Öccsével, Liu Shaoanggal (Ádóval) remek párost alkotnak, kettejük vb-szereplése után a sportág még a korábbinál is intenzívebben jelent meg a médiában. A fiúk nemcsak sportemberként, hanem egyéniségként, leendő ikonként is érdekesek voltak a kollégáknak, nem véletlenül. Shaolin ezt roppantul élvezte, jól halad afelé, hogy a magyar sportélet stabilan meghatározó és szerethető arca legyen.

Egy sztár ül velem szemben?
Hogy egy sztár? Ritka az, amikor megállítanak emberek az utcán, hogy szeretnének egy közös képet vagy egy autogramot, szóval még nem érzem a sztárságot.

Pedig olyan alkat: jóképű, fiatal, vagány, sikeres...
Szeretnék kitűnni a tömegből, ez tény, szeretném, ha az emberek hozzám rohannának, érdeklődnének irántam. Kipróbálnám, milyen is az valójában.

Miért fontos ez?
Nem tudom pontosan. Talán azért, mert nagyon sokat dolgozom az eredményekért, és mindig örülök, ha a sikereim, a sportág sikerei nagy figyelmet kapnak.

Hála az utóbbi évek eredménysorának, jelen vannak a sportsajtóban. A világbajnoki arany után hirtelen még nagyobb lett ez a figyelem minden irányból. Volt, amikor már besokallt, és visszautasított egy-egy interjút?
Szerencsénk volt, mert a vb volt a szezon utolsó versenye, így azután már nem kellett edzésekre járni, kevés kötelezettség maradt. Csak akkor mondtam nemet, ha már nem maradt időm, vagy éppen elutaztam Angliába a páromhoz. Igyekszem mindenhol megjelenni.

Mi volt a legnagyobb élménye a megjelenések közül?
Talán egy reggeli tévés beszélgetés, amely egészen lazára, kicsit „celebesre” sikerült. Minden interjút szeretek, mert megtanít beszélni, már nem feszengek. Ha visszanézem az egy-két évvel ezelőtti beszélgetéseket, hát… A szavakat is nehezen találtam, ma már nincs ezzel gond.

Zavarja, hogy nem mindenki tudja, kicsoda is valójában? Hogy hiába írt történelmet egy kemény sportágban, ez nem mindenkinek „esett le”?
Nem kell, hogy egy egész ország ismerjen, elég, ha méltó helyére kerül a gyorskorcsolyázás, ha megbecsülik az eredményeinket, és itt nem az anyagi megbecsülésre gondolok. Azért haladunk szépen, sokkal jobb a helyzet, mint korábban.

Mondhatjuk, hogy sokat tesz a sportág elfogadásáért. Ezt nevezhetjük munkának?
Inkább életformának tekintem. A világbajnokság után kaptunk egy hónap pihenőt, és egy idő után kezdtem rosszul érezni magam, hogy nem tudtam semmit sem csinálni. Elmentem futni, mozogni, mert már kialakult egy életritmusom, és azt szeretném tartani. Jó érzés lemenni edzésre és elfáradni, főleg a sikerek után. Ilyenkor érzem, hogy megérte, megéri dolgozni.

Az, hogy komolyan vegyék a rövid pályás gyorskorcsolyát vagy más sportágat, pusztán egy aranyérem függvénye?
Nem tudom, de az biztos, hogy egy ezüst- vagy bronzérem nem mindenhol éri el az ingerküszöböt. A világbajnoki cím után olyan emberek hívták fel a szövetség munkatársait, akikről nem is gondolták volna, hogy valaha telefonálnak.

De önnek és a többieknek számítottak az ezüstök, bronzok is.
Hogyne, mindegyik érmem után elégedett voltam. De a tizenhatodik vagy harminchatodik hellyel is elégedett vagyok, ha maximálisan teljesítettem és mindent kihoztam magamból. Ha nem tudtam a maximumot nyújtani, de második vagy harmadik vagyok, akkor rosszul érzem magam. Szóval motivációból sosincs hiány.

Hány érme is van?
Honnan?

Mondjuk világ- és Európa-bajnokságról.
Világbajnokságokról két ezüstérem, egy aranyérem és egy összetett bronzérem, Európa-bajnokságokról hat ezüstérem és egy bronzérem. A világkupákon már tíz felett vagyok érmekben, remélem, megyek majd húsz fölé is.

Mi kellett ahhoz, hogy a sok ezüst után végre jöjjön egy arany?
Hatalmas szerencse.

Mindig ezt mondja, legalábbis több interjúban is hangsúlyozta. De az nem lehet, hogy a gyorskorcsolya pusztán szerencsealapú sportág legyen…
Saját tapasztalatból mondom. Sokszor voltam kirobbanó formában, és nem jött össze a verseny, ugyanakkor volt, hogy alig bírtam ki két kört a pályán, mégis a dobogón végeztem. Ebben a sportágban nincs papírforma, egyszerűen fejben kell ott lenni. A világbajnokságon éppen ez volt az aranyérem titka. Tudni kell, hogy nagyon rossz formában voltam a vb-n, az edzéseken alig tudtam a pályán maradni, idő előtt kellett lejönnöm a jégről.

Miért?
Technikai problémáim voltak a pengémmel, és nem tudtuk, valójában mi volt a baj. Csak a versenynapon, a bemelegítés után derült ki, mi a probléma. Máskor ez kikészített volna, akkor viszont nem estem szét. Az is igaz, hogy aznap úgy keltem fel, hogy márpedig megnyerem az egyik távot. Reggel megkérdeztem az edzőmet: „Tudod, hogy érzi magát egy bajnok?” Azt válaszolta: „Nem tudom”. Mire én annyit mondtam: „Úgy, ahogy én ma reggel.” És bajnok lettem, nagyszerű érzés volt, hogy ezt a sztorit is el tudtam mesélni a nap végén.

Úgy fogalmazott: „márpedig megnyerem az egyik távot”. A gyorskoriban nincs favorit táv?
Akad, akinek van, én mindegyikben ott akarok lenni. Ezerötszáz méteren is döntős voltam, ötödik lettem, ezer méteren sajnos nem sikerült döntőbe jutnom, alig maradtam le róla. A váltóval ott voltunk, és háromezer méteren is döntős voltam, összetettben harmadik lettem. Szóval ez kétszeres történelemírás.

De azért az ötszáz métert nevezhetjük királykategóriának, igaz?
Igen. Úgy, ahogy az atlétikában a száz és a kétszáz méter, ott vannak az igazi királyok.

Akkor egy király ül velem szemben.
Azért a világcsúcstartó nem én vagyok, de azt mondhatjuk, igen, hogy 2016-ban én voltam a leggyorsabb.

Apropó, világcsúcs: motiválja?
Tavaly rá akartam menni a világcsúcsra, minden edzésen mondogattam magamnak: „ma meglesz, ma meglesz”, főleg akkor pörögtem rá, amikor megéreztem a korcsolyám. Nem sikerült, remélem, jövőre lesz újabb történelemírás.

Hogyan néznek önre a nemzetközi mezőnyben? Tapinthatóan változott a megítélése?
A szocsi olimpia előtt igazából semmibe vettek minket, úgy voltak vele, ha magyarokkal kerülnek egy futamba, biztos a továbbjutás. Amikor elkezdtünk érmeket szerezni a világkupákon, már meglepődtek, és elkezdtek idegesebbé válni, és a 2015-ös év elejétől már kifejezetten tartanak tőlünk, ezt nyugodtan mondhatom. Többször átéltük, hogy inkább nem mertek előzésbe kezdeni ellenünk az elődöntőben, mert féltek, úgy voltak vele, majd a döntőben próbálkoznak.

Ez a szakmai oldal, de emberileg mennyire közvetlenek a vetélytársak?
Most már gyakran odajönnek az edzéseken, bemelegítéseknél, kérdezgetnek a pengémről, meg arról, miért vagyunk ilyen gyorsak.

De nem árulja el.
Nem. De jókat röhögünk. Sokkal barátságosabbak már velünk.

Nem mondja el a titkot. De létezik egyáltalán magyar titok?
A korábban elindult fejlődést tovább segítette, hogy Kínából idejött az edzőnk, Lina. Ez további előrelépést garantált. Emellett sokszínűek vagyunk, valaki ebben, valaki abban jó, ráadásul a csapat hangulata, lelke teljesen más, mint mondjuk egy ázsiai válogatottnál. Ők inkább egymás ellenfelei, mi tényleg csapattársak vagyunk.

Mit gondol, ha az öccse nem ugyanebben a sportágban jeleskedne, akkor is halmozná a jó eredményeket?
Az öcsém rengeteget segít, motiváljuk, húzzuk egymást. Ha reggel hatkor kinyomom az órát, mert nincs kedvem felkelni, vagy visszaalszom, felébreszt, és ez fordítva is igaz. Ha ő nem lenne velem mindennap, otthon és az edzéseken, nagy űr lenne a szívemben.

Teljes a harmónia a legénylakásban is?
Két éve együtt lakunk, szerintem jól kijövünk. Megosztjuk a feladatokat, felváltva takarítunk. Főzni inkább én szoktam, neki a mosogatás jut. Néha kicsit veszekszünk, de semmi probléma nem származik belőle.

Tegyük fel, a pjongcsangi olimpián mindketten döntőbe kerülnek. Harc lesz?
Amikor közösen adok interjút Ádóval, erre a kérdésre mindig ő válaszol. Azt szokta mondani, több testvérpár versenyez ebben a sportágban, de egy sincs olyan, mint mi. Sosem harcolunk, sosem próbáljuk legyőzni egymást.

De egy versenyen muszáj eldönteni a helyezéseket.
Úgy vagyunk vele, mindig látjuk, melyikünk van jobb formában. Ha ő, megpróbáljuk úgy felépíteni a taktikát, hogy ő jöjjön ki a legjobban belőle. Ha én, akkor pedig arra épül a futam, hogy én végezzek minél előrébb.

Szóval nincs hierarchia a családban?
Nem szokott lenni. Együtt élünk, együtt járunk edzésre, együtt megyünk haza. Majdnem mindent együtt csinálunk, a versenyeken egy szobában vagyunk, össze vagyunk zárva. Épp ezért meglepő, mennyire jó a kapcsolatunk.

Mit jósol neki a jövőre?
Szerintem öcsém is világbajnok lesz ötszáz méteren, mert kiváló rajtja van, ez pedig elég lehet ebben a sportágban. Remélem, én leszek mögötte a második, és együtt tudunk majd örülni.

Az öccse reakcióját testközelből láthatta az aranyérem után, mondjuk például a dobogón, hiszen ötszázon Ádó harmadik lett. De hogyan csapódott le a siker a családban aznap és később?
A döntő után közvetlenül nem tudtam velük beszélni. Elvittek doppingvizsgálatra, és amíg ott vártam, elkezdtem visszahallgatni a hangüzeneteket, amelyeket otthonról kaptam. Azt hallottam a telefonban: „megvan, megvan, ezért dolgoztál tíz évig”. Ott a szobában tényleg végigpörögtek az évek előttem, még meg is könnyeztem a helyzetet. Apa mondása, hogy „minden pályán eltöltött egy perc mögött tíz év kemény munka van”. És tényleg nem egy nap alatt lesz valaki világbajnok.

Egy apának talán mindig jobban akarunk bizonyítani. Várta, mit mond majd az édesapja?
Nagyon büszke volt rám. Ő volt az, aki a legtöbb munkát, pénzt és energiát fektette bele a mi pályafutásunkba. Edzőtáborokat finanszírozott, elvitt minket Kínába edzeni, értünk jött a suliba, elvitt minket edzésre, felkelt velünk reggel, megvárt minket délután, szóval sokat köszönhetek neki. Mivel Németországban él, sajnos nagyon ritkán találkozunk.

Kik most a legnagyobb ellenfelei?
Mindenki, aki korizik.

Igen?
Aki elindul egy versenyen, annak van esélye. A top tizenhat már elég durva, és néha a sorsolástól is függ, ki mire viheti egy versenyen.

Azért vannak nagyágyúk. Ők hogy tekintenek Liu Shaolin Sándorra? Mint egyenrangú ellenfélre?
Az Európa-bajnokság után Sjinkie (Sjinkie Knegt, a hollandok olimpiai bronzérmes, háromszoros világbajnok versenyzője – a szerk.) odajött hozzám, kezet fogott velem és gratulált. Aztán még 2014-ben, mikor megszereztem az első világkupaérmemet, kitettem a Facebookra egy képet és odaírtam egy nagyon nagy számot, amennyi még hiányzik ahhoz, hogy utolérjem Charles Hamelint (háromszoros olimpiai bajnok, 12-szeres világbajnok kanadai versenyző – a szerk.). Meglepődtem, amikor hozzászólt a képhez: „Gratulálok, szép hétvége volt.” Tisztelem a sportág legnagyobb alakjait, de nem annyira, hogy megijedjek tőlük és ne előzzem meg őket, ha megvan rá a lehetőségem.

A sportág vezetősége a világbajnokság után nem volt rest kijelenteni, hogy a 2018-as olimpián éremben, sőt aranyéremben lehet gondolkodni. Mit szólt ehhez?
Örülök, hogy pozitívan gondolkodnak, és hisznek bennünk.

Reális lehet?
Reálisnak reális. Ha nem egyéniben, csapatban.

Érez már felelősséget?
Milyen tekintetben?

Világbajnok, a sportág utánpótlásának példaképe, és még mindig nagyon fiatal. Most már mindig eredményesnek kell lennie, emellett már nem csinálhat feltétlenül azt, amit szeretne, nem mondhat azt, amit esetleg kíván.
Nincs rajtam nyomás. Nem úgy kezdem majd el a következő szezont, meg az azt követőt, hogy már világbajnok vagyok, ezért mindent nekem kell megnyernem. Nem vágom a falhoz a korcsolyacipőmet, ha kiesek az első fordulóban. Ez nem az a sportág, ahol ez lenne a logikus. Az edzőm is azt fogja mondani minden verseny előtt, hogy próbáljuk meg kihozni a maximumot magunkból.

Testvéri szeretet…

Shaolin öccsével, Liu Shaoanggal, aki Szöulban 1500 méteren ezüstérmes lett a vb-n, nagy kedvenc koris berkekben, de a szurkolók is kedvelik a srácokat: Kínában és Dél-Koreában vannak rajongók, akik csak miattuk járnak ki a futamokra. S ha éppen mégis távol vannak egymástól? „Mindketten magunkra tetováltunk egy napot, egy holdat és egy csillagot. Ha épp a világ másik részén vagyunk, csak felnézünk az égre, és eszünkbe jut a másik” – mondta Shaolin, akinek már korábban is voltak tetoválásai. Alkarján kínai nyelvű feliratok olvashatók, melyek közül az egyik egy mottó: „Fájdalom nélkül nincs haszon.”

Koris szerelem

„Évek óta ismertük egymást a versenyekről, tavaly kezdtünk el beszélgetni. A 2015-ös vb után mentem oda hozzá, mert mindketten ezüstérmesek lettünk 500-on, gondoltam, készülhetne egy közös kép. Készült, azóta pedig elmélyült a kapcsolatunk, elég jó párost alkotunk” – mondja Shaolin párjáról, a brit Elise Christie-ről, aki többszörös vb-ezüstérmes, 10-szeres Európa-bajnok.

Céltudatosság, némi babonával

„A sikert ugyanúgy el kell felejteni, mint a kudarcot. Csak így lehet továbblépni és fejlődni, motivációt találni” – vallja Liu Shaolin Sándor, de azért a vb-aranyérmét az ágya fölött tartja, míg az Európa-bajnoki, vb- és junior vb-érmeit dobozban, ugyanabban a fiókban, ráadásul az egyik korábbi korcsolyacipője is ott van az ágya mellett.

„Ha ránézek az érmekre, azért elérzékenyülök, ha meg magyar kommentárral visszanézem a döntőket, meg is könnyezem a múltat” – tette hozzá a még csak 21 éves klasszis, akit már el is becéztek (Magyar Villámnak, Ezüstfiúnak), sőt, már beleköltötték egy locsolóversbe is.

A Magyar Olimpiai Bizottság szerkesztésében és kiadásában megjelent kiadványt 2016 november 30-án mutatta be a MOB. A Sport 2016 évkönyv 8490 forintért vásárolható meg.

(Sport 2016/Dobos Sándor, fotó: MOB/Kovács Anikó)