 1:26.584,...3.BÉRES Bence 1:27.208
13 futam:1.LEE Han-Bin (koreai) 1:28.540, 2.KNOCH Viktor 1:28.588
Előfutamok:
1 futam: 1.ELISTRATOV Semen (orosz) 1:27.543, 2.LIU SHAOLIN Sándor 1:28.019
4 futam: 1. HAN Tianyu (kínai) 1:27.291,...3.KNOCH Viktor 1:27.578
10 futam:1.CREVELING Chris (amerikai) 1:27.669,...3.BÉRES Bence 1:28.165

5000m váltó (19)
Előfutamok:
1 futam: 1.Kanada (MALONE Jordan, CELSKI J.R., KRUEGER John-Henry, CREVELING Chris) 6:45.307, 2.Magyarország (KNOCH Viktor, BÉRES Bence, BURJAN Csaba, LIU SHAOLIN Sándor) 6:45.480
nyolcaddöntők:
1 futam: 1.Egyesült Államok (CREVELING Chris, CELSKI J.R., ALVAREZ Eduardo, SIMON Jeff) 6:45.299, 2.Magyarország (LIU SHAOLIN Sándor, BÉRES Bence, KNOCH Viktor, BURJAN Csaba) 6:46.794

Az elődöntő futam beosztása:
1 futam: Egyesült Államok, Magyarország, Oroszország, Kazahsztán
2 futam: Korea, Hollandia, Kína, Kanada
A további sorrend: 9.Olaszország, 10.Nagy-Britannia, 11.Japán, 12.Franciaország, 13.Németország, 14.Lengyelország, 15.Ukrajna, 16.Ausztrália, 17.Fehéroroszország, 18.Törökország, 19.Bulgária

Nők:

1000m (64)
Előselejtezők:
6 futam:1.SAKAI Yui (japán) 1:33.857, 2.HEIDUM Bernadett 1:33.923
9 futam:1.KIM Alang (koreai) 1:33.337,...4.KESZLER Andrea 1:35.043
14 futam:1.SHIM Suk Hee (koreai) 1:38.749,...3.KÓNYA Zsófia 1:39.149
Selejtezők:
9 futam:1.SAKAI Yui (japán),...HEIDUM Bernadett kizárva

3000m váltó: (15)
Előfutamok:
1 futam: 1.Korea (PARK Seung-Hi, KIM Alang, CHO Ha-Ri, SHIM Suk Hee) 4:10.104, 2. Magyarország (LAJTOS Szandra, HEIDUM Bernadett, KÓNYA Zsófia, KESZLER Andrea) 4:22.691

Az elődöntő futam beosztása:
1 futam: Korea, Hollandia, Kanada, Magyarország
2 futam: Kína, Olaszország, Oroszország, Japán
A további sorrend: 9.Németország, 10.Lengyelország, 11.Nagy-Britannia, 12.Bulgária, 13.Fehéroroszország, 14.Ukrajna,...Egyesült Államok kizárva