SZP5328

Magyar arany- és bronzérem a téli EYOF nyitónapján!

2023. 01. 22.
Megosztás

A rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres számával kezdődött el magyar szempontból a XVI. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál az olaszországi Friuli Venezia Giulia tartományban. A magyar színeket négy versenyző képviselte és két érem is született: Major Dominik arany-, Szigeti Dóra bronzéremmel zárt

De ne szaladjunk ennyire előre!

A délelőtti negyeddöntőben és középdöntőben szépen haladtak előre a magyarok, úgy tűnt, egyáltalán nem kérdőjelezhető meg, hogy mindannyian eljutnak a döntőig. Végül másként alakult, mert a középdöntőben Jancsó Zalánt kizárták, úgyhogy hárman vártak az „éremfutamra” izgatottan.

A döntőben a lányoknál hatalmas küzdelem zajlott a jégen, folyamatosan előzgették egymást a versenyzők, végül Szigeti Dóra bronzérmet szerzett, Haltrich Luca negyedikként ért célba.

„Jobb eredményre számítottam, ezt a döntőt meg kellett volna nyernem – mondta könnyek között Szigeti Dóra a döntő után. – Az volt a baj, hogy Lucával túl sokat mentünk kívül, amikor elkezdődött a hajrá. Bízom benne, hogy ezer méteren sikerül fényesíteni ezen az érmen.”

SZP5028

MOB-Média

Peter Szalmas

„Én ötszázon számítok az éremre – tette hozzá Haltrich Luca. – Nehéz volt most nekem ez az 1500 méter, nagyon elfáradtam a végére. Tavaly év elején volt egy kulcscsonttörésem, sokat kihagytam, ez most meglátszott.”

A fiúk döntőjében Major Dominiknak szurkolhatott a maroknyi magyar különítmény. A magyar versenyző elképesztő magabiztossággal korcsolyázott, szemernyi kétséget sem hagyott afelől, hogy itt ma csak ő lehet a győztes. Az utolsó négy körben már elképesztő előnnyel vezetett, úgyhogy az utolsó métereket már ünnepelve tette meg.

SZP5221

MOB-Média

„Éreztem, hogy ma velem van az erő, megkaptam a taktikát, odaálltam a rajthoz és úgy voltam vele, hogy ezt meg kell csinálnom – nyilatkozta Major. – Minden negativitást kizártam, csak arra koncentráltam, hogy végrehajtsam a feladatot. Igyekeztem minden apró történésre reagálni, sikerült mindig jól helyezkednem, és így egy kisebb előnnyel nyernem. Nagyon boldog vagyok!”

Jancsó Zalán bevallotta: egész nap nagyon fáradtnak érezte magát, egyik futamában sem jött ki igazán jól a lépés. „Egész egyszerűen nem éreztem ma a ritmust, nagyon várom az ötszázas futamot, hogy bizonyíthassam, ennél több van bennem” – mondta Jancsó.

XVI. TÉLI EURÓPAI IFJÚSÁGI OLIMPIAI FESZTIVÁL

1500 m. Fiúk: 1. Major Dominik (Magyarország) 2:22.573, 2. Miika Johan Klevstuen (Norvégia) 2:24.250, 3. Dominik Palenceusz (Lengyelország) 2:29.518. Lányok: 1. Hanna Mazur (Lengyelország) 2:36.38, 2. Kornelia Wozniak (Lengyelország) 2:36.504, 3. Szigeti Dóra (Magyarország) 2:36.974, 4. Haltrich Luca (Magyarország) 2:37.615

SZP5209

MOB-Média